Kövess minket 
-on és 
-en!
Az első nappali, amerikai bombatámadást követő napon, 1944. április 4-én a német légierő főparancsnoksága Cuno Heribert Fütterer altábornagy budapesti német légügyi attasén keresztül saját irányítása alá helyezte a magyar légierőt és légvédelmi tüzérséget.
A Jafü Ostmarkon (Ausztriai Vadászrepülő-parancsnokság) belül megszervezték a Jafü Ungarnt – a magyarországi német vadászrepülő-parancsnokságot – egy ellenőrző és irányító törzset.
A Jafü Ungarn összekötő tisztjei a magyar honi légierőt, magyar parancsnokságokon keresztül irányították. Így látszólag a honi légvédelem magyar vezetéssel működött. Ezzel egyidejűleg megkezdődött egy magyar honi vadászrepülő-osztály megszervezése.
Az április 3-át követő napokon a 15. AAF elsősorban romániai célpontokat: Bukarest pályaudvarát, Ploeşti város területét, továbbá Niš pályaudvarát, Zágráb repülőterét és az észak-olaszországi pályaudvarokat bombázta.
Magyarország lélegzetvételnyi szünethez jutott. Április 8. és 11. között, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, nem volt nappali bevetés. Ez a tíz nap tette lehetővé a főváros és környéke lakosságának zavartalan kitelepítését.
A brit légierő, a RAF 205. Bomber Group bombázói április 9-ére virradó éjszaka megkezdték fő feladatuk végrehajtását, a Duna aknásítását Belgrád és Buzias között. Az aknatelepítő-bevetésekre a tengeri aknatelepítő-bevetések fedőnevét, a GARDENING-ot használták. A MAAF parancsnoksága tengerészeti és folyamhajózási szakértők bevonásával készült a stratégiai vízi út bénítására. A Duna elaknásításával a németek legnagyobb, leggazdaságosabb után-, hátraszállítási és olaj utánpótlási útvonalát veszélyeztették.
Az első bevetésen a 37. század 19 db Wellington és a 178. század három Liberator bombázója vett részt. Negyven aknát telepítettek a Dunába. Még aznap Belgrád közelében, Pancsova magasságában aknára futott a TULLN nevű személygőzös.
|
|
|
|
|
|
A kedvező időjárás beköszöntekor, április 12-én a 15. AAF közel 450 bombázója támadta Fischamend, Wiener Neustadt, Bad Vöslau repülőgépgyárait, repülőtereit. 200 db P–38-as és P–47-es vadászgép biztosította a bombázókat. Wiener Neustadttól délre heves légi harcra került sor a németekkel. A bevetés amerikai vesztesége kilenc B–24-es, egy B– 17-es és egy P–47-es volt. Egy P–47-es súlyos sérüléssel tért vissza támaszpontjára, a sérülését egy P–38-as tévedésből okozta.
Budapest védelmére 12 órakor szállt fel a magyar 2/1. vadászszázad, velük egyidejűleg az RKI néhány Me–109-es gépe, valamint az RKI Me–210-es rombolói is a levegőbe emelkedtek. A 2/1. század Budapesttől délre a várakozási légtérben körözött.
Az RKI Me–109-esei Győr, majd Börgönd fölé repültek. A Me–210-esek Szombathely irányába indultak, de a város elérése előtt déli irányba fordultak. Néhány perc múlva találkoztak egy vadászkíséret nélküli amerikai bombázókötelékkel. Újvári László erre a találkozásra így emlékszik: „Nagykanizsa környékén lehettünk, amikor találkoztunk egy kötelékkel. Felzárkóztunk és ráfordultunk a bombázókra. A második vagy harmadik támadás után Hayden Sándor pilóta repülő akadémikus jelentette, hogy megsebesült, jobb könyökét ellőtték. Dóczy alezredes – a kötelék parancsnoka – utasította, hogy repüljön 15 fokos irányszögön, és hazai terület fölé érve lövészével együtt hagyják el a gépet. Hayden akadémikus Székesfehérvárig vezette a 210-est, és ott a repülőtéren hasra szállt. Lövésze – Pajor őrmester – húzta ki a gépből. Sebesülésébe másnap hajnalban, budapesti kórházban belehalt.”
