Kövess minket -on és -en!

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A szovjet csapatok eközben február 1-re már 50-60 kilométerre megközelítették a neuhammeri tábort, miközben a beérkező önkéntesek száma továbbra sem csökkent, s ugyanakkor a német fél részéről a felszerelések szállítása is folyamatossá vált, bár a kellő mértéket sohasem érte el.

Február 4-én Grassy SS-Obergruppenführer – a sieradzi tanulságokat levonva – elrendelte, hogy a szovjet fenyegetés irányában, a kiképzőközpont körül félkörívben körülvéve, páncélöklökkel felszerelt figyelőpontokat létesítsenek, amelyek századai lovas-jelentők útján tartsák a kapcsolatot a hadosztályok törzseivel. Ezeken figyelőpontokon igyekeztek tapasztalt katonákat kívántak elhelyezni, akiket a lehetőségekhez mérten a legtapasztaltabb csapattisztek irányítanak.

Grassy másnap, február 5-én elrendelte, hogy a két hadosztály állományából létesítsenek egy riadóalakulatot. Amint a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztje, Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer értesült a hadosztályparancsnok utasításáról, a riadóalakulat szervezésével Peinlich Béla Waffen-Standartenführert, korábban az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezredének parancsnokát bízta meg. Tekintettel a hiányos felszerelésre és fegyverzetre, kérdéses volt, hogy a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok állományából hogyan lehet létrehozni egy olyan ütőképes erőt, amely képes az alakulatok elvonulását fedezni. Végül is egy ezred erejű alakulatot hoztak létre „az SS magyar fegyveres-riadóezrede” néven (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS). Az ezred áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:

–Teljes létszám: körülbelül 2450-2600 fő;
–ezredparancsnok: Peinlich Béla Waffen-Standartenführer;
–1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer;
–az SS I. fegyveres-riadózászlóalja (Solti Ernő Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS II. fegyveres-riadózászlóalja (Duska Alajos Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS III. fegyveres-riadózászlóalja (Pataki Géza Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja (Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer).

Az egyenként négy (köztük egy-egy nehézfegyver-) századból álló zászlóaljakat 2000 karabéllyal, 70 géppisztollyal, négy nehéz- és 21 könnyűgéppuskával, valamint körülbelül 50 páncélököllel és 500 kézigránáttal látták el. A riadóezred egy-egy katonájára fejenként körülbelül 200 karabélylőszer jutott. A riadóezred I. és II. zászlóalját zömmel a „Hunyadi”, míg III. és IV. zászlóalját zömmel a „Hungária” hadosztály állományából állították fel. Az alakulatnak nem volt ellátó alakulata, mivel feladata Neuhammer előterének három napon át való tartása volt, amely alatt a hadosztályok elméletileg elvonulnak. A biztosításra hátrahagyott zászlóaljakat három napra elegendő élelemmel és lőszerrel látták el, ezt követően a szovjet csapatoktól rugalmasan el kellett szakadniuk és be kellett érniük az áttelepülő hadosztályokat.

A riadóalakulat létrehozásával egyidejűleg elrendelték a neuhammeri kiképzőközpontban levő összes magyar alakulat evakuálását, s a két magyar hadosztály közös parancsnokává rangidősként, átmeneti jelleggel Grassy SS-Obergruppenführert jelölték ki.

Grassy, immár a hadosztályok parancsnokaként menetkészültséget rendelt el az utolsóként elvonuló csapatoknál is, amelynek értelmében két órán belül menetkésznek kellett lenniük.

A tábor kiürítését követően ugyanis, amint arra hely kínálkozott, a neuhammeri csapatok helyére a táborkomplexum stransi részében elhelyezett alakulatok kerülntek volna. Ezért a „Hungária” hadosztály tüzérezrede Biczó Waffen-Scharführer vezetésével még február 5-én Neuhammerbe küldte szálláscsinálóit, majd 7-én az ezred 1. és 2. ütege is áttelepült.

Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályától eközben elvonták „Szálasi” nevű riadózászlóalját, amit később a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak rendeltek alá.

Másnap, február 6-án a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok szálláscsinálói az SS Vezetési Főhivatalának áttelepülési parancsa értelmében Oldenburg és Kloppenburg felé indultak Deák László SS-Oberführer, az SS XVII. fegyveres-hadteste első vezérkari tisztjének vezetésével. Velük indultak el a „Hunyadi” hadosztály első egységei is. A táborkomplexum kiürítését nehezítette, hogy a magyar hadosztályokkal egy időben távozott a német szárazföldi haderő egy, kiképzését ugyancsak Neuhammerben végző alakulata, valamint Vlaszov tábornok hadseregének részei is. Összesen tehát körülbelül 55 000-60 000 katona evakuálását kellett megoldani.

Február 8-án a riadóezred fokozatosan elfoglalta a kiképzőközpont keleti részén álló stransi tábort, arcvonallal kelet felé, a Bober folyó nyugati partján, s ott védelemre rendezkedett be. Az I. zászlóalj a balszárnyon foglalt állást, érintve Oberleschent és annak vasútállomását, csatlakozásuk észak felé csupán egy gyenge német-orosz (vlaszovista) harccsoporthoz volt. Az ezred III. zászlóalja a jobbszárnyat biztosította, védőkörlete kiterjedt Wenigtreben/Luisenthal helységekig, ahol csatlakoznia kellett volna az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályából, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljból kialakított harccsoportokhoz. Azonban sem az észt hadosztály, sem a magyar sízászlóalj részei nem tartoztak Peinlich csapatainak alárendeltségébe, s ez később a harcvezetés szempontjából problémákat okozott. Az SS I. és III. fegyveres-riadózászlóalja között volt a II. zászlóalj főharcvonala, amely főleg a stransi kiképzőközpont területét foglalta magába. Az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt ugyanakkor tartalékot képezett, s a neuhammeri táborban maradt.

Az SS magyar fegyveres-riadóezrede főharcvonalának hossza Oberleschen és Wenigtreben között mintegy 12 kilométert tett ki. A szovjet csapatokkal való harcérintkezést először Armadebrunn községben (körülbelül kilenc kilométerre keletre az I. zászlóalj harcálláspontjától) az I. zászlóalj egy harcfelderítést végrehajtó alakulata vette fel február 9-én a délelőtti órákban.

Február 9-én délutánra már a teljes magyar riadóezred harcérintkezésbe került az előretörő szovjet alakulatokkal, amelyek az SS I. fegyveres-riadózászlóaljának arcvonalán hamarosan elfoglalták a neuhammeri táborhoz közel eső Oberleschent, majd elérték a tőle délnyugati irányban levő Buchwaldot és hídfőállást alakítottak ki a Bober folyó nyugati partján. A riadóezred jobbszárnyán a szovjet támadások eredménytelenek maradtak.

Február 10-én reggel 06.00 órakor az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályának riadószázada ellenlökést hajtott végre a II. riadózászlóalj arcvonalán, a Bober folyó stransi hídján keresztül. Miután mintegy 500-600 méternyire sikerült kiszélesíteni a hídfő területét, a szovjetek harckocsikkal támogatott erős gyalogsági támadást indítottak. Az észt riadószázadot viszszaszorították a magyar riadóezred vonalai mögé, majd a szovjetek támadásukat a jobbszárny-erők ellen fejlesztették ki, s estére teljesen bekerítették az ott védelemben lévő III. fegyveres-riadózászlóaljat. A zászlóalj katonái a későbbiek folyamán, súlyos veszteségeket szenvedve ugyan kitörtek a bekerítésből, de később az ezredhez visszatérve már csak a Queis patak vonalán védekezhettek. Február 10-én estére mind az I., mind pedig a III. zászlóaljat visszaszorították, s korábbi állásaikat szovjet csapatok foglalták el. A szárnyak elvesztésével a Stransban védekező II. riadózászlóalj védtelenné vált. Peinlich Waffen-Standartenführer ezért elrendelte a tartalékban levő IV. zászlóalj bevetését.

