Kövess minket 
-on és 
-en!
1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”.
A fontos az, hogy ebben a szorult helyzetben a perspektíva bizonyos mértékben megváltozott. Az árjaságot többé nem azonosították a németséggel. Nem az egyoldalúan rasszista alapokon nyugvó expanzionista nemzetiszocializmusért és a „pángermanizmusért” akartak harcolni, hanem egy magasabb eszméért, Európáért és európai „új rendért” - írta már jóval a háború után Julius Evola, olasz tradicionalista gondolkodó a Jegyzetek a Harmadik Birodalomról című tanulmányában.
Majd úgy folytatja, ez a beállítottság tért nyert az SS köreiben, és végül a charlottenburgi nyilatkozatban fejtették ki. Ezt a háború vége felé az SS központi hivatala bocsátotta ki, válaszul a San Franciscó-i nyilatkozatra, amely a szövetségesek álláspontját rögzítette a háború, a „demokráciáért vívott kereszteshadjárat” céljairól. A charlottenburgi nyilatkozat a Harmadik Birodalom ember- és életfelfogását taglalta, és mindenekfelett az „új rend” fogalmát. Az „új rend” nem hegemonikus lett volna, hanem föderalisztikus és organikus.
Érdemes párhuzamba állítani e két nyilatkozat szellemiségét, tartalmát. Mindkettőt a második világháború véghajrájában fogalmazták, az akkori kor embere világosan láthatta, totális világnézeti háború dúl az emberiség lelkéért, amely hosszú évekre, évtizedekre, de akár évszázadokra is eldöntheti az emberiség útjának irányát.
Ez így is lett, ugyanis az 1945-ben győzedelmeskedő judeo-demokrata és judeo-bolsevizmus kialakította a mai napig fennálló világrendet. Mely a Szovjetunió széthullása után ugyan egypólusúvá vált, hogy aztán néhány évtized múltán újra az legyen a kérdés, vajon csak a jelenleg fennálló világrend újabb reformjáról van vagy lehet szó, vagy ennél sokkal többről, eljöhet egy régen áhított „világrendszerváltás”, és elindulhat az emberiség egy új korszak felé, amikor is magunk mögött hagyjuk az 1945-ben létrejött világrendet. Vannak jelek pró és kontra, ez még nem lefutott játszma. Nyilvánvaló, hogy számunkra mind világnézetileg, mind nemzeti érdekek szempontjából az volna üdvös, ha itt egy valódi új világrend körvonalai bontakoznának ki, és végül szilárdulnának meg.
De térjünk vissza a két nyilatkozatra, mert annak ellentétes szellemiségei mai napig meghatározzák a világ folyását.
A San Franciscó-i nyilatkozat valójában az Egyesült Nemzetek Alapokmánya lett később, amelyet aztán 1945. június 26-án írtak alá San Franciscóban, és október 24-én lépett hatályba. Ez az ENSZ alapító dokumentuma, amely meghatározza a szervezet céljait, működését és tagállamainak kötelezettségeit. Írtak benne minden szépet és jót, de rögtön kiderült, hogy ezek csak szavak és képmutatás, a második világháború után megrendezett koncepciós perben (Nürnberg) természetesen nem vizsgálták sem a szövetségesek, sem a Szovjetunió háborús bűncselekményeit, és azóta is ezt látjuk, az Amerikai Egyesült Államok (a zsidó háttérhatalommal) a „demokrácia” nevében terrorizálja a világot, és játssza a „világcsendőr” szerepét.
|
|
|
|
|
|
A charlottenburgi nyilatkozat azonban egy európai új rend alapjait fektette le, amely megvalósulhatott volna, ha másként ér véget a háború, és bár nem tudjuk, mi hogyan alakult volna, az biztosnak látszik, hogy Európa ma sokkal nagyobb eséllyel volna világhatalmi tényező, a fehér ember világszerte erősebb pozíciókkal rendelkezne. Fontos kiemelni, hogy a nemzetiszocialista politika kezdetben valóban német hegemóniájú, birodalmi elképzelésen alapult. Azonban a háború végére, különösen 1943 után egy európai eszmére kezdett áttérni, ez egyébként sokkal inkább megfelelt számos más európai nemzeti fasizmusának, nemzetiszocializmusának, így ez közelebb állt a hungarizmus konnacionalista elképzeléseihez is. Persze itt sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy ez egészen biztosan így alakult volna egy győztes háború után is, azt viszont igen, hogy ez lett volna ideális, és az is bizonyosnak látszik, hogy a jelenlegi világrend elbukik, és kiemelkedik egy új, akkor abban Európának ennek az európai eszmének a jegyében kell újra fellépni a világtörténelem színpadára.
