Kövess minket -on és -en!

A külföldi nemzeti, nemzetiszocialista, fehér ellenálló mozgalmakat, szervezeteket bemutató sorozat ezen részében Svédországba látogat el.

Az inváziós méreteket öltő harmadik világbeli bevándorlásra adott válaszként Európa északi részén rengeteg kisebb-nagyobb nemzeti szervezet működik, Anders Breivikkel szemben ők nem az őshonos lakosságot gyilkolásszák, hanem a színesbőrűek és a rendszer ellen lépnek fel. Most a legnagyobb és leghatékonyabb nemzetiszocialista mozgalmakat vesszük górcső alá.

Fehér Árja Ellenállás

A modern kori svéd nemzetiszocializmus egyik legmeghatározóbb eseménye a Fehér Árja Ellenállás (WAM) megalakulása volt 1990-ben. A földalatti katonai szervezet számlájára több bevándorló elleni erőszak írható, 1991-ben tagjai rajtaütöttek egy stockholmi rendőrőrsön, ahol lőfegyvereket zsákmányoltak. Miután több tagjukat is börtönbe zárták, a szervezet 1993-ban megszűnt.

Svéd Ellenállási Mozgalom

A Fehér Árja Ellenállásban kezdte tevékenységét Klas Lund, aki 1997-ben megalakította az azóta is működő Svéd Ellenállási Mozgalmat (SMR).

Az SMR küldetése - saját meghatározása szerint - a svéd történelem, kultúra és identitás védelme. Elítélik a multikulturalizmust, a fajkeveredést, küzdenek a bevándorlás ellen és védik az „őslakosokat" az egyre erőszakosabb támadások ellen. (A svédországi bevándorlók kísértetiesen hasonlítanak a magyarországi cigányokhoz.

Céljaik között szerepel továbbá egy hagyományos, tekintélyelvű nacionalista és szocialista alapokon álló kormány létrehozása, (pártpolitikában nem vesznek részt), a bevándorlók kitelepítése, az Európai Unióból való kilépés, végeredményben pedig a szabad Észak létrehozása. Az SMR-t nem érdekli a napi politika, a nemzetiszocialista világrend teljes győzelméért harcolnak. Annak ellenére, hogy tagjaik között meglepően sok a nő, elítélik a feminizmust, a nő legfontosabb feladatának az anyaságot tartják.

A fegyveres harcot egy lehetséges alternatívának tartják céljaik megvalósítása érdekében, bár azt vallják, hogy minden lehetséges utat meg kell próbálni, mielőtt a háborút választanák.

A fent felsoroltakból már sejtheti az olvasó, hogy az SMR nem élvezi a svéd állam teljes körű támogatását. A szervezet aktivitásának köszönhetően a Svéd Biztonsági Szolgálat szerint ők jelentik a legnagyobb veszélyt a svédek biztonságára. Nem véletlenül. A hatóságok az SMR számlájára írnak többek között egy 1999-es bankrablást és egy baloldali-szindikalista újságíró meggyilkolását (Bjorn Soderberg) is. 2004-ben a szervezet vezetőjét is bebörtönözték illegális fegyvertartásért, de még abban az évben megszökött. Klas Lundot végül 2005 márciusában fogták el Norvégiában.

Az SMR tagjai vertek már szét buzitüntetést, balos koncertet, de ítélték el őket "fajgyűlölet szítása", súlyos testi sértés, jogellenes fogva tartás, „gyűlöletbeszéd", és robbanószerrel való visszaélés miatt is. Több tagjuk is ült már börtönben éveket, ill. vannak, akik még most is bent vannak hazafias tevékenységük miatt. A rendőrség összehangolt razziákkal próbálja gyengíteni a svéd hazafiakat. Láthatjuk tehát, hogy a svéd nemzetiszocialisták minden eszközt megragadnak fajuk védelme érdekében.

A SMR lapot is kiad, melynek jelenlegi címe (a korábbi betiltása után) Nemzeti Ellenállás, nyomtatásban és az interneten is olvasható. Aktív utcai propagandatevékenységet folytatnak, évente több felvonulást és tüntetést szerveznek, nem egyszer vállalva az összetűzést a karhatalommal. 2009-ben például azzal hívták fel a nyilvánosság figyelmét, hogy büntetésüket letöltött (mert ugye pár éven belül kiengedik őket...) pedofilok személyes adatait hozták nyilvánosságra.

Nemzetiszocialista Front

A Nemzetiszocialista Front (Nationalsocialistisk front, NSF) szintén a Fehér Árja Ellenállás tagjaiból alakult 1994-ben. A szervezet vezetője 1999-ig az az Anders Hogstrom volt, akit újabban az auschwitzi „Arbeit macht frei" felirat ellopásának megbízásával gyanúsítanak.

Az NSF egyenruhája kezdetben fekete sapkából és ingből, drapp színű katonai nadrágból és fekete bakancsból állt, ezt azonban 2006-ban betiltották, ezután NSF feliratú kék pólóban vonultak fel tagjai. Jelképük először a kék alapon lévő arany horogkereszt, amit később megváltoztattak. A szervezet elsősorban látványos felvonulásairól, tüntetéseiről lett ismert, de tartottak önvédelmi képzéseket is. A svéd nemzetbiztonság kockázati tényezőként számolt velük.

2008-ban az NSF megszűnt, a tagság először a Népi Frontot alapította meg, majd 2009 novemberében nyilvántartásba vették a Svenskarnas Pártot, amely indult a 2010-es svéd választásokon. A párt vezetője Daniel Höglund (volt NSF tag). Tartózkodnak mindenféle nemzetiszocialista retorikától, amolyan Jobbik-szerű képződménnyé silányultak. Programjukban olyan hangzatos elemek szerepelnek, mint az állatvédelem és a „Svédország a svédeké!" szlogen.

Wasa Légió

A Wasa Légiót Kurta Linusson, korábbi ENSZ békefennteartó és a Svéd Védelmi Országos Képzési Egyesület oktatója alapította 1999-ben. A katonai szervezet nyíltan nemzetiszocialista, jelképként gyakran használják a horogkeresztet is. Rendszeresen szerveznek katonai táborokat, kiképzéseket. A szervezet akkor került a svéd média érdeklődésének középpontjába, mikor az iraki háború kezdetén a Wasa Légió egy különítményt toborzott azzal a céllal, hogy Saddam Hussein oldalán harcoljanak az amerikaiak ellen. Az akció végül (állítólag az iraki kormány miatt) meghiúsult.

A szervezetet állandó hatósági zaklatások érik, 2005-ben pl. négy tagját állították bíróság elé terrorizmus vádjával. A vádat, mely tartalmazta többek között kormányhivatalok megtámadását is, végül ejtették.

(patriot.nu, info14.com, svenskarnasparti.se, motstand.org/lw nyomán)

Nyárády R. Atilla - Kitartás.hu

Kövess minket -on és -en!

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Egy hónapja tart az USA és Izrael „Epstein dühöngése” (eredetileg „Epic Fury”) nevű ún. villámhadjárata az iráni teokratikus rezsim megdöntésére, és az eddigi eredmény enyhén szólva nem az amerikai–izraeli hadvezetés várakozásai szerint alakult.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.