Kövess minket -on és -en!

Sziva Balázs a Romantikus Erőszak frontembere Facebook profilján jelentette be, hogy március 14-i koncertjük bevételéből a kárpátaljai magyarságot támogatják.

Mindezt ráadásul olyan formában, hogy a segítség tényleg azokhoz jut, akiknek szánják.

Alább Sziva Balázs bejegyzése módosítás nélkül:

Az orosz-ukrán háború kitörése óta aggódva figyeljük a kárpátaljai magyarság sorsának alakulását. Kötelességünknek érezzük, hogy ebben a helyzetben segítő kezet nyújtsunk a szülőföldjükön maradt embereknek. Ezért a március 14-ei budapesti koncert bevételéből őket szeretnénk támogatni.

Az elmúlt napok azzal teltek, hogy egy megbízható helybéli szervezetet találjunk ehhez. Kárpátaljai barátainkon keresztül és az ő ajánlásukra jutottunk el a Remény a Kárpátaljai Gyermekeknek Jótékonysági Alapítványhoz. Ez egy 2017 óta, a beregszászi járásban működő segélyszervezet. Tegnap végre tudtam beszélni telefonon a vezetőjükkel, Krisztinával. Megszoktuk már, hogy a médiából érkező hírek, sokszor nem fedik a valóságot, így megkértem, hogy meséljen a személyes tapasztalatairól. Elmondta, hogy a tárgyi adományokat az új ukrán szabályozás szerint elkobozzák a határon és onnan egy központi raktárba kerül, így végül pont a kárpátaljai magyarok nem részesülnek belőle. A számlák be vannak fagyasztva, a banki szolgáltatás sem igazán működik, így sokan még a fizetésükhöz sem tudnak hozzájutni. Ennek ellenére közösen kitaláltuk a megoldást, hogyan jut majd el hozzájuk az anyagi segítség, amit helyben fordítanak a szükséges árukra.

Tehát a budapesti visszatérésünk, a 2022-es Nemzeti Dal Ünnep egyben támogatói koncert is! A pólós standunkon lesz egy kihelyezett gyűjtődoboz, így mindenki hozzá tud járulni ehhez pluszban a belátása szerint.

Én bízom a közösségünk erejében! Kitartás Kárpátaljának!

Kövess minket -on és -en!

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Az utóbbi időben leginkább antiszemita nézeteiről elhíresült amerikai rapper ezúttal egy órán keresztül a Ku Klux Klán ruházatához hasonló fekete színű lepelben és csuklyában beszélgetett egy youtuberrel.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.