Kövess minket -on és -en!

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Az ítélet kihirdetése után szabadulhatott a letartóztatásból, ám most vissza kell majd térnie a rácsok mögé.

Az ítélet ellen Lina Engel ügyvédje és a szövetségi ügyészek is fellebbeztek, utóbbiak súlyosításért és ismételt letartóztatásért. A karlsruhei bíróság ma úgy döntött, hogy a korábbi eljárásban nem követtek el jogi hibát, és elutasította a fellebbezést.

A szerdai ítéletet kihirdető bíró indoklásában leszögezte: „a politikai vita eszköze a szó, és nem az erőszak”.

A 30 éves Lina Engel nem volt jelen a karlsruhei bíróságon.

Az elítélt Lina Engel annak az antifa csoportnak, a hírhedt Hammerbandénak volt a vezetője, amelynek többi tagja 2023-ban Budapesten a kitörés napján több, szerintük szélsőjobbos nézeteket valló magyart, lengyelt és németet vert össze brutálisan a nyílt utcán, akik közül többen súlyosan és életveszélyesen megsérültek.

A csoportot ekkor már Johann Guntermann, Lina Engel szeretője vezette; miután Engelt letartóztatták, Guntermann illegalitásba vonult. A Hammerbande-főnök maga is részt vett a budapesti embervadászatban. Végül magyar és német elfogatóparancs alapján a  kelet-németországi Weimar közelében fogták el tavaly, és bűnszervezetben való részvétellel és súlyos testi sértéssel gyanúsítanak mind Magyarországon, mind Németországban.

A rohamosztag nemcsak Magyarországon élte ki „világforradalmi” vágyait, hanem Németországban is sorozatban követtek el a budapestihez hasonló kegyetlen támadásokat.

A módszer ugyanaz volt mindegyik támadásnál. Megfigyelték áldozataikat, majd hiénacfalkaként, arcukat álarc, vagy sál mögé rejtve rohanták le és viperákkal, szöges kalapácsokkal, vasrudakkal legalább 60 másodpercig ütötték testszerte őket.

Például Drezda világháborús bombázásának 75. évfordulóján Johann Guntermann és Lina Engel az egyik vonaton figyelte meg a szerintük szélsőjobboldalinak tartott embereket. Az információt pedig telefonon adták át a csoport többi tagjának. Így miután az áldozatok leszálltak a wurzeni állomáson, a csoport tagjai megtámadták és brutálisan összeverték őket. Törtek a koponyák és a végtagok, a bordák.

Ugyanígy támadtak Eisenach városában, amikor egy jobboldaliak találkozóhelyeként számon tartott vendéglőnél vártak áldozataikra. Egyiküket egészen a házáig követték, majd ott félig agyonverték, egy több fős társaságnak pedig az autójára támadtak, súlyos károkat okozva.

A budapesti embervadászat csak egy volt a sok közül a Hammerbande, Johann Guntermann, Lina Engel és bandatagjaik számára.

És a Hammerbande egyik legszélesebb körben ismert tagja és híve volt, az olasz antifasiszta Ilaria Salis, akivel szemben végül a bíróságnak fel kellett függesztenie a büntetőeljárást, mert az antifa harcos nőt megválasztották Európai Parlamenti képviselőnek.

Igen. EP-képviselő bárkiből lehet. Mindegy milyen eljárás van vagy volt ellened folyamatban, ahogy az is, hogy azok mennyire minősülnek esetleg súlyosnak, a lényeg, hogy ugyanazt a nótát fújd, amit a brüsszeli és strasbourgi fősodor hallani akar. Ha megteszed, védve vagy, ahogy Salis is, aki a mentelmi jog védelmében éli mindennapi életét és kapja több milliós fizetését az európai adófizetők pénzéből.

Kövess minket -on és -en!

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Egy alsó-ausztriai vendéglő április 20-án – Adolf Hitler születésnapján – felvette az étlapjára a diktátor egykori kedvenc ételét, a tojásos nokedlit. Az eset hatalmas botrányt kavart – írja a Heute.at.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.