1879. december 21-én született Joszif Visszarionovics Sztálin, aki három évtizeden át volt a Szovjetunió legfőbb vezetője. 

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

A német hazafit a rendőrség szerint „a migránsok elleni gyűlölet vezérelte”, külföldről származó, invazív hátterű szomszédait akarta felrobbantani.

A brazil Nemzeti Emberi Jogi Tanács nevezetű szervezet különböző felméréseken alapuló tanulmánya szerint „riasztóan növekszik a náci csoportok jelenléte” a dél-amerikai országban. 

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk. 

Összevont 15 év börtönbüntetésre ítéltek két brit fehér fajvédő, nemzetiszocialista podcastert, akik Harry herceg és félvér negrid fia, Archie kivégzésére szólítottak fel.

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán „könnyebb sérüléseket” szenvedtek. 

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal a Magyarországon fogva tartott antifasiszta terrorista, Ilaria Salis szabadon engedéséért folytatott politikai kampányát Giorgia Meloni miniszterelnök az RAI1-nek adott televíziós interjúban.

Életének nyolcvanharmadik évében elhagyta a földi világot László András filozófus, a metafizikai tradicionalitás egyik legnagyobb magyarországi képviselője, írja a Duo Gladii.

„Vádat emeltek négy férfival és egy nővel szemben, akik egy marokkói férfira a származása miatt támadtak rá” – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

A Denisz Kapusztyin vezette Orosz Önkéntes Hadtest (RVC) állítása szerint több, Oroszországban végrehajtott támadást vitt véghez 2022-es megalakulása óta, ám nem ő az egyetlen, aki orosz gyökerű, s ukrán oldalon harcoló fegyveres csoportot vezet.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam...

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal a Magyarországon fogva tartott antifasiszta terrorista, Ilaria Salis szabadon engedéséért folytatott politikai kampányát Giorgia Meloni miniszterelnök az RAI1-nek adott televíziós interjúban.

A vérzivataros 20. század során több híres és hírhedt személyiség is megfordult a szegedi Csillag börtön celláiban.

Furcsa észjárásuk van a németországi hatóságoknak: minél aktívabb és erőszakosabb a szélsőbaloldali Antifa, annál inkább fellépnek a nacionalista színtér ellen. Abszurd? Igen, de pont ez a valóság.

Hét évtizeddel a második világháború vége után még éltek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudta elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

A híres zeneszerző dédunokája a Die Welt című német újságban „megdöbbenésének” adott hangot az orosz zsoldosok kapcsán – írja a Jewish Chronicle.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában egy 16 éves lányt három rendőr hirtelen kivezetett az osztályból az osztálytársai szeme láttára. A „bűne”, hogy azt írta TikTokon, Németország a hazája, és nem csak egy hely a térképen. A diákot a saját igazgatója jelentette fel, a rendőrség agymosást is végez rajta, írja a Kuruc.info a Junge Freiheit nyomán.

Mint levente, 1944 novembere végén rendeletre kellett jelentkeznem a területileg illetékes honvéd kiegészítő parancsnokságon.

A mai Németországban és Ausztriában rendkívül veszélyes vállalkozásra adja a fejét az, aki úgy gondolja, megpróbál kiállni hazája és népe mellett, és ilyen irányú aktivizmust folytat.