Kövess minket 
-on és 
-en!
A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.
A második világháború előestéjén a Szovjetunió és Németország megnemtámadási szerződést kötött, amelynek titkos záradékában megegyeztek Kelet-Európa egy részének felosztásáról. Ez volt az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktum, amire mind Hitler, mind Sztálin „időhúzásként” tekintett: a nemzetiszocialista-kommunista összecsapást nem akadályozhatta meg.
A szovjet diktátor 1939. augusztus 19-én beszédet mondott az SZKP Politikai Bizottsága előtt, amelyben az akkor még csak tervezett szerződés mellett érvelt.
Békeidőben a kommunizmus gyenge
Sztálin tehát a II. világháború kitörése előtt szűk két héttel azt mondta, meggyőződése, hogy a háború elkerülhető lenne, ha a Szovjetunió kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötne Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Ez esetben ugyanis Hitler „békén hagyná” a lengyeleket, és megegyezésre törekedne a nyugati hatalmakkal. E forgatókönyv további fejleményei azonban – úgy vélte – veszedelmesek lennének a Szovjetunió számára.
Ha viszont a németekkel megnemtámadási szerződést kötnek, azok megtámadják a lengyeleket, a franciák és az angolok közbelépnek, nyugaton pedig nagy lesz a fejetlenség. Így a Szovjetunió időt nyer, és megválaszthatja a számára alkalmas időt a háborúba való belépésre.
Miért volt fontos Sztálinnak a háború? Mert az elmúlt húsz év tapasztalatiból megtanulta:
„… békeidőben a kommunizmus nem elég erős ahhoz, hogy a hatalmat a bolsevikok ragadják meg. Ennek a pártnak az egyeduralma csakis egy nagyobb szabású háború alatt valósulhat meg.”
|
|
|
|
|
|
Hosszú, kimerítő háború kell
Sztálin tehát a német ajánlat elfogadását, vagyis a háborút javasolta a politikai bizottságnak. Németország várható veresége után pedig „én az ország szovjetizálódására, kommunista hatalomátvételre számítok” – mondta. Persze „Szovjet-Németország” megteremtéséhez önmagában a német vereség nem lenne elég.
„Ezért hát számunkra az lenne kívánatos, ha Németország minél tovább folytathatná a háborút. Így Anglia és Franciaország annyira meggyengülne, hogy már nem kerekedhetne felül a szovjetizálódó Németországon.”
A tennivaló tehát nyersanyagokkal és utánpótlással segíteni Hitlert, persze csak addig a szintig, ami még nem gyengíti a szovjet gazdaságot és a Vörös Hadsereget. Ezzel egyidejűleg pedig aktív kommunista propagandát kell folytatni a nyugati országokban.
„Legfontosabb feladatunk a francia hadsereg, rendőrség szétzüllesztése és demoralizálása lesz. Ha ezt az előkészítő munkát megfelelően végzik el, akkor Szovjet-Németország biztonságban lesz, és sor kerülhet Franciaország szovjetizálására is.”
A német győzelem sem nagy baj
Sztálin ezek után felvázolta azt is, mire számít német győzelem esetén. Ez ugyan jelentene némi veszélyt a Szovjetunió számára, de nem olyan nagyot és közelit, mint azt sokan gondolják.
„Ha Németország győz, akkor túlságosan meggyengül ahhoz, hogy még jó évtizedig megtámadhassa a Szovjetuniót. Előbb meg kell szerveznie Franciaország s Anglia megszállását, s talpra kell állnia.”
Úgy vélte, francia földön még vereség esetén is erős marad a kommunista mozgalom, és ki fog törni egy kommunista forradalom, amelyet ki lehet aknázni:
„… segítségére siethetünk Franciaországnak, és szövetségesünkké tehetjük, miként minden olyan államot is, amelyet a győztes Németország protektorátussá tesz. Ez előkészíti a talajt a világforradalom kirobbanásához.”
|
|
|
|
|
|
Mondanivalóját összegzéssel zárta:
„Elvtársak! Ismertettem önökkel a megfontolásaimat. Ismétlem, a Szovjetuniónak, munkásságunk hazájának az az érdeke, ha kitör a háború a Harmadik Birodalom és az angol-francia tömb között. Mindenképpen ennek a konfliktusnak az elhúzódására kell törekednünk, hogy mindkét fél kellőképpen meggyengüljön. Ezért igen fontos, hogy megkössük Németországgal a szerződést, majd azon legyünk, hogy a háború minél tovább tartson, ha már egyszer kitört. Meg kell erősítenünk propagandánkat a hadviselő országokban, hogy készen álljunk a háború végére.”
