Kövess minket -on és -en!

Migránsok zaklatták február végén egy vonat utasait és kalauznőjét a budapesti Déli pályaudvaron, a rendőrség az eset miatt egy 24 éves szomáliai férfit keres garázdaság miatt – közölte az M1 aktuális csatorna híradója hétfőn.

 

A híradóban elhangzott: február 28-án “négy-öt, észak-afrikai kinézetű migráns” szállt fel a Győrbe induló vonatra, ahol hangoskodtak, sértegették az utasokat, akik közül két nőt szóban és fizikailag is zaklattak.

Amikor a kalauznő megpróbálta rendreutasítani őket, őt is inzultálták – számolt be a csatorna, hozzátéve, a fiatal jegyvizsgáló menekülni akart, de elállták az útját és közben szóban és tettleg is megalázták.

Az M1 úgy tudja az esetnek több szemtanúja is volt, és a történteket a kocsiban lévő biztonsági kamera is rögzítette. Elhangzott az is, a rendőröknek később sikerült azonosítani a csoport tagjait. Kiderült, hogy az utasokat és a kalauznőt zaklató migránsok valamennyien a bicskei befogadóállomás lakói, akik ellen már korábban idegenrendészeti eljárás indult.

A rendőrség arról tájékoztatta az M1-et, hogy az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) garázdaság miatt büntetőeljárást indított a csoport hangadója, Mohamed Ahmed Mohamed 24 éves szomáliai állampolgár ellen. A rendőrség a férfi ellen március 2-n elfogatóparancsot adott ki, továbbá vizsgálja, hogy a szomáliai férfi nem gyanúsítható-e közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vagy személyi szabadság megsértése bűntettével – hangzott el a híradóban.

Kövess minket -on és -en!

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.