Kövess minket 
-on és 
-en!
A kisinyovi vasúti láger udvarán mukába indulásra sorakoztunk fel 1946 januárjában az egyik reggelen. Egyszer csak kiáll a munkaelosztó tiszt, és 6 fő jelentkezőt kér vágóhídi munkára.
Felkaptam a fejem, vártam az első jelentkezőt, akinek szerintem hentes és mészárosnak kellett lennie. A második én voltam. Aki hússal dolgozik, annak leesik egy kis élelempótlás – gondoltam. Gyorsan összeállt a kis csapat, majd egy őr kíséretében elindult a vágóhídra. Marhákat kellett levágni, lenyúzni és feldarabolni. A vért hazavihettük.
Rövidesen kiderült, hogy rajtam kívül mindenki értett valamit az állatok levágásához, én voltam az egyetlen, aki disznóölésnek is csak legjobb esetben szemlélője volt. Ez azonban nem okozott problémát, mert akadt nekem való munka is. Én lettem az, aki egy csákány hegyes végével a két szarv között fejbevágta az állatot. Már az első lesujtás is sikerült, az állat azonnal összerogyott. Ezt követte a nyúzás. Mészárosunk erős köteleket kötött az állat első lábaira, a köteleket feldobta egy magas faszerkezetre, aminek a működtetésével engem bízott meg. A kötelet fel kellett erősítenem egy hengerre, majd azt forgatva, felhúzni az állatot olyan pozícióba, hogy a bőrét lenyúzó „kollégák” dolgozni tudjanak. Még egy ülőke is rendelkezésemre állt.
Egy-két napig szolidak voltunk, csak a megengedett vért vittük haza a táborba, ahol a hálóterem pléh dobkályháján megsütöttük. Ám nem lenne fogoly a fogoly, he nem vetette volna rá a szemét egyéb húsdarabokra is. Én a májat választottam, elég nagy darab belefért bő szárú halinacsizmámba. A motozó őr nem vette észre. Zsírt és sót is vittem hozzá a vágóhídról. Otthon megsütöttem, s ágytársammal jó ízűen megettük.
Pár nap múlva változtattam a rejtekhelyen. A szajrét a fejemre tettem a prémsapka alá. Erre mejdnem ráfizettem. Pechemre sokáig tartott a motozás, a máj felmelegedett, leve kezdett kicsorogni a sapka alól, nem győztem törölgetni. A lebukás veszélye egyre nőtt. Végül is csoportunk mégis csak elindulhatott hazafelé – „májam” megmenekült.
A kis vágóhídi csapat jól élt pár napig.
Papp Tibor – Budapest
VHBSZ gyűjtemény 265/1992
|
|
|
|
|
|
