Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Lehet, hogy Marxnak – ha némi fáziskéséssel is – végül igaza lesz?
A „tudományos szocializmus” prófétája annak idején azt jósolta, hogy a globális proletárforradalom a legfejlettebb (ergo leglerohadtabb) kapitalista államból fog kiindulni.
Ehhez képest a kommunisták legelőször az akkori időszak egyik legelmaradottabb országában, Oroszországban döntötték meg a tőkét az ismert következményekkel. Száz évvel később azonban Marx teóriáját igazolni látszik az élet. Napjainkban ugyanis egy (momentán még) alacsony intenzitású bolsevik forradalom zajlik az USA-ban, korszakunk (momentán még) legfejlettebb, de kétségtelenül leglerohadtabb kapitalista országában. (Már itt jelzem, hogy számomra a marxista, kommunista, bolsevista, anarchista és antifasiszta szinonim fogalmak. Nálam nagyobb lumenek ugyan a nemzetiszocializmus, a kommunizmus és a liberalizmus közé tesznek egyenlőségjelet, az én szellemi nívóm azonban nem terjed odáig, hogy ezt értelmezni tudjam.)
Felmérések szerint az amerikai 20–30 éves fiatalok egyharmada kimondottan szimpatizál a szocializmussal, vonzó alternatívának tartva a kapitalizmussal szemben mindazzal együtt, amit annak gyakorlati megvalósulása jelent: a gondolati és szólásszabadság korlátozásával a politikai korrektség és az antirasszizmus nevében, a magántulajdon szentségének megszüntetésével a kollektivizálás által, a szociális élősködés különböző formáinak támogatásával a társadalmi igazságtalanságok csökkentésének ürügyén. Míg Oroszországban a szentpétervári Putyilov gyár számított a kommunista forradalom melegágyának, addig Weimerikában a felsőoktatási intézmények (mindenekelőtt a kaliforniai Berkeley Egyetem) társadalomtudományi tanszékei töltik be ugyanezt a feladatot, az orosz nagyvárosi nyomornegyedek lumpenproletariátusa helyett pedig az amerikai kertvárosi lumpenburzsoáziából származó, önmagukat „a társadalmi igazságosság harcosainak” (social justice warriors) tekintő egyetemisták és állástalan kacatdiplomások alkotják az élgárdáját.
Az amerikai antifa-fauna tipikus szociológiai és kriminológiai összetételét érzékletesen demonstrálja két közelmúltbeli incidens. Egyik a chicagói agglomerációhoz tartozó Kenoshában, másik a jenki neobolsevizmus tűzfészkében, Portlandben történt. Kenoshában a faji és osztálykiváltságaikat féltő reakciós fehér elemek attól tartva, hogy a BLM (Burn, Loot, Murder) néger szupremacista (faji felsőbbrendűséget hirdető) mozgalom többségükben fehér és „többnyire békés” (vö. kontrollált média) aktivistái – az elnevezésükhöz híven – majd az ő városukban is gyújtogatni, fosztogatni és gyilkolni fognak, rongy életük és ebül szerzett jószágaik védelmére fegyveres fehér milicistákat hívtak segítségül. Már csak azért is, mert a kapitalista rendszer stréber őrei ahelyett, hogy azt tennék, amiért fizetik őket, országszerte pánikszerű fraternizálásba kezdtek az antifasisztákkal, amikor éppen nem (szó szerint is) térden vagy hason csúszva gazsulálnak interszekcionális bálványuk, a Négeristen előtt.
A Kenoshába érkezett milicisták egyikét, egy Kyle Rittenhouse nevű 17 éves kamaszt esti járőrözése során lánglelkű bolsevik forradalmárok vették üldözőbe, kedvenc harci alakzatukban, hordában támadva. Egyikük Molotov-koktélt hajított utána, egy másik gördeszkával akarta agyonütni, miután elesett és az aszfalton feküdt, egy harmadik pedig pisztollyal a kezében rontott rá. A közelharc eredménye: két halott és egy átlőtt karú mártír a nemzetközi kommunista mozgalom számára, járulékos nyereségként pedig egy „fehér szupremacista terrorista” (vö. kontrollált média), akin majd egy jó kis sztálinista kirakatperben példát lehet statuálni a tömegek haladó szellemű átneveléséhez, amiért önvédelemből a fegyverét merte használni, és nem hagyta magát meglincselni, ellentétben a BLM-zavargások eddigi több tucatnyi halottjával.
Halottról vagy jót, vagy semmit. Nyilván ez vezérelte a fősodrú médiumokat is, amikor egymással versengve zengték az összecsapás elhunyt és túlélő antifasiszta hőseinek a dicshimnuszát, amelyből megtudhatjuk, hogy magától értetődően egyformán ma született bárányok, „aranyos és kedves fickók” (voltak). Egyúttal pedig a kapitalista jogrend ártatlan áldozatai is, amely nyilvánvalóan pikkelt rájuk, hiszen csakis ezzel magyarázható a magukfajta jótét lelkek impozáns bűnlajstroma.
|
|
|
|
|
|
Konkrétan a 36 éves Rosenbaum elvtárs 14 évig senyvedt egy arizonai börtönben öt 9–11 éves korú kisfiú (köztük egy ikerpár) anális kényeztetése miatt, és a rabsága alatt bagatell 42 esetben hányt fittyet a kapitalista börtönszabályzatra, például gyújtogatással és a smasszerek fizikai és szexuális molesztálásával, akiket előszeretettel dobált meg a saját ürülékével. De legalább úgy halt meg, ahogyan élni szeretett: kiskorúakat üldözve.
A másik mártír, a 26 éves Huber elvtárs 2016 és 2019 között tízszer került börtönbe nyilvánvalóan a rendszer hibájából tettlegesség, garázdaság, családon belüli erőszak és fojtogatás miatt, és persze drogozáson is rajtakapták.
A túlélő hős, a 26 éves Grosskreutz elvtárs – aki pisztolyt szegezett Rittenhouse-ra, és utólag csak azt bánja, hogy nem ő húzta meg előbb a ravaszt – lőfegyverrel való visszaélés miatt feltételesen volt szabadlábon, és eltiltották a fegyverviseléstől, egyébként pedig a Népi Forradalmi Mozgalom aktivistájaként többrendbeli forradalmi kisajátítással (burzsuj terminológia szerint: betöréses lopással) dicsekedhet.
Időközben Portlandben tovább bővült a kommunista mártírok névsora a 48 éves Reinoehl elvtárssal, akit a Trump-rezsim karhatalmistái letartóztatása közben likvidáltak, miután néhány nappal korábban tüzet nyitott az amerikai elnök „szélsőjobboldali támogatóira” (vö. kontrollált média), egy 39 éves férfi halálát okozva. Lebukását saját húgának köszönhette, aki szerint a családja már régen megszakított vele minden kapcsolatot, mert meglopta őket. Korábban az Instagramon „száz százalékig antifasisztának” nyilvánította önmagát, a halála előtt nem sokkal adott interjúban pedig kijelentette, hogy „polgárháborút látok közeledni”, az általa leadott halálos lövést a „háború kezdeteként” értelmezve.
Íme, az amerikai bolsevik forradalom reprezentatív személyi állománya: egy gyermekmolesztáló pederaszta, egy garázda drogos, egy fegyvermániás betörő és egy tolvaj gyilkos – vagyis töretlen a hagyomány Lenin óta.
