Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A budapesti börtönben fogva tartott antifasiszta bandavezér, Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért az azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

Ilaria Salis szerint Szijjártó Péter nyilatkozata a „végrehajtó hatalom jelentős beavatkozása a bírói hatalomba” – derült ki a brutális támadásokban résztvevő erőszakos nőszemély apjával készített interjúban.

A La Repubblicának Roberto Salis azt mondta, beszélt lányával, aki „csalódott” a magyar miniszterben annak nyilatkozata miatt.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: „Ez a hölgy, akit Olaszországban mártírként mutatnak be, azzal a világos tervvel érkezett Magyarországra, hogy egy radikális baloldali szervezet tagjaként ártatlan embereket támadjon meg az utcán”.

A tárcavezető hozzátette, Salis a bűnét nem szeszélyből követte el, hanem jól átgondoltan és megtervezetten, ezért azt reméli, megkapja azt a büntetést, amit megérdemel. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormány nem avatkozik bele a perbe.

Ezzel szemben az olasz kormány megpróbált beleavatkozni, amikor Salis a börtönkörülményekre panaszkodott, ám ezt a diplomáciai bonyodalmat sikerült hamar rendezni.

A La Repubblica egyik újságírója egyébként azt írta:

„Nem az a lényeg, hogy a Budapesten raboskodó Ilaria Salis bűnös vagy ártatlan, hogy összevert-e két „neonácit” az utcán vagy sem.”

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Hatalmas felháborodást váltott ki Rébecca Chaillon bevándorló hátterű francia „művész” legújabb színi előadása, melyben fehér játékbabákat húznak karóba a „rasszizmus ellen tiltakozva”.

A szigorúan titkos – és valószínűleg büdös – kísérletre az 1940-es évek végén, Mao moszkvai látogatásának idején került sor.

Lapos képernyős televízió, külön mosdó és négy darab emeletes ágy – ilyen körülmények között tartják fogva Ilaria Salist, a milánói terroristát, az antifa támadások első rendű vádlottját.

1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta a Magyarországhoz az első bécsi döntés után visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens után Magyarország belépett a második világháborúba.

A budapesti börtönben fogva tartott antifasiszta bandavezér, Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért az azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

A keleti fronton zajlott pokoli harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

A jugoszláv légierő 1941. április 7-i szegedi és pécsi légitámadását, az 1941. június 26-i ismeretlen eredetű kassai bombázást, illetve a Budapestet ért 1942. szeptember 4–5-i és 9–10-i éjszakai szovjet légitámadást követően, az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét.

A nyugati szövetségesek és Németország között többször is volt hadifogolycsere a második világháború alatt, ám ezeket nem volt könnyű megszervezni.

Kitiltotta a fehéreket az ünnepi vacsoráról a húzott szemű bostoni polgármester, de szerinte ez nem rasszizmus és nem is diszkrimináció.

A szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület elnöke, Olivera Zekic a Telegramon tett közzé egy fotót, amelyen SS-egyenruhában tetszeleg.

November 8-án reggel 6 órakor rendőrök százai kutattak át több baloldali szélsőségesek által lakott ingatlant Szászországban és Türingiában.

Vád alá helyezték a németországi hazafias szélsőjobb egyik vezető politikusát, Björn Höckét, mert „náci” jelszó használatával vádolják, írja a BBC.

Az osztrák kormány bejelentése szerint 2025-re elkészülhet az épület felújítása, és 2026-ban kezdődhet meg benne a munka.

„Amerika megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való, a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.