Február 11-én a Stransban védekező II. és a beérkező IV. zászlóaljak súlyos utcai harcokat vívtak. A nap folyamán a „Hunyadi” hadosztály ellátó ezredének négy-öt tehergépkocsija érkezett a táborba, amelyek járművezetői Exterde Dénes volt huszár őrnagy vezetésével bekapcsolódtak a harcokba, s ezek során később mind elestek. 16.00 óra körül még egy tehergépkocsi futott be tele páncélököllel, s mivel a csapatoknál egyre jobban mutatkozott a lőszerhiány, sokszor a szovjet katonákra is azzal lőttek.

16 óra 30 perckor a német tisztek elrendelték a stransi táborban lévő készletek megsemmisítését. 17.00 órakor az első szakaszok lőszerhiányt jelentettek, amely estére általános jelenséggé vált. Az SS teljesen körülzárt IV. fegyveres-zászlóaljának kivételével a riadóezred Stransban harcoló részei 11-ről 12-re virradó éjjel megkezdték a Neuhammerbe való visszaszivárgást.

Másnap, február 12-én Zoltay Waffen-Hauptsturmführer az ezred harcálláspontjához 11.00 óra körül beérkezett két német páncélgépkocsit (feltehetően Sd. Kfz. 223 típusúak) – tájékozódás végett – a Stransban bekerített IV. riadózászlóaljhoz irányította. Amikor délután 13.00 óra körül a páncélgépkocsik visszaérkeztek, jelentették Zoltaynak, hogy a zászlóalj parancsnoka már elesett, de az alakulat részei még a helyükön vannak. A parancsnokságot egy Velty nevű egykori hegyivadász százados vette át, de hamarosan ő is elesett. Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführert, aki a harcok során kétszer is megsebesült, később Berthold Maack SS-Brigadeführer, a hadosztály parancsnoka a német Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztette föl. Hermándy-Berencz, mint az SS IV. fegyveres-riadózászlóaljának parancsnoka posztumusz megkapta az első osztályú német Vaskeresztet, majd március 23-án a Német Arany Keresztet is.

Február 12-én, a nap folyamán szovjet csapatok támadták meg a riadóezred parancsnokságát, de a hátuk mögül kitörő IV. riadózászlóalj maradéka (körülbelül 400 fő) az ezred harcálláspontját felmentette. A 12-éről 13-ára virradó éjjel szovjet támadások következtében felújultak a harcok, melyek során az ezrednél egyre inkább jelentkezett a lőszerhiány.

1945. február 13-án a Queisnél véget értek az SS magyar fegyveres-riadóezredének harcai. A csekély számú túlélő követte az elvonult magyar hadosztályokat: 13-án éjjel gyalogmenetben elérték Halbaut, de a szovjet ékek miatt tovább kellett állniuk, s Rothenburgba kerültek, ahol a magyar riadóezred katonáit rövid időre sáncmunkára alkalmazták. Zoltay első vezérkari tiszt gépkocsival kereste meg a magyar hadosztályok közös harcálláspontját (ekkor Zittau), s Grassy hadosztályparancsnok beleegyezésével tehergépkocsikat kért alakulata visszaszállítása céljából. A riadóezred harcai során mintegy 2600 fős állományának 57 százalékát vesztette el: 544 fő (ebből 17 tiszt) elesett, 955 fő megsebesült, vagy eltűnt. A riadóezred három szovjet harckocsit igazoltan kilőtt, míg további 14 darabot az 1. magyar SS-sízászlóalj riadóalakulatának páncéltörőágyús szakasza semmisített meg.

