Kövess minket 
-on és 
-en!
A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.
Az ostrom 102 napig tartott, amiből a védők 52 napot teljes bekerítésben harcoltak végig. A szovjetek vesztesége 80 ezer halott és 240 ezer sebesült volt, összes magyarországi veszteségük fele, a védők és a polgári lakosság körében a halottak és sebesültek száma több mint százezerre tehető.
A Vörös Hadsereg 1944 szeptemberétől már a trianoni Magyarország területén nyomult előre. A Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Front október 29-én a Tisza vonalától indított támadásával megpróbálta menetből elfoglalni Budapestet, de a kellően nem előkészített támadás elakadt. A szovjetek ezután a főváros bekerítését tűzték ki célul, a 2. Ukrán Front balszárnya a Duna bal partját tisztította meg Bajától egészen Pestig, a jobbszárny a Bükk és a Mátra vidékét egészen a Miskolc-Gyöngyös-Hatvan vonalig. November végén Tolbuhin marsall 3. Ukrán Frontja a Dunántúlon dél felől egészen a Balaton vonaláig nyomult előre, és a Duna jobb partján tört észak felé Budapest irányában. Az első szovjet harckocsi már november 3-án elérte a mai Budapest közigazgatási határát, de a támadás az Ecser-Vecsés-Soroksár vonalban kiépített Attila vonalon megállt.
Szálasi Ferenc nemzetvezető eleinte nem akarta, hogy a főváros csatatérré váljon, és december 4-i berlini bemutatkozó látogatásán felvetette Hitlernek, hogy Budapest legyen nyílt város. A magyar fővárost már november végén erőddé nyilvánító Führer erről hallani sem akart, parancsa szerint az Ausztriába vezető út kapujának tartott Budapestet házról házra kellett védeni. A Magyarországon harcoló Dél hadseregcsoport parancsnokát, Hans Friessner vezérezredest leváltotta, helyére Otto Wöhler tábornokot állította, a Budapest-erőd parancsnoka pedig Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-rendőrtábornok lett.
Budapesten december 10-én kihirdették a hadiállapotot, a nyilas minisztériumok, államigazgatási szervek Nyugat-Magyarországra költöztek.
A Vörös Hadsereg gyűrűje karácsonykor zárult be Budapest körül, ahol mintegy 800 ezer polgári lakos rekedt. A körülzárt városban egyre súlyosabbá váltak a viszonyok, nem volt gázszolgáltatás, villany csak napi 2-3 órán át, egyre kevesebb volt az élelem és később már az ivóvíz is. A védelem a IX. német hadtestre és a Hindy Iván altábornagy parancsnoksága alatt álló I. magyar hadtestre hárult. A védők száma mintegy 92 ezerre volt tehető, ebből 50 ezer volt a magyar katona, a támadó szovjet Budapest Csoport együttes létszáma mintegy 150-170 ezer főt tett ki.
A védők december 29-én visszautasították a megadásra felszólító ultimátumot, a jegyzéket átnyújtó parlamenterek (Steinmetz és Osztapenko kapitányok) máig tisztázatlan körülmények között életüket vesztették. Másnap megkezdődött az ostrom, a támadók az alapos tüzérségi előkészítés után is csak hatalmas áldozatokat követelő, elkeseredett harcokban, házról-házra tudtak előrenyomulni. A szovjetek január 15-én érték el a Nagykörút vonalát és 18-án jutottak ki a Dunáig, Pest szovjet megszállás alá került, de a Budára visszavonuló védőseregek a még álló Duna-hidakat felrobbantották, ennek köszönhetően a jobban védhető, hegyes-dombos budai oldalon még majdnem egy hónapig tudták tartani magukat, miközben a németek nyugat felől több ízben próbálták feltörni az ostromgyűrűt. E kísérletek kudarca után, február 11-én a budai Várban rekedt védők a kitörésre szánták el magukat. A több mint 40 ezer katonából 20 ezren haltak hősi halált, a többiek – részben sebesülten – fogságba estek, saját vonalaikat csak 624-en érték el. A megmaradt védők nagy része megadta magát, február 13-án az utolsó ellenálló egységek is letették a fegyvert. Budapest leigázásának hírét Moszkvában díszsortűz adta a lakosság tudtára.
|
|
|
|
|
|
Budapest ostroma a II. világháború egyik leghosszabb helységharcának számít, ezért második Sztálingrádnak is nevezik. Az ostrom 102 napig tartott, amiből a védők 52 napot teljes bekerítésben harcoltak végig. A szovjetek vesztesége mintegy 80 ezer halott és 240 ezer sebesült volt, összes magyarországi veszteségük fele, a védők és a polgári lakosság körében a halottak és sebesültek száma több mint százezerre tehető. A főváros épületeinek 27 százaléka pusztult el vagy rongálódott meg súlyosan, több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált. Kiégett a pesti Vigadó, a királyi vár, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház.
