Kövess minket -on és -en!

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

 A vádlottak a közösségi médiában „szélsőséges, gyűlöletkeltő tartalmakat osztottak meg, amelyekben politikai ellenfelek és kisebbségek elleni erőszakra buzdítottak”.

A két világháború közötti román fasiszta legionárius mozgalom online népszerűsítéséért, valamint erőszakra, idegengyűlöletre uszításért, tiltott fegyvertartásért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség – közölte az MTI.

A vádhatóság közleménye szerint a vádak olyan, közösségi médiában közzétett, fasiszta ideológiát hirdető bejegyzésekre vonatkoznak, amiket az „államjelöltek egyikének” támogatói tettek közzé 2024 decemberében.

A román legfőbb ügyészség közleménye szerint a vádlottak egyebek mellett olyan felhívásokat tettek közzé közösségimédia-oldalaikon, amelyekben a világot uraló zsidók megölésére, a nyilvános kivégzések bevezetésére, a neokommunisták és baloldali politikusok „elaltatására”, a homoszexuálisok kiirtására, Románia EU-ból, illetve NATO-ból történő kilépésére, egy fasiszta rendszer meghonosítására bíztatják követőiket.

Más bejegyzések a közlemény által meg nem nevezett elnökjelölt iránti feltétlen hűséget nyilvánítják ki, és megtorlással, fizikai erőszakkal fenyegetik politikai ellenfeleit és a jelölt múltjáról tényfeltáró anyagokat közlő újságírókat.

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

A legfőbb ügyészség február végén bűnvádi eljárást indított, és hatósági felügyeletet rendelt el a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu ellen is, akit egyebek mellett „fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek népszerűsítésével és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtással” gyanúsítanak. Ügyében még nem történt vádemelés, de a központi választási bizottság kizárta a májusban tartandó megismételt elnökválasztás jelöltjei közül.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 telén a budai Várban rekedt magyar és német katonák ostromgyűrűt áttörő támadási kísérlete, a háború és az európai történelem egyik legtragikusabb és leghősiesebb pillanata.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

Alulírottak, a magyar igazság érvényesítésére alkalmas kedvező történelmi pillanatot felismerve, továbbá magyar hazánkhoz és nemzetünkhöz való olthatatlan szeretetünktől és hűségünktől vezérelve, a magyar összetartozás jegyében nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró diktátumok által szabott határok felülvizsgáltatására.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.