Kövess minket 
-on és 
-en!
A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.
Amikor szemem megszokta a félhomályt, láttam meg, hogy épületünket, ki tudja mikor fagerendákból tákolták össze. Mennyezete háztetőkhöz hasonlóan, szögben volt építve. A falakat belülről – egykor – valami fehérnek látszó anyaggal fedték be. Ez most szürkének, piszkosnak tűnt. A barakk közepén, két oldalon és hátul, emeletes fekvőhelyek puhafából. Elöl, az ablak mellett egy vályúhoz hasonló valami, alatta hordó állt, amely a fürdőszobát helyettesítette.
A foglyok érkeztével lakóhelyünk folyamatosan megtelt. Olyan szorosan feküdtünk egymás mellett, mint a heringek a konzervesdobozban. Mégis sokan reménykedtek abban, hogy végre a tizenhárom napig tartó, tehervagonban utazás után újra – rázásmentesen – kinyújtózhatnak, és a „felszabadítók” által biztosított új lakásban jót alhatnak.
Egyszercsak hangos füttyszó süvített bele a barakk mormoló zugaiba. Mindenki kíváncsian nézett a hang irányába. A tolmács jelent meg az ajtóban, hangosan megparancsolta, hogy ebédosztáshoz sorakozzunk az udvaron csajkával és kanállal. Az éhes emberek megindultak az ajtó felé, amiből nagy tülekedés lett. Az udvaron hosszú sor képződött. Először jött a zsírtalan, meleg, fél liternyi kásaleves, majd ismételt sorbaállás után a kása. Az ebéd tehát kétfogásos volt. Sőt, az élelmesebbek pótlást is kaphattak, ha idejében odaérnek a kiürült kásáshordókhoz, és összekaparják az oldalára ragadt maradékot.
Lassan elkövetkezett az este. A lámpák halvány fénye töltötte meg a barakkot. Az új lakók leterítették köpenyüket, végre pihenni, főleg aludni szerettek volna. A terem először elcsendesedett, majd általános mozgolódás támadt. A lámpa közeléből valaki megszólalt: – Itt poloska van, nem is egy – sok-sok! Nézd, hogy szaladnak! A mozgolódás, vakarózás és Sztálin „poloskahadseregének” írtása egy ideig mégiscsak ébren tartott bennünket. Egyszer csak mégis álomba kábultunk a sztálingrádi 6-os lágerben.
Csilics Antal – Kanada
Hadifogoly Híradó 1965/4.
.jpg)