Időközben a február 7-től menetben levő „Hunyadi” és „Hungária” hadosztályok minden kötelékének el kellet érnie a Neuhammertől körülbelül 50 kilométerre délre lévő Deutschgabel térségét és az áttelepülés első fázisban ott kellet kialakítaniuk körleteiket. A menetoszlopok irányítását a magyar tábori csendőrök végezték, akiket – híven a korábbi német-magyar államközi egyezményhez – négy hadosztályhoz utaltak ki, így állományuk elegendő volt ahhoz, hogy a Neuhammert elhagyó összes alakulat irányítását viszonylagos rendben oldják meg.

Február 9-én a már Neuhammerbe visszatelepült „Hungária” hadosztály hagyta el utoljára a tábort. A reggeli menetkészültséget követően 12 óra 40 perckor jobb és bal oszlopokra tagolódva a hadosztály megkezdte elvonulását Neuhammerből. Ezredeinek még aznap el kellett volna érniük első napi menetcéljukat, Lissa térségét.

A „Hungária” hadosztály csapatait két oszlopba sorolták. A jobboldali oszlopban (parancsnoka Magyar Ödön Waffen-Standartenführer) elöl haladt az SS 64. (4. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja, mögöttük sorolt be az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede, s végül a menetoszlop jobbját az SS 65. (5. magyar) fegyveres-gránátosezrede zárta.

A menet során a bal oldalon (az oszlop parancsnoka Vadnay Waffen-Standartenführer volt) elöl haladt a „Hungária” hadosztály 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd az ellátó ezred, a kerékpáros-zászlóalj és végül a tábori pótzászlóalj következett. Zoltay menetparancsában úgy intézkedett, hogy „minden menetoszlop önállóan biztosítsa magát. Pc. [páncél-] elhárításra az oszl. [oszlop] élén és végén különös gondot fordítson, úgyszintén az erdős területen való áthaladáskor az esetleges rajtaütések elleni bizt.-ra [biztosításra].”

Az első napon azonban a „Hungária” hadosztály nem minden köteléke érte el a kijelölt menetcélokat, mivel (tekintettel az időjárásra és útviszonyokra) félúton visszafordultak Neuhammerbe.

Egy pihenőnapot követően, február 11-én a „Hungária” hadosztály Neuhammerbe visszafordult csapatai ismételten megkísérelték az elvonulást, s még aznap éjszaka elérték a kijelölt térséget (Burgundenau–Lissa– Zodel–Oberneundorf). A neuhammeri tábort a magyar katonák végleg kiürítették. A hadosztályt átvonulása közben Berthold Maack SS-Oberführer, a „Hungária” új hadosztályparancsnoka is szemügyre vette, aki órákkal az első egységek elindulása előtt érkezett meg Neuhammerbe.

Szemlézés közben tudatta a „Hungária” hadosztály magyar törzsével, hogy a továbbiakban felmenti őket a szolgálattétel alól, mivel saját „stábot” hozott magával. Ez irányú parancsait Festetich Benno, a „Hungária” hadosztály segédtisztje visszautasította, mivel a legtöbb tisztet a Honvédelmi Minisztérium vezényelte oda, s Beregfytől nem érkezett olyan értelmű parancs, amely szerint őket leváltanák.

Február 12-én a „Hungária” hadosztály részei, korábbi menetalakzatukat megtartva, követték a „Hunyadi” csapattesteit, s elérték Görlitz–Radmeritz–Ostritz–Marienthal körzetét, 14-én pedig folytatták útjukat Kiesdorf–Neudorf–Grosshennersdorfon keresztül Strahwalde térségébe.

Február 13-ig az addigi menetek során a „Hungária” hadosztály 21 katonája tűnt el, további hét főt pedig kórházba kellet küldeni. Eközben a jobboldali oszlop parancsnoka az alábbiakat hirdette ki:

„Felhívom az ala-ok [alakulatok] figyelmét a Nagynémet Birodalom területén való magatartásra. A ho. pk. [hadosztályparancsnok] úr a Birodalom területén mindennemű zabrálást, szajrézást – fosztogatásnak tekint – és az SS törvények szerint hadbírósági eljárást indíttat, melynek eredménye mindenkor halálbüntetés.”

