Kövess minket 
-on és 
-en!
A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.
A manapság már Afrika Múzeumként funkcionáló „négerkertet” az 1897-es brüsszeli nemzetközi kiállításra hozatta létre II. Lipót király Tervurenben, melyhez kongói lakosokat vittek a városba, és eredeti körülményeik között mutatták meg őket látogatóknak. Az uralkodó célja ezzel az volt, hogy minél több befektetőt találjon az ország kongói gyarmati projektjéhez.
II. Lipót király az 1897-es nemzetközi kiállításra építette a gyarmati palotát Tervurenben. A palotában egyaránt állítottak ki kongói, illetve Belgiumban készült néprajzi és művészeti tárgyakat, gazdasági termékeket és élelmiszereket is. Az épület mellett egy hatalmas parkot is létrehoztak, amelyben villamosvonal és atlétikai pálya is helyet kapott.
A parkban három elkerített falut hoztak létre a tavak közelében: két Bangala és egy Mayombe falu készült. Ezekbe összesen 267 kongói férfit, nőt és gyermeket hoztak el, akiknek úgy kellett elfoglalniuk ezeket a helyszíneket, mintha valóban ott élnének. Egy negyedik falu is létrejött, ahol a kongói fiatalokat oktatták és civilizálták, ezzel akarták bemutatni, hogy van értelme a gyarmatosításnak, hiszen valamennyire lehetséges a négerek civilizálása.
A nemzetközi világkiállítás május 10. és november 8. között zajlott, ezalatt több mint egymillió látogató nézte meg a felépített néger falvakat. A nyári időszakban akadtak olyan hetek, amikor naponta 40.000 ember lépett be a park területére. A helyi Le National című liberális lapban viszont már akkor olyan véleménycikket jelentetett meg, amely szerint „lealacsonyító”, hogy így kell látniuk ezeket a „szerencsétlen” négereket.
Az 1897-es kiállítás során hideg és esős nyár volt, ennek következtében több kongói is megbetegedett, ebbe pedig 7 néger bele is halt, nevüket így jegyezték le: Sambo, Mpemba, Ngemba, Ekia, Nzau, Kitukwa és Mibange. Temetésüket megtagadták, így a helyi temető helyett csupán nem felszentelt földbe temették, majd 1953-ban helyezték át a tervureni Szent János evangélista katolikus templom udvarán lévő temetőkbe.
|
|
|
|
|
|
A négerek „állatkertje” szinte a nyugati kultúra egzotikumává vált, így Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban és létrehoztak hasonló kiállításokat. Ezek eurocentrikus missziója az volt, hogy megmutassák Európának, hogy a kontinensnek kötelessége civilizálni a fekete vadembereket.
Az elszigetelt afrikaiakat eleinte kerítéssel mögött tartották, Kongó sajátos házainak mását építették fel, ahol megszokott életüket kellett bemutatniuk, a fehérek pedig ezt őszinte ámulattal nézték. Magvakkal, gyümölcsökkel etették őket, akárcsak egy állatkertben. Az amerikai kiállításokon esett meg, hogy egy négert majmokkal zártak össze.
Az utolsó kongói falut az 1958-as brüsszeli kiállításra készítették el, a már megszokotthoz hasonló módon, szalmakunyhók előtt kellett szemlélteniük hagyományaikat – persze ehhez II. Lipótnak már semmi köze nem volt. Ez alatt példátlan számú kongói néger tartózkodott a belga városban: összesen 598 ember, köztük 273 férfi, 128 nő és 197 gyerek.
Az Expótól éjszakára elszigetelték az afrikaiakat, egy másik városban szállásolták el őket. A közönség nem fogadta túl jól, hogy ennyi kongói tartózkodik egyszerre a városban, ezt pedig a kiállításon résztvevők tudtára adták. A szervezők végül leállították a négerek mutogatását.
Kongó 1960-ban elnyerte függetlenségét, ehhez hasonló négerkerteket pedig nem szerveztek többé. A park helyén ma az Afrika Múzeum áll.
