Az alpesi ország korábbi jogszabályai ugyan tiltják az „emberek becsmérlését vallási, etnikai vagy szexuális irányultságuk miatt”, de csak akkor, hogy ha az elhangzott kijelentések, a használt jelképek vagy bemutatott mozdulatok „propagandisztikus célokat” szolgálnak, jelentsen ez bármit.

Mihelyt a második világháború 1945-ben véget ért, Kanada és az USA elkezdett hajón élelmet szállítani az emberek százmillióinak, akik a háború következtében éhhalálnak voltak kitéve.

2007. november 20-án a brit királyi pár 60. házassági évfordulóját, azaz gyémántlakodalmát ünnepelte. Az esemény mögött kimondatlanul is ott áll az a rendkívüli történet, hogy a házasságuk csaknem meghiúsult amiatt, hogy Fülöp rokoni kapcsolatban volt Hitler egyik legközelebbi követőjével.

1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

A német hazafit a rendőrség szerint „a migránsok elleni gyűlölet vezérelte”, külföldről származó, invazív hátterű szomszédait akarta felrobbantani.

A brazil Nemzeti Emberi Jogi Tanács nevezetű szervezet különböző felméréseken alapuló tanulmánya szerint „riasztóan növekszik a náci csoportok jelenléte” a dél-amerikai országban. 

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Összevont 15 év börtönbüntetésre ítéltek két brit fehér fajvédő, nemzetiszocialista podcastert, akik Harry herceg és félvér negrid fia, Archie kivégzésére szólítottak fel.

A berlini rendőrség és az Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálatot indított az Alternatíva Németország (AFD) ellen, amiért a párt székházának teraszára egy integető hóemberfigurát helyeztek ki.

Egy felüljáró alatt tűnt fel egy graffiti Pesten, amely egy akasztófán lógva ábrázolta az Ilaria Salis nevezető olasz antifasiszta bandavezért, az antifa-per első számú vádlottját.

A varégok a mai Svédország területén a középkorban letelepedett vikingek. De honnan jöttek ezek a vikingek, akikről a ma emberének a varkocsos, szakállas, baltát lóbáló északi óriások jutnak elsőre az eszébe?

Az 1945 előtti korszak egyik legtisztább, legnagyobb képességű magyar államférfia, Bárdossy László volt az első, aki vértanúhalált halt a Rákosi Mátyás és Nagy Ferenc által állított kivégző oszlopok előtt.

Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese, a második világháború alatt  szerepet játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség.

Október elején a szakemberek megkezdték a második világháború során a Balaton vizébe zuhant magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelését Balatonakarattya térségében.

Egy nappal a chemnitzi csonkolás előtt is hallattak magukról az antifa terroristák: hétfő éjjel bombatámadás történt a Königsblut Tattoo & Piercing Stúdió ellen Zeulenrodában (Greiz kerület, Türingia).

A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.

A gyűlést az egyik római lakótelepen rendezték az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano) nevű fasiszta ifjúsági szervezet két tagja 1978-as meggyilkolásának emlékére.

A nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom egyik első embere, Heinrich Himmlernek bajorországi, festői környezetből álló tóparti villáját szállodává és étteremmé alakították át, amiért „természetesen” áll a bál a zsidó-liberális médiában.

1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 23-án.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 15-én 15 óra 30 perckor.

1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta a Magyarországhoz az első bécsi döntés után visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens után Magyarország belépett a második világháborúba.

Miután a keleti fronton megszakadt a tengelyhatalmak hadiszerencséje és a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.