A magyar hadosztályok február 20-ra beérkeztek Bautzen és Zittau térségébe, majd tovább folytatták menetelésüket nyugat felé. Eközben Maack hadosztályparancsnok a „Hungária” hadosztály tisztjeinek és altisztjeinek családjait kiparancsolta a menetből és a hadosztály ellátó alakulatával együtt, tehergépkocsi-szállítással a bautzeni pályaudvarra szállítatta, s így azok vasútra szállva érkeztek meg végül Bamberg és Bayreuth térségébe.

A „Hungária” hadosztály menetcélja 21-ére a Drezdától északra fekvő terület (Lichtenberg–Leppersdorf–Gross-Röchsdorf–Breitning-Hauswelde) volt, majd onnan kerültek volna elszállításra, immár vasúton. A hadosztály oszlopai továbbra is tartották alakzatukat, s a Drezdáig tartó menetek tárgyában (tartva az angolszász légitámadásoktól) az alábbi intézkedést adták ki:

„Felhívom a figyelmet a légi veszélyre, éppen ezért elrendelem, hogy az alakulatokon belül is aloszt-ok [alosztályok] között 100-100 m.es [méteres], járművek között legalább 10 m. [méteres] lgv. [légvédelmi] távköz betartandó. Légitámadás esetén minden gyság-i [gyalogsági] fegyverrel az elg-es [ellenséges] (mélyrepülésben lévőre) meg kell nyitni a tüzet. A legénység az utakat hagyja el, csak a járművek maradnak az utakon a hajtókkal.”

Február 25-én a „Hungária” tüzérezredét Canitzban, menetének egyik állomáshelyén értesítették, hogy eddigi szolgálati beosztásai érvényüket veszítették és állományának zömét, más összeállításban, különböző tanfolyamokra vezénylik. Állományából 48 főt (ebből két tisztet) a holland határ melletti Leerbe vezényeltek az SS (vontatott) páncélvadász-kiképzőosztályához, 34 főt (ebből egy tiszt) Beneschauba az SS-vadászpáncélos- és rohamlöveg-kiképző- és pótosztályához, 60 főt (ebből egy tiszt) az SS-légvédelmi tüzér pót-és kiképzőezredéhez irányítottak Münchenbe. Ezeken a helyszíneken folytatta kiképzését az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya is.

A „Hungária” hadosztály légvédelmi és páncélvadász alakulatainak felállítása (valószínűleg február 28-tól) megkezdődött. A „Hungária” hadosztálytól a kiképzéseken túl továbbá Grunoba, a 32. „30. Januar” SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, illetve a IX. hadkerület-parancsnokság (Görlitz) 1461. erőd-zászlóaljához vezényeltek katonákat. A „Hungária” hadosztály tüzérezredétől e célból 250 főt (ebből öt tiszt) a 32. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, míg további 100 főt (ebből két tiszt) erődítési munkálatok végzésére Görlitzbe irányítottak, így az áthelyezésekből adódó létszámcsökkenés összesen 494 fő volt.

A Waffen-SS magyar hadosztályai (a „Hungária” március 1-jén) parancsot kaptak, hogy rakodjanak be a riesai teherpályaudvaron. Új menetcéljuk – ezúttal vasúti szállítással, Bayreuth volt. A vasúti szállítás több napot vett igénybe, s ezalatt az SS magyar hadosztályainak alakulatai keresztülhaladtak a nemrégiben porrá bombázott Drezdán is. Rendeltetési helyüket nagyjából hat napig tartó szállítás után érték el.

A „Hunyadi” hadosztály törzse március elején a Nürnberg közelében lévő Hilpolsteinben, míg a „Hungária” törzse (az inkább Bayreuth-hoz közeli) Neumarkt városában rendezkedett be.

