Kövess minket -on és -en!

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Az AP szerint a döntés mögött az a megfontolás áll, hogy Finnország 2023-ban a NATO tagállama lett, a szövetségesek közül pedig sokan nem nézték jó szemmel a horogkereszt használatát. A légierő egyik szóvivője a helyi médiának azt mondta: használhatták volna továbbra is a horogkeresztes szimbólumot, de az kínos helyzeteket okozott a külföldi látogatások alkalmával.

A finn légierő az AP-nak pénteken azt írta: a változásnak nincs köze a NATO-csatlakozáshoz, arra „a finn légierő jelenlegi identitásának megfelelő” szimbólumok megalkotása miatt volt szükség. A lap felidéz egy 2021-es esetet, amikor a német légierő egységei lemondták a részvételüket egy finnországi hadgyakorlat záróünnepségén, miután kiderült, hogy azon horogkeresztes zászlók is ki lesznek feszítve.

Bár a horogkeresztes zászlók kérdése korábban is felmerült, a finn légierő sokáig ragaszkodott annak megtartásához. A finn légierő még 1918-ban kezdte el használni ezt a szimbólumot. A története odáig nyúlik vissza, hogy 1918-ban, a finn polgárháború idején a vörösökkel szemben harcoló fehéreknek nem voltak repülőgépeik, és az elsőt Eric von Rosen svéd bárótól kapták ajándékba. (Itt a vörösök kommunistákat-szocialistákat, a fehérek pedig a királypártiakat-konzervatívokat jelöli.)

Von Rosen gyerekkorában, kövekbe vésett rúnákon látta először a horogkeresztet és még fiatal korában, az 1900-as években kezdte el azt személyes jelképeként használni. Ebben a formában személyes tárgyai nagy részére, így a később a finn fehéreknek ajándékozott repülőre is rárakatta.

A fehérek abban az évben a német hadsereg segítségével megnyerték a polgárháborút, a légierő pedig a von Rosentől kapott repülő emlékére vette fel ezt a szimbólumot. A finn légierő 1918 és 1945 között nemzeti jelképként használta valamennyi gépén a kék horogkeresztet fehér háttéren. A második világháború után a szimbólum megmaradt a légierő egyes zászlóin, dekorációkon és a légierő akadémiájának jelvényében.

Von Rosen gróf, az arisztokrata származású felfedező és etnográfus egyébként Hermann Göring, a német légierő, a Luftwaffe parancsnokának sógora volt.

Kövess minket -on és -en!

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Egy niagarai (Ontario) férfit, aki három vádpontban ismerte el bűnösségét terrorizmussal kapcsolatos cselekményekben, húsz év börtönbüntetésre ítéltek. Matthew Althorpe legkorábban tíz év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.