Kövess minket 
-on és 
-en!
Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.
A horogkeresztesek fanatikus kis csoportját, a müncheni Bürgerbräukeller nemzeti forradalmárjait legázolta a középutas államhatalom, a vezért börtönbe zárták, a fegyvereket kicsavarták a kezükből. Azonban a nagy eszméket nem ölheti el a börtön penésze, a népi lélekből fakadt gondolatok diadalához nem okvetlenül szükséges a szuronyos puska és a kézigránát. A fogház magányában Hitler Adolf is rájött arra, hogy a fajvédő gondolat első kísérletei nyilván azért mondottak csődöt, mert taktikai okokból túl sokat kellett hangsúlyozni azt, ami csak negatívum volt a programban. Hét esztendő alatt vezérben és népben kiérett ennek a programnak pozitív tartalma is: harcolni nemcsak a szervezett nagytőke és a szervezett marxizmus osztálypolitikája, a tehetetlen, cúgoscipős, kispolgári demokrácia, a nagykapitalizmus járszalagjára fűzött álkonzervativizmus, a céltalan, ostoba pacifizmus ellen is, nem egy osztályért, nem frakciókért, hanem minden dolgozóért, az egységes, osztályok fölötti nemzetért.
A söröspince mélyéből, a börtön nyirkából, tízmilliók sóvárgásából, elszánt akaratából úgy nőtt ma Európa egére ez a megfiatalodott Németország, mint beteljesült valóság és gigászi intő jel. Hitlerék előretörése azt jelenti legelsősorban, hogy a világnézetek harcában, a bolsevista káosz vad rohamával szemben nincs többé középút. A vértelen ókonzervativizmus, a lagymatag, tehetetlen, begyepesedett középút, a mamutkapitalizmusból élő, marxizmussal barátkozó kispolgári demokrácia halálra ítéltetett, hogy helyébe lépjen az új ember, a faji és kollektív egoizmus elszánt avantgárdistája, aki az organizált tőke igája alá fogott, másik oldalról romboló erők által gyötört népeket beszervezi, összekapcsolja a maga fajilag, politikailag egyaránt magasabbrendű államába.
A másik tanulság, amit a német fajvédők világraszóló diadala elénk állít, az, hogy a gondolat, melyet Hitlerék hirdettek tíz esztendő óta, sokkal nagyobb átütőerejű, semhogy túl ne élje a kezdeti elővédcsatározások kudarcát. A mamutkapitalizmus és a marxi osztályharc két olyan átok a világon, ami — bármily ellentétesnek látszik a megállapítás —, a tömegek féktelen mohósága, uralmi vágya nyomán szakadt a népekre, nemzetekre s látszat szerint akármint küzdjön is egymás ellen a két véglet, egyik csak függvénye a másiknak, de mindkettő eszköze egyetlen faj minden fajok fölötti uralmának. Ez ellen ötven percentes kompromisszumokkal, apróbb-nagyobb megalkuvásokkal nem lehet harcolni. Kíméleten, késhegyig menő küzdelem az egyetlen eszköz. Nem lehet engedményeket tenni sem a mamutkapitalizmus minden fogyasztót és dolgozót leigázó organizációja, még kevésbé a kommunisták minden termelést feje tetejére állító kaotikus őrülete számára. Egyfelől megtörni a pénzcsászárok hatalmát, másfelől eltiporni a bolsevizmus anarchiáját, mert csak e kettő után fog önmagától összeomlani a mindent mozgató fajta tagadott, de sok helyen nagyon is megvalósított világuralma. Helyébe felépülhet aztán az új nemzet, az új állam, amelynek nem lesznek parazitái és nem lesznek kizsákmányoltjai, amelyben nem mindenki mindenki ellen, hanem mindenki mindenkiért, az egyedül és mindenekfelett való fajtáért, a kollektív egészért él és dolgozik.
Hogy mindez mikor teljesedik be véglegesen, azt most még nehéz volna megmondani. Annyi bizonyos, hogy a népek útja ma már világosan errefelé visz. Azon a novemberi estén, amikor a Bürgerbräukeller elől börtönbe hurcolták Hitler Adolfot, ki mert volna prófétálni arról, hogy a bukott puccs vezére hét esztendő múlva 107 elszánt képviselő élén, hat és félmillió szavazattal robban be a birodalmi gyűlésbe? Annyi azonban bizonyos, hogy az effajta mozgalmak, mint a Hitleré is, nem szoktak megállni félúton. Mussolini fasiszta képviselői régen bent ültek már az olasz parlamentben, mikor Milánó felől elindult a "Marcia su Róma" diadalmenete. S Hitlerék is aligha sokáig lesznek adósak a történelemnek az "Aufmarsch nach Berlin"-nel, amely az útjukon a másik stációt, az elpusztult "polgári" gondolat után, a félhalott marxi eszme tökéletes kiirtását fogja majd jelenteni. A harmadik állomás már a faji erőkön megépült, osztályok fölötti nemzetállam megorganizálása lesz, mint volt Itáliában, mikor a részek önös, sekélyes kormányzását felváltotta az egész nemzet öncélú, nagyvonalú uralma.
A német fajvédelem diadalnapján mégis-mégis keserűség szorítja össze a torkát annak, aki ebből a beteg, szomorú kis országból arra Berlin felé néz. Áporodott, beteg magyar világ, szárnyszegett szürke kis magyar veréb, milyen messze van még a te porban ugráló lábad a nagy sasok röptétől!
(Debreczeni Ujság – Hajduföld, 1930. szeptember 16.)
|
|
|
|
|
|
