Kövess minket: Telegram — XVkontakte

1945. március 6-án hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet.

A német Wehrmacht még megmaradt páncélos tartalékainak összevonásával Adolf Hitler arra tett kísérletet, hogy megtartsa a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom számára utolsó üzemanyagforrásnak számító dunántúli kőolajmezőket, és megpróbálja feltartóztatni a Vörös Hadsereg Ausztria irányába kibontakozó offenzíváját. A Balaton és a Velencei-tó közti térségben lezajlott összecsapás a kurszki, az ardenneki és az alföldi ütközet mellett a második világháború egyik legnagyobb páncéloscsatájának számít.

„Ha elveszítjük a magyarországi kőolajmezőket, be kell hogy fejezzem a háborút.” (Adolf Hitler)

Hitler a Dunántúlon akarta megfordítani a háborút

Az 1944. december 16-án az Ardennek térségéből kibontakoztatott nagy német ellentámadás a kezdeti sikerek után kifulladt. Noha a Herbstnebel (Őszi köd) hadművelet teljesen váratlanul érte az angolszász szövetségeseket, a kezdeti zavar után a komoly erőfölényben lévő amerikai és angol hadseregcsoportok megállították a német előretörést, majd 1945 januárjában a kiindulási pontjaikra nyomták vissza a Wehrmacht és a Waffen-SS alakulatait.

Az Ardennek térségében elszenvedett súlyos veszteségek miatt Adolf Hitler 1945. január 16-án kénytelen volt leállítani az offenzívát.

A Führer figyelme ekkor ismét keletre fordult, ahol a németek számára szintén katasztrofálisan alakult a helyzet.

A Vörös Hadsereg 1945 februárjában a Balti-tenger partvidékétől Magyarországig húzódó arcvonalon két nagy csoportba vonta össze erőit.

Georgij Zsukov marsall 1. belorusz frontja és Iván Konyev marsall 1. ukrán frontja, valamint a Konsztantyin Rokosszovszkij marsall parancsnoksága alatt álló 2. belorusz front Németország területén állt, hogy az Odera és Neisse folyókhoz felsorakozva megkezdje a felkészülést Németország fővárosa, Berlin ostromára.

Magyarországon a Tiszántúl elfoglalása után Rogyion Malinovszkij marsall 2. ukrán frontja Fjodor Tolbuhin marsall 3. ukrán frontjának a magasabb egységeivel együttműködve 1944 karácsonyán bezárta az ostromgyűrűt Budapest körül.

Tolbuhin hadseregcsoportjