Kövess minket -on és -en!

Eva Vlaardingerbroek, a nemzetközi keresztény-konzervatív szcéna éppen aktuá­lis üdvöskéje nemrég Magyarországon kijelentette, hogy az európai nagy népességcsere nemcsak egy elmélet, hanem maga a valóság. Jé, tényleg?

Tájékoztatásul közlöm, hogy ugyanezt Guillaume Faye, a francia Új Jobboldal fenegyereke már több mint két évtizede megállapította a La colonisation de l’Europe (Európa gyarmatosítása, 2000) című klasszikusában, amint arról itt már többször beszámoltam. Még azt sem mondom, hogy a holland hölgy későn ébredt fel – mindenképpen dicséretes, hogy ő leg­alább felébredt, és jobb későn, mint soha –, hiszen a könyv megjelenésekor még csak hároméves volt, tehát értelemszerűen nem olvashatta akkoriban. A kritikám inkább a befogadó közegének szól, amely most úgy tesz, mintha valami szenzációs nóvumot hallott volna egy próféta szájából, és ezért az avangárd nagyszellemnek kijáró vastapssal, tombolva ünnepeli.

Nyilvánvaló, hogy minden sokkal jobban elpasszolható, ha az eladó egy szende, szőke szépség, nem pedig egy slampos, mogorva krapek, de azért nem árt, ha a publikum tudja, hogy kitől származik az árucikk, amelyet megvesz. Guillaume Faye-t annak idején brutális pénzbírsággal sújtották pár ezer példányszámban megjelent könyve miatt „fajgyűlölet szítása” címén. Eva Vlaardingerbroek felszólalását eddig legalább 45 millióan látták a közösségi médiában, és hozsannázzák érte világszerte.

Persze, nem csak egyedül ő ékeskedik – valószínűleg tudtán kívül – Faye tollával. A „nagy népességcsere” (grand remplacement) mint fogalom népszerűsítőjeként elhíresült Renaud Camus is csak honfitársa után egy évtizeddel kezdett el érdemben foglalkozni a témával, a brit Douglas Murray meg még később, de ő is le tudott húzni egy újabb bőrt róla anélkül, hogy akárcsak Camus, egyetlen szóval is megemlítette volna az ötletgazdát, nemhogy köszönetet mondott volna neki. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Faye-tól eltérően Camus és Murray nem fehér fajvédőként aggódik az őshonos európaiak színes bőrű bevándorlókra való lecserélése miatt, hanem homoszexuálisként tökéletesen tisztában lévén vele, hogy a muszlimok nem igazán rajonganak a magukfajtákért, nem úgy, mint manapság az őshonosok. Más kérdés, hogy személyes motivációjuktól függetlenül de facto mindketten a „fajvédők” táborába tartoznak.

Ami pedig a dolog lényegi részét illeti, a nagy népességcsere fogalma olyan valóság, amely elsősorban demográfiai jellegű (a bevándorlók felülkerekednek az őslakosokon), amint azt Pokol Béla meg­győzően dokumentálja Európa végnapjai (2011) című alapművében. Az idegenek, akik elözönlik Európát, magukkal hozzák származási kultúrájukat is. Ebből logikusan következik, hogy ez a kultúra természetesen ott is érvényesül, ahol ők vannak, és amikor többségbe kerülnek, az ő kultúrájuk lesz a domináns, és felváltja az őshonos kultúrát. Egy terület iszlamizálódása a nagy népességcsere kulturális formája. A mecsetek gombamód szaporodnak, a menzák átalakítják a menüjeiket, a szupermarketek árukészlete megváltozik, a nők meghosszabbítják a szoknyáikat, az újságok már nem káromolják Istent, az értelmiségiek megkukulnak „a béke és a szeretet vallása” előtt, és a társadalom egésze fokozatosan alávetettségbe (dhimmitude) süllyed. Mindez látható a nyugat-európai utcákon.

