Kövess minket: Telegram — XVkontakte

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

A második világháború előestéjén a Szovjetunió és Németország megnemtámadási szerződést kötött, amelynek titkos záradékában megegyeztek Kelet-Európa egy részének felosztásáról. Ez volt az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktum, amire mind Hitler, mind Sztálin „időhúzásként” tekintett: a nemzetiszocialista-kommunista összecsapást nem akadályozhatta meg.

A szovjet diktátor 1939. augusztus 19-én beszédet mondott az SZKP Politikai Bizottsága előtt, amelyben az akkor még csak tervezett szerződés mellett érvelt. 


Békeidőben a kommunizmus gyenge

Sztálin tehát a II. világháború kitörése előtt szűk két héttel azt mondta, meggyőződése, hogy a háború elkerülhető lenne, ha a Szovjetunió kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötne Franciaországgal és Nagy-Britanniával. Ez esetben ugyanis Hitler „békén hagyná” a lengyeleket, és megegyezésre törekedne a nyugati hatalmakkal. E forgatókönyv további fejleményei azonban – úgy vélte – veszedelmesek lennének a Szovjetunió számára.

Ha viszont a németekkel megnemtámadási szerződést kötnek, azok megtámadják a lengyeleket, a franciák és az angolok közbelépnek, nyugaton pedig nagy lesz a fejetlenség. Így a Szovjetunió időt nyer, és megválaszthatja a számára alkalmas időt a háborúba való belépésre.

Miért volt fontos Sztálinnak a háború? Mert az elmúlt húsz év tapasztalatiból megtanulta:

„… békeidőben a kommunizmus nem elég erős ahhoz, hogy a hatalmat a bolsevikok ragadják meg. Ennek a pártnak az egyeduralma csakis egy nagyobb szabású háború alatt valósulhat meg.”


Hosszú, kimerítő háború kell

Sztálin tehát a német ajánlat elfogadását, vagyis a háborút javasolta a politikai bizottságnak. Németország várható veresége után pedig „én az ország szovjetizálódására, kommunista hatalomátvételre számítok” – mondta. Persze „Szovjet-Németország” megteremtéséhez önmagában a német vereség nem lenne elég.

„Ezért hát számunkra az lenne kívánatos, ha Németország minél tovább folytathatná a háborút. Így Anglia és Franciaország annyira meggyengülne, hogy már nem kerekedhetne felül a szovjetizálódó Németországon.”

A tennivaló tehát nyersanyagokkal és utánpótlással segíteni Hitlert, persze csak addig a szintig, ami még nem gyengíti a szovjet gazdaságot és a Vörös Hadsereget. Ezzel egyidejűleg pedig aktív kommunista propagandát kell folytatni a nyugati országokban.

„Legfontosabb feladatunk a francia hadsereg, rendőrség szétzüllesztése és demoralizálása lesz. Ha ezt az előkészítő munkát megfelelően végzik el, akkor Szovjet-Németország biztonságban lesz, és sor kerülhet Franciaország szovjetizálására is.”


A német győzelem sem nagy baj

Sztálin ezek után felvázolta azt is, mire számít német győzelem esetén. Ez ugyan jelentene némi veszélyt a Szovjetunió számára, de nem olyan nagyot és közelit, mint azt sokan gondolják.

„Ha Németország győz, akkor túlságosan meggyengül ahhoz, hogy még jó évtizedig megtámadhassa a Szovjetuniót. Előbb meg kell szerveznie Franciaország s Anglia megszállását, s talpra kell állnia.”

Úgy vélte, francia földön még vereség esetén is erős marad a kommunista mozgalom, és ki fog törni egy kommunista forradalom, amelyet ki lehet aknázni:

„… segítségére siethetünk Franciaországnak, és szövetségesünkké tehetjük, miként minden olyan államot is, amelyet a győztes Németország protektorátussá tesz. Ez előkészíti a talajt a világforradalom kirobbanásához.”

Mondanivalóját összegzéssel zárta:

„Elvtársak! Ismertettem önökkel a megfontolásaimat. Ismétlem, a Szovjetuniónak, munkásságunk hazájának az az érdeke, ha kitör a háború a Harmadik Birodalom és az angol-francia tömb között. Mindenképpen ennek a konfliktusnak az elhúzódására kell törekednünk, hogy mindkét fél kellőképpen meggyengüljön. Ezért igen fontos, hogy megkössük Németországgal a szerződést, majd azon legyünk, hogy a háború minél tovább tartson, ha már egyszer kitört. Meg kell erősítenünk propagandánkat a hadviselő országokban, hogy készen álljunk a háború végére.”

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

„Ne egyen annyit Carius, ha haslövést kap, nem tesz jót!” Tréfálkozott Schwaner őrnagy Otto Cariusszal, a Wehrmacht 502. nehézpáncélos-osztálya 2. századának parancsnokával 1944. július 24-én reggel.

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül.

Egy Simon Knittel antifaiszta összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szélsőséges szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül kisajátítsák a hazafias jelszavakat.

Akármennyi bűnnel is vádolják, a Führer is csak ember volt, aki ráérős óráikban sokszor egészen hétköznapi hobbiknak hódolt.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A Blood Tribe nemzetiszocialista csoport horogkeresztes zászlókat tűzött ki Dél-Dakota állam fővárosa városházájának lépcsőjére, majd felvonulást tartottak a városban.

Négy német állampolgáron ütött rajta az osztrák rendőrség, amint Adolf Hitler születésének évfordulóján fehér rózsát helyeztek el a Führer szülőházánál Nyugat-Ausztriában, írja a Guardian.

A keleti fronton zajlott pokoli harcok helyszíneiről még a mai napig is kerülnek elő emberi maradványok, harcfelszerelések és akár teljes harcjárművek is.

1945. május 2-án adták meg magukat a Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich) fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek.

Az antifa támadások másodrendű vádlottját, Tobias E.-t a tanács egy év tíz hónapra ítélte, de akár hamarosan szabadulhat is. Ő ismerte el egyedüliként az ügyészségi váddal egyezően a bűncselekményeit, de az ítéletet már nem fogadta el.

Dr. Martens. Azt hiszem, sokaknak nem kell bemutatni ezt a cipőmárkát. Aki csak egy kicsit is ismerős a rocker, punk, skinhead színtéren, az valószínűleg ismeri a semmivel sem összetéveszthető acélbetétes bakancsot, gondoljunk csak a sárga-fekete címkére és a szintén sárga gojzer varrásra.

Hét évtizeddel a második világháború vége után még éltek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudta elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.

Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendôrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 5. napján, délelôtt 10 órakor.