Nürnberg és Bayreuth térségében folytatódtak a kiképzések. A „Hunyadi” hadosztály tüzérei a grafenwöhri gyakorlótéren már éleslövészeten vettek részt. Ezzel szemben a „Hungária” hadosztály magyar tüzérezrede röckenrichti szállásai körül még csak gyalogsági és alapkiképzését kezdte meg, mivel ebben a hadosztályban alapvetően magasabb volt az újoncok száma.

Március 20-án az SS Vezetési Főhivatala leváltotta 26. fegyveres-gránátoshadosztályának német parancsnokát és helyére mindkét magyar hadosztály parancsnokául, immár véglegesen, Grassy Józsefet nevezte ki. Berthold Maack SS-Oberführert az SS 20. (1. észt) fegyveres-gránátos hadosztályának vezetésével bízták meg.

Március 23-án a Waffen-SS magyar hadosztályait meglátogatta Beregfy Károly honvédelmi miniszter is, aki a körülbelül 40 000 önkéntes megszemlélése után kifogásokat tett a német félnél, elsősorban a hiányos felszerelés tárgyában.

A „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok április elejéig maradtak Nürnberg és Bayreuth környékén, ahonnan akkor az elképzelések szerint az ausztriai Steyr városába kellet volna áttelepülniük. Április 9-én a „Hungária” hadosztály törzse – tekintettel a felszerelés hiányára – parancsot kapott a hadosztály feloszlatására, melyet másnap a legénység előtt ki is hirdettek.

1945. április 13-án az SS 26. (1. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának önálló története tehát véget ért, noha a hadosztály alakulatainak egy része menetszázadokba osztva más alakulatok, elsősorban a „Hunyadi” hadosztály alárendeltségébe utaltatott. Az SS 26. (2. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályát formailag – 107 napos fennállás után – német részről megszűntnek tekintették. A németek szándékaik szerint az SS magyar hadosztályának részeit különböző német alakulatok között akarták elosztani. Az erre vonatkozó intézkedések azonban nem kerültek végrehajtásra, így a „Hungária” hadosztály zöme mindvégig a „Hunyadi” hadosztállyal maradt, illetőleg magyar részről továbbra is egységes, létező hadosztálynak tekintették.

Április 11-én éjfélkor az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát riadóztatták. Ezúttal amerikai csapatok közelítették meg a hadosztály állomáshelyét, így a hadosztálynak ismét el kellett hagyni szállásait. A területileg illetékes német XIII. hadkerület-parancsnokság (Wehrkreiskommando XIII - Nürnberg) azonban az SS magyar alakulatainak bevetését szorgalmazta, ekkor már érthetően nem törődve azzal, hogy azok az államközi egyezmény értelmében kizárólag magyar területen, Magyarország védelmében alkalmazhatóak. Ruszkay Jenő – az SS magyar hadosztályaiból létrehozandó XVII. hadtest ideiglenes parancsnoka – oldotta meg a helyzetet azzal, hogy megszerezte az SS Vezetési Főhivatalának nyílt parancsát, mely értelmében a hadosztályoknak az ausztriai Steyrbe kellett vonulniuk. A „Hunyadi” hadosztály részei és a „Hungária” hadosztály maradékai öt nap múlva, április 16-án megkezdték menetüket osztrák területre.

Beregfy 1945. április 12-én írásban közölte Grassyval az SS magyar hadosztályaival kapcsolatos irányelveit. A levél egyben válasz volt a két hadosztály közös parancsnokának korábbi jelentésére.

A „Hunyadi” hadosztály fegyver- és anyagtisztjének 1945. április 28-án készített feljegyzései alapján az SS magyar hadosztályai az alábbi felszereléssel rendelkeztek: 3781 Kar 98k típusú ismétlőkarabély (ebből 250 céltávcsővel), 250 öntöltő puska, 2800 pisztoly, 300 géppisztoly (MP–40), 50 könnyű- és 25 nehézgéppuska, 10 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es és 10 Gr.W. 42 típusú 12 cm-es aknavető, 20 gyalogsági löveg, 10 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PAK 40), 1800 páncélököl, 50 páncélrém, nyolc könnyű és nyolc nehéz tábori tarack, négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélos, 25 motorkerékpár, 19 személygépkocsi, 55 tehergépkocsi, három RSO vontató, három darab 8 tonnás és három 18 tonnás vontató, 2500 kerékpár, 52 tábori konyha és három sütőoszlop.

