Kövess minket -on és -en!

A csodafegyver (Wunderwaffe) fogalma a második világháború idejéről származik, amikor a németek korábban soha nem látott haditechnikákat fejlesztettek és próbáltak csatasorba állítani, és azzal eldönteni a háború kimenetelét.

Sajnos nem minden úgy sült el, ahogy elképzelték, de némelyik megoldásuk rendkívüli hatással volt a technikai fejlődésre, főleg az űrkutatásra, ugyanis az amerikaiak és a szovjetek a háború végeztével elrabolták a tudósaikat.

Wernher von Braun nevét és a V-2 rakétát mindenki ismeri, hiszen a rakétatudós később az amerikai űrprogram és a holdra szállás egyik kulcsfigurája lett, a V-2 pedig az első modern csapásmérő ballisztikus rakéta volt, amelyet eredményesen vetettek be. De a németeknek nem ez volt az egyetlen jövőbe mutató fegyverük. Ha tovább tart a háború, több wunderwaffe jelenhetett volna meg a harctereken. Ezek egyike volt a csak papíron létező Silbervogel, azaz Ezüstmadár, egy űrsikló.

Hermann Göring, a német légierő főparancsnoka azt mondta, hogy hadseregének nincs olyan bombázója, amely képes lenne 4,5 tonna bombát ledobni New Yorkra, ami „végre betömné a gőg száját a tengerentúlon”. Ezért 1942-ben utasították a német légügyi minisztériumot, hogy dolgozzon ki a Luftwaffe számára az „Amerika-bombázó” programon.

A cél egy olyan „szuborbitális rakétahajó” megépítése volt, amely képes átrepülni az Atlanti-óceán felett, bombákat dobni egy célpontra bárhol az Egyesült Államokban, és épségben hazatérni, hogy újra felhasználhassák. Eugen Sänger osztrák repülőmérnök és Irene Bredt matematikus nyújtotta be az Ezüstmadárra vonatkozó javaslatát.

Sänger és Bredt elmélete szerint, ha repülőgépük a szuborbitális űrbe jutna, akkor vissza tudna siklani, a megfelelő szögben belépni a Föld légkörébe, és gyakorlatilag a végtelenségig ugrálni tudna a felszínen, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy lapos kő a víz felett. Így elképzelhető, hogy elérhetné New Yorkot, ledobhatná a bombákat és visszatérhetne Németországba, ahogy Göring kérte.

Az Ezüstmadár tervezett felszálló tömege mintegy 100 tonna volt, amelyből majdnem az egészet (90 tonnát) az üzemanyagra szánták, míg öt tonnát a létfenntartásra, négyet pedig a hasznos bombateherre. Minden egyes bombát távirányítású televízióval lehetne irányítani, abban a reményben, hogy 640 kilométeren belül eléri a tervezett célpontot.

Mivel a többszöri újbóli belépések során a front viselte volna a nyomás és a hő fő terhét, egy ablak nem volt praktikus. Ehelyett egy periszkóp típusú televíziós rendszerrel szerelték volna fel, hogy a magányos pilóta láthassa, merre tart, és egyszerű repülésirányítással ennek megfelelően kormányozhassa a gépet. A nyomás alatt álló kabinban egy pilóta elférne, és elegendő tárolóhely lenne az élelem és a víz számára. A gépet hűtőcsövek vennék körül, hogy a légkörben való pattogás közben a hőt kordában tartsák.

A terv az volt, hogy a Silbervogel felszáll egy majdnem két mérföldes sínszánról, amelyet egy rakéta hajtott volna. Ezzel több mint 1900 km/órás sebességre gyorsította volna a gépet, ami így felemelkedett volna a levegőbe. A gép aztán repülés közben saját rakétahajtóműveit is beindította volna, és 140 kilométeres magasságig emelkedett volna, nagyjából 21 500 km/órás sebességgel. Az űrrepülőgépet futóművel is felszerelték volna, hogy le tudjon szállni a Japán által ellenőrzött Kínában, ahonnan a japán szövetségesek segítségével visszaszállították volna az anyaországba, és olyan gyakran indították volna újra, ahogy szükségét érzik.

Az 1940-es évek közepén azonban ennek a technológiának a nagy része még nem létezett. Beleértve az atombombákat, amelyeket végül New York City helyett az amerikaiak dobtak le szerencsétlen japán civilek százezreire.

A háború így végül véget ért, mielőtt az Ezüstmadár elkészülhetett volna. Azonban a Nagynémet Birodalom tudósainak elméleteit és az Ezüstmadárra vonatkozó terveiket a későbbiekben mind az amerikai Haditengerészet Repülésügyi Hivatala, mind a NASA elődje, a Nemzeti Repülésügyi Tanácsadó Bizottság (National Advisory Committee for Aeronautics, NACA) felhasználta.

Kövess minket -on és -en!

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

Azoknak, akiket aggaszt egy világháború esélye, van egy jó hírem. Nem lesz világháború. Legalábbis mostanában nem. Egyszerűen azért nem, mert az Egyesült Államoknak hiányzik hozzá az ereje.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros zsidó polgármestere múlt héten tette közzé a Facebook-oldalán, hogy tudomása szerint „neonácik gyülekezőhelye” egy Damjanich utcai pinceklub.

Ha már múlt héten szóba került a Fanta, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről ennek az italnak az eredettörténetét, illetve tegyük rendbe az üdítőt övező féligazságokat, tévedéseket.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Athénban antifasiszták próbáltak felrobbantani egy lakást, ahol görög hazafiak voltak, ám ehelyett önmagukat sikerült kiiktatniuk. A német hazafiakhoz kötődő Ein Prozent további információkra hívja fel a figyelmet, például arra, hogy az elkövetők kiváló kapcsolatokat ápoltak a berlini antifa színtérrel, s valószínűleg a Hammerbande néven elhíresült terrorcsoporttal is.

Egy fehér patriótát, akit Ausztráliában bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a tavaly elfogadott elnyomó törvényt, amely megtiltja a nemzetiszocialista köszöntés nyilvános használatát, börtönbe küldenek a nézeteiért.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

A szerb hatóságok kiemelték a Dunából a második világháború idején elsüllyesztett egyik német hadihajóroncsot. A folyam mélyén még további mintegy negyven roncs található, amelyekben mindmáig ott hevernek az egykori robbanóanyagok.

Öt év börtönbüntetéssel fenyegetik kaphat Karl Münter, a 96 éves volt SS-katonát, aki az ascq-i megtorlásért felelős parancsnok egységében szolgált. 

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.