Kövess minket -on és -en!

Május elsején a Bikás parkban majálisozott a Mi Hazánk Mozgalom. Tompos Márton, a Momentum elnöke kezdte el verni a tamtamot a közösségi oldalán, hogy az eseményen több karlendítést látott, és egy illetőn Adolf Hitlert ábrázoló tetoválás volt.

Az ügyben nem történt feljelentés, a rendőrség azonban vizsgálatot indított, ellenben a kommunista vöröscsillag felmutatása, szovjet zászló lengetése és sarló-kalapács kiplakátolása miatt a korábbi években rendre visszadobták a beérkező feljelentéseket, mondván, hogy az belefér: A rendőrség biztosítása mellett dicsőítették a Szovjetuniót és tagadták a kommunizmus bűneit.

Ezzel szemben most kérés nélkül nyomoznak.

Május elsején a Bikás parkban rendezte meg majálisát a Mi Hazánk Mozgalom. Egy nappal később Tompos Márton, a Momentum elnöke posztolt arról, hogy a rendezvényen „szép mennyiségben voltak jelen a náci szimbólumok”. Az egyik citált fotón az látható, hogy többen karlendítést alkalmaznak, míg a másikon egy fiatal férfit kaptak lencsevégre egy Führert ábrázoló tetoválással.

Az LMBTQ-fundamentalista politikus az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy az ügyben nem tett feljelentést. A riportban megemlítik, hogy tavaly is volt példa hasonlóra, akkor az ezzel kapcsolatos híreket Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nem ítélte el.

Azonban a párt szerint „tudatos rosszindulat és előre szervezett akció” kell ahhoz, hogy kiszúrjanak egy-két olyan embert, aki miatt meg lehet támadni a mozgalmat. A rendőrség a csatornának adott válaszában úgy fogalmazott, hogy az üggyel összefüggésben nem érkezett bejelentés, de az eset miatt vizsgálat indult.

Egy másik, két évvel ezelőtti, 2023. május 1-i felvonuláson látható önkényuralmi jelképekkel viszont nem volt kedvük foglalkozni, annak ellenére sem, hogy itt feljelentés is történt, amit visszadobtak.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.