Egyes adatok szerint május 2-án a „Hunyadi” hadosztálynak kiosztották az állománytábla szerint előirányzott fegyverzetet, azonban azokat a teljes magyar önkéntes állomány között osztották szét, így az összevont hadosztályok sohasem érhették el a hadrafoghatóságot.

Szálasi Ferenc 1945. május 1-én a német Ostmark Hadseregcsoporttá átnevezett Dél Hadseregcsoport területére érkező magyar SS-alakulatokat csapatszolgálatilag a magyar 1. hadsereg parancsnokának, vitéz László Dezső vezérezredesnek rendelte alá. Harcászati vonatkozásban a magyar SS-csapatokkal a hadseregcsoport parancsnoka, Dr. Lothar Rendulic vezérezredes rendelkezett.

A kiadott hadosztályparancsokok elrendelték, hogy gyűjtsék össze a katonák zsoldkönyveit. Azokat más, a hadosztályokkal kapcsolatos iratokkal együtt Deák László SS-Oberführer benzinnel leöntette, majd felgyújtatta, s ezután főbe lőtte magát. A hadosztályok május 6-án érték el az amerikai csapatokat, majd Attersee térségében letették a fegyvert. Egyes vélemények szerint a magyar SS-hadosztályok önkénteseinek csak mintegy 1/3-a került amerikai fogságba, míg nagyobbik részük a polgári menekültek közé keveredve távozott.

A fegyverletételi egyezményt a hadosztályok megbízott parancsnokai, Podhradszky András és Temesváry Gerő írták alá. A hadosztály-parancsnokságok Atterseeben még 1945 júniusáig működtek, hogy ellássák a feloszlatás adminisztratív feladatait. Összegzésképpen megállapítható, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályaiba jelentkezett és/vagy vezényelt magyar származású önkéntesek létszáma 1945. májusáig meghaladta a 40 000 főt.

Kövess minket -on és -en!

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. 

Ha már múlt héten szóba került a Fanta, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről ennek az italnak az eredettörténetét, illetve tegyük rendbe az üdítőt övező féligazságokat, tévedéseket.

1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat, amely a második világháborút követő szélesebb kelet-európai etnikai tisztogatás hazai szakaszának kezdetét jelentette. 

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán „könnyebb sérüléseket” szenvedtek. 

Egy nacionalista lengyel törvényhozó egy tűzoltókészülékkel oltotta el a hanukai gyertyákat az ország parlamentjében egy zsidókkal tartott rendezvényen, ami nemzetközi hisztériát váltott ki.

Jean-Marie Le Pen-t egy a Blood and Honour mozgalomhoz köthető csoport köszöntötte otthonában, ahol együtt énekeltek az idős hazafival.

A mai Németországban és Ausztriában rendkívül veszélyes vállalkozásra adja a fejét az, aki úgy gondolja, megpróbál kiállni hazája és népe mellett, és ilyen irányú aktivizmust folytat. 

Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidót szállított a német munkatáborok felé – írja az MTI.

A Nyilaskeresztes Párt Szálasi Ferenc nemzetvezető részvételével tartotta meg december havi Nagytanácsát, jelentette 1944 decemberében a Magyar Távirati Iroda.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Ausztráliában hétfőtől életbe lépett a nemzetiszocialista tisztelgés és a nemzetiszocialista emléktárgyak tilalmáról szóló új törvény.

Vád alá helyezték a németországi hazafias szélsőjobb egyik vezető politikusát, Björn Höckét, mert „náci” jelszó használatával vádolják, írja a BBC.