„Sztálin elvtárs mélyen alszik. Ne zavard őt, minket pedig ne zaklass”

Kövess minket -on és -en!

Halála óta számos összeesküvés-elmélet terjed, miszerint legszűkebb környezete megölte, hogy Berija megfojtotta, vagy újabban: patkányméreggel végeztek vele, miközben pár nappal később pedig a hasonmásával rendezték meg a „hivatalos” halálát.

Nem túlságosan belefolyva a történelem holtágain evező forrás nélküli és hitelességi gondokkal küszködő „szakértők” tudnodkellinfo szintű értekezéseibe, annyit megállapíthatunk biztosan, Sztálint nem ölték meg, legfeljebb egy kicsit hagyták meghalni.

A diktátor 1953. február 28-án, Berija, Hruscsov, Bulganyin és Malenkov társaságában filmet nézett a Kremlben, majd áthajttattak a Moszkva közelében lévő kuncevói dácsába, ahol hajnalig poharaztak tovább. Hruscsov később visszaemlékezése szerint a „gazda” remek hangulatban volt, semmilyen előjele nem volt a közeli szélütésnek.

Hajnali négy környékén Sztálin nyugovóra tér. A diktátor nem is hagyta el a szobáját másnap, az egyre idegesebb személyzet pedig hívatlanul nem mert bemenni hozzá. A helyzet végül éjfél körül oldódott meg azzal, hogy Kremlből érkező sürgős levéllel mindenképp be kellett menni hozzá.

Sztálint a földön fekve, saját vizeletében ázva találták meg, beszélni már nem tudott. A személyzet Beriját, Hruscsovot, és Malenkovot értesítette először, akik március 2-án éjjel „rendben találták” a látszólag békésen alvó Sztálint, majd távoztak.

Sőt, az idegeskedő testőrparancsnokot Berija ezekkel a szavakkal hordta le: „Sztálin elvtárs mélyen alszik. Ne zavard őt, minket pedig ne zaklass”. Végül látva az eszméletlen Sztálint, csak kerítettek orvost a délelőtt során vagyis az agyvérzés után legalább 15 órával (más források szerint csak 11).

Kérdezheti az olvasó, hogy-hogy nem volt orvos Sztálin mellett? A válasz a szovjet diktátor paranoiájában (és persze az egész rendszerben) keresendő. Sztálin egyik utolsó tisztogató akciója ugyanis épp az orvosok ellen irányult, azon belül is főleg a magas rangú párt- és katonai vezetőket kezelő Kreml klinikáján dolgozók ellen. A „fehér köpenyes gyilkosok” elleni vádakat sokszor antiszemita jelzővel illetik, bár leginkább az anticionista lenne a megfelelő. A vád szerint az orvosok a „nemzetközi zsidó burzsoá-nacionalista szervezet, a Joint” segítségével a nyugati titkosszolgálatokkal vették fel a kapcsolatot, hogy a szovjet vezetőket likvidálják.

Ilyen körülmények között érthető, hogy Sztálin mellett a számára kritikus pillanatban nem volt orvos, bár valószínűleg az sem segített volna semmit a 74 éves, rendszeresen tivornyázó diktátoron, ha folyamatosan van mellette egy remegő, megfélemlített orvos.

Végül nem is tudtak rajta segíteni, Sztálin március 5-én meghalt, majd kezdetét vette mind a Szovjetunióban, mind a megszállt, „béketáborban” a roppant őszinte gyász...

„Mélységes megrendeléssel tudatjuk”

Makacsul tartja magát a magyar sajtótörténet egyik legendává váló elütése, amely szerint a Népszava a fenti címmel adta hírül Sztálin halálát, a lapszámot az ÁVH pedig bezúzatta. Tény, hogy a Népszavánál március 5-én este bizony nem igazán ellenőrizték, mi is kerül a nyomdába, így történhetett meg, hogy a vezér betegségéről szóló március 6-i lapszámban (Sztálin halálát még nyilvánosságra sem hozták), a főoldali kopfjában, ma már leadjében - oda a germanizmus, éljen az anglicizmus), a következő szerepelt

„Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről.”

Az egyetlen egy betű elütés természetesen nem maradt következmények nélkül, Bodó Bélát – a későbbi Brumi-könyvek szerzőjét – és a nyomdászt az ÁVH természetesen letartóztatta. Bodó végül félév internálással megúszta. A korábban a népbírósági ítéleteket vehemensen megvédő, hithű kommunistát végül vissza is veszik a pártba, vagyis rehabilitálják...

Sztálin halála kapcsán a lehetséges gyilkosság azért is kaphatott könnyen szárnyra, mert a diktátor halálában jó páran - fogalmazzunk úgy - érdekeltek voltak, így közvetlenül legszűkebb környezete is, kifejezetten pedig Berija, aki joggal tarthatott tőle, hogy Sztálin paranoiájának ő lesz a következő célpontja. Végül a titkosszolgálat vezetője nem érte meg '53 végét, Hruscsov főtitkár lesz, majd három év múlva az SZKP XX. kongresszusán elmondhatja híressé vált beszédét a sztálini személyi kultuszról, a bűncselekményekről, kivégzésekről, paranoiás vezetésről, és mindenről, ami úgy általában a sztálini rendszert jellemezte (az, hogy Hruscsov is ennek a rendszernek volt az oszlopos tagja, nagyon nem zavart senkit). Így múlt el szép lassan a történelem egyik legvéresebb diktátorának, legvisszataszítóbb emberének öröksége.

Kövess minket -on és -en!