Április 13-ra virradó éjszaka 64 brit Wellington 80 tonna bombát dobott Budapestre. Célpontjuk a Ferencvárosi rendező pályaudvar és a Fantó olajfinomító volt. A ledobott bombák többsége a célpontok mellé, a főváros IX. és részben a X. kerületére, illetve Kispestre, Pestszenterzsébetre hullottak. A IX. kerületben súlyos károk keletkeztek. Többek között lángba borult a Fantó Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt.-nek a Ferencvárosi rendező pályaudvarnál lévő telepe és teljesen kiégett. Nem is állították helyre, helyette Fülöpszálláson építettek egy szükségraktárt.
A támadó 150. század egyik, Budapest felett megsérült Wellingtonja visszafelé az Adriai-tengerre végzett kénvszerleszállást.
A bombatámadással egyidejűleg a GARDENING hadműveletet folytatva a Duna magyarországi szakaszának aknásítása is megkezdődött. A folyó felett alacsonyan szálló repülőgépek Apatin–Mohács–Bölcske szakaszon telepítették aknáikat, és alacsonytámadással felgyújtották a Mohácsnál összevont dunai uszályok egy részét.
J. H. C. (Harry) Lewis százados, a RAF 178. századának Liberator-pilótája így emlékezik: „Félelmetesek voltak ezek az aknarakó-bevetések. A Liberatorokat közepes vagy nagy magasságú bombázásokra tervezték, az »uborkák« – vízi aknák – dobása pedig a folyó felett néhány méter magasságból történt. Nem tudtuk melyik pillanatban, honnan éri gépünket géppuska- vagy gépágyútűz, mikor ütközünk záróléggömbök acélhuzalába. Szerencsénkre a németek ilyen védelmi rendszert csak néhány helyen szerveztek, ezeket ismertük, de számíthattunk újabbakra, amelyekről még nem tudunk. A megadott helyen ráfordultunk a Dunára, alacsonyan, nagyon alacsonyan, 20-30 méter magasságban repültünk. A személyzet minden tagja, akinek fegyvere volt, a géppuskákat markolta, készen arra, hogy minden pillanatban tüzet nyithassanak, ha a partról torkolattüzek villannak, ha felbukkan előttünk egy hajó vagy vontatmány. Így gyújtottunk fel április 12-én éjjel Budapesttől délre egy sor uszályt (Mohácsnál – A szerzők megjegyzése). A part mellett voltak, az első sorozatra lángra lobbant az egyik, amire visszafordultunk, félmérföldnyi hosszúságban lángolt a Dunán a poleşti olaj, és kigyulladt a többi hajó és uszály is. 2200 lövedéket lőttünk ki. A bevetésen lévő többi gépek jelentették, hogy 80 mérföld távolságból (128 km) látták a lángokat. A 205. Group éjszakai bombázásokat végzett. Az aknarakó-bevetések is éjszakai feladatok voltak. Az első időszakban csak holdvilágos éjszaka végeztünk ilyen bevetéseket. 172A nagy magasságban végzett éjszakai bombatámadások – némi túlzással – az aknarakó-bevetésekhez képest könnyű feladatok voltak.”
Az április 12-i amerikai–angol magyarországi légi tevékenységről kiadott MTI-tájékoztató szerint: „Az angolszász gépek folyó hó 12-én a déli órákban a Dunántúlnak a balatoni és attól nyugatra eső részén repültek be. A bevetett saját és szövetséges vadászok az ellenséges kötelékeket szétugrasztották, ezek nyugat, délnyugat és déli irányban elhagyták az ország légiterét. A légvédelmi tüzérség működésbe lépett, bombázást nem jelentettek. A késő éjjeli órákban angolszász repülők két ízben, több hullámban Budapest és több vidéki város ellen intéztek terrortámadást. A lakosság körében veszteségek voltak, és épületkárok keletkeztek. A légvédelmi tüzérség a támadó gépek közül több négymotoros bombázót lelőtt.”
|
|
|
|
|
|