Újabban az amerikai egyetemi kampuszokról kiindulva egy másféle kulturális offenzíva is kibontakozott, egyre inkább begyűrűzve Európába. Ez az „eltörléskultúra” nyíltan a fehérek kultúrájának „kitörlésére” törekszik. A nevében fellépő, főleg színes bőrű „dekolonialista” aktivisták és fehér cinkostársaik gyűlölnek mindent, ami a fehér embertől származik. Szobrait ledöntik, történelmét meggyalázzák, nagyjait lealacsonyítják, az általa létrehozott társadalmat szervező görög filozófiát, matematikát és irodalmat pedig rasszizmusra redukálják. Ez az eltörléskultúra ugyan­olyan agresszívan fenyegeti az őshonos fehér kultúrát, mint az iszlamizáció, annál is inkább, mert ez a két kulturális offenzíva szövetkezik az iszlamista–szélsőbalos pusztítás kivitelezésében.

Az iszlamizáció elválaszthatatlan a bevándorlástól. Márpedig ezt a folyamatot az egymást követő nyugati kormányok ösztönzik és szervezik a Cassandrák ellenére, akik figyelmeztették őket a következményekre, és akiket ezért megbüntettek. Jean-Marie Le Pent elítélték, amiért azt mondta, hogy egy napon „a franciák a falhoz fognak lapulni, és le fognak lépni a járdáról lesütött szemmel”, ha bevándorlók jönnek velük szemben. Nyugaton ma már gyakran a rendőrök is lesütik a szemüket! Az eltörléskultúra, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a bevándorláshoz, mivel részben idegenek hordozzák, egy olyan lealacsonyodási rendszer terméke, amelynek alappillére a közoktatás. A nyugati iskola már jóval azelőtt, hogy az Egyesült Államokban megjelent volna a woke ideológia, arra tanította a fiatalokat, hogy gyűlöljék a saját történelmüket és az illusztris őseiket.

Néhány egyszerű kérdés magától adódik. Kiknek köszönhető a nagy kultúracsere? Kik felelősek az iszlamizált nyugati enklávékért? Kik ellenőrzik az őshonos fehéreket megbélyegző iskolai tanterveket? Ezekre a válasz szintén magától adódik. Ugyanazok felelősek a nagy kultúracseréért, akik a nagy népességcseréért is. Konkrétan a nyugati képviseleti demokráciák politikai vezetői egytől egyig, párt­állásuktól függetlenül. Nem biztos, hogy bölcs dolog volt a nép részéről másokra bízni a döntést a saját sorsáról és a jövőjéről. Eddig nem valami jól sáfárkodott a szavazatával. Legalábbis az alapján, hogy az általa választott vezetői éppen most teszik tönkre a sorsát és a jövőjét az ő nevében, már vagy 50 éve. Nagyon úgy tűnik, hogy a nép legrosszabb ellenségei a saját választott vezetői. Ideje lenne, hogy végre felismerje ezt, és levonja belőle a szükséges konzekvenciákat, amíg még nem késő. Újabban Eva Vlaar­dingerbroek is erre ösztönözi. Ahogyan Guillaume Faye tette évtizedeken át.

Kövess minket -on és -en!

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Budapest ostromának egyik legkevésbé ismert része a hungarista harccsoportok tagjainak részvétele a védelemben.

Azoknak, akiket aggaszt egy világháború esélye, van egy jó hírem. Nem lesz világháború. Legalábbis mostanában nem. Egyszerűen azért nem, mert az Egyesült Államoknak hiányzik hozzá az ereje.

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

Hivatalosan is visszalépett az önkormányzati választástól Soltysiak Edina táti független képviselőjelölt – írta meg a Telex.

1943 elejére az SS vezetése a múlt évben engedélyezett 30 000 fős keretet időközben 50 000 főre akarta emelni Magyarországon.

Azonnali hatállyal hazaküldtek hét ukrán katonát, akik a Bundeswehrnél vettek részt kiképzésen, mivel Németországban törvény tiltja szinte minden jobboldali vagy hazafias szimbólum használatát.

A legutóbbi washingtoni NATO-csúcstalálkozón a 30 csatlós állam zokszó nélkül elfogadta az amerikai–brit diktátumot az ukrajnai háború további eszkalációjára.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

1924-ben hunyt el az az ember, aki a németek ügynökeként érkezett Oroszországba 1917-ben, s akit halála óta nem temették el. Torz eszméi, melynek alapján társaival Szovjetunió néven új államot alapítottak, legalább százmillió ember halálához vezettek.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.