Kövess minket 
-on és 
-en!
1940. augusztus 21-én halt bele sérülésébe Lev Trockij, az orosz és a nemzetközi munkásmozgalom egyik legnagyobb hatású, egyben legvitatottabb alakja.
Neve és életműve egészen az 1980-as évekig tabunak számított a szocialista országokban, alakját szó szerint eltüntették a történelemből, kiretusálták a hivatalos fényképekről, kiradírozták a dokumentumokból.
Egy zsidó földbérlő családjában született Lev Davidovics Bronstein néven 1879. november 7-én, a régi pravoszláv naptár szerint október 26-án a herszoni kormányzóság egy kis falujában, Janovkában. Neveltetése, odesszai tanulmányai és kezdeti mozgalmi tapasztalatai a nemzetellenes internacionalista irányzatok felé terelték. Tizenkilenc évesen tartóztatták le és börtönözték be először, huszonegy évesen száműzték Szibériába, ahol egyik fegyőre után felvette a Trockij nevet, és még mindig csak huszonhárom volt, amikor a száműzetésből Londonba szökve egyéniségével megnyerte az oroszországi szociáldemokrata emigráció vezérkarát.
Nehezen tűrte a csoportbeli kötöttségeket. Kezdetben Leninnel és a bolsevikokkal tartott, de már 1903-ban, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) II. kongresszusa idején szembekerült vele. A mensevikekhez csatlakozott, majd 1904 decemberében velük is szakított, mert a forradalom permanenciájára vonatkozó felfogása inkább Leninéhez állt közelebb. 1904 és 1917 között "frakción kívüli", középutas álláspontra helyezkedett a különböző szociáldemokrata frakciók között, meg-megújuló kísérleteket téve összebékítésükre, egyesítésükre, ami miatt sokan megbízhatatlannak tartották. Az ellenérzéseket személyes tulajdonságai is kiváltották: eleganciája, lezsersége, gyakran arroganciába torkolló fölényessége, érdes, türelmetlen, parancsolgató modora sokakat taszított.
Az oroszországi munkásmozgalom azon ritka vezetői közé tartozott, akik az elmélet mellett a gyakorlati munkában is az élen jártak. Az 1905-ös forradalom idején a pétervári szovjetet irányította, akárcsak az 1917-es eseményekkor. A két forradalom közti időszakot külföldi emigrációban töltötte, figyelemmel követve az otthoni eseményeket és a szociáldemokrata mozgalom viszonyait. 1917-ben Kanadából tért haza, belépett a bolsevik pártba, tagja lett a Központi Bizottságnak, és októberben Lenin mellett ő irányította a felkelést; nem véletlen, hogy sokan őt tekintették a forradalom tényleges vezérének.
Lenin kormányában külügyi népbiztos lett, de miután a németekkel folytatott breszti béketárgyalásokon nem hajlott a kompromisszumra, a hadügyi és haditengerészeti tárca élére helyezték. Jelentős részt vállalt a szovjet Vörös Hadsereg megszervezésében és a polgárháború győztes megvívásában. Nevéhez fűződött az első lágerek létrehozása a szovjethatalom ellen lázadók deportálásához. Az úgynevezett hadikommunizmus éveiben a munkahadseregek szervezőjeként szerzett hírnevet. Szembekerült Leninnel abban a kérdésben is, hogy felépíthető-e a szocializmus egyetlen országban, Trockij ezt csak akkor tartotta lehetségesnek, ha a "forradalom" más országokban is győzedelmeskedik.
A 1920-as évek közepétől fokozatosan kiéleződött a viszonya a Lenin hatalmi pozícióját megöröklő Sztálinnal, akit nemes egyszerűséggel csak "pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének" nevezett. 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért. Deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben 1925 januárjában leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéből, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 novemberében pedig - mint a pártellenes ellenzéki szervezkedés vezérét - a pártból is.
|
|
.jpg)
|
|
|
|
Az októberi forradalom tizedik évfordulóján, 1927. november 7-én az ünnepségen bemutatták Szergej Mihajlovics Eisenstein Október című filmjét, de ebből már kivágták mindazokat a felvételeket, amelyeken Trockij is szerepelt. 1928 januárjában családjával a kazahsztáni Alma-Atába (ma Almati) száműzték, végül 1929 januárjában "szovjetellenes tevékenysége" miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték.
Törökország, Franciaország, Norvégia adott neki ideiglenes otthont, de szovjet nyomásra mindenhonnan kiutasították, ezért a távoli Mexikóba menekült. Emigrációja éveiben a Bjulletyeny oppozicii című folyóiratban szervezte a "bolsevik-lenini" ellenzéket, a IV. Internacionálét, könyveket publikált. Az 1936-ban megjelent Elárult forradalomban sztálini bonapartizmusként jellemezte a Szovjetunióban kialakult rendszert. Odahaza eközben a neve mindenfajta ellenzékiség szinonimájává vált, a moszkvai nagy perekben őt jelölték meg az ellenzéki csoportosulások fejeként, a terrorakciók kezdeményezőjeként, és kimondták: "Mindent meg kell tenni kézre kerítéséért!"
A feladatot Sztálin Pavel Szudoplatovra, az NKVD (Belügyi Népbiztosság) különleges ügyekkel foglalkozó részlegének vezetőjére bízta, aki az NKVD spanyolországi terrorakcióinak vezetőjét, Leonyid Eitingont szemelte ki a végrehajtás megszervezésére. Két hálózatot hoztak létre. Az egyik, amelyet a neves festő, David Alfaro Siqueiros, a mexikói kommunista párt egyik szervezője irányított, 1940. május 25-én lépett akcióba: szétlőtték Trockij szobáját, de a célpont megúszta a támadást. A másik csoport végrehajtó figurája Ramón Mercader, egy katalán anarchista nő fia volt (őt Gerő Ernő közvetítette Eitingonnak), aki Trockij titkárnőjén keresztül férkőzött áldozata közelébe. Mercader jégcsákánya 1940. augusztus 20-án sújtott le Coyoacánban, áldozata egy nappal később belehalt sérülésébe. Trockij idegen földben nyugszik, hazájában máig nem rehabilitálták. Gyilkosa, Mercader jutalmul megkapta a Szovjetunió hőse kitüntetést, és halála után Moszkvában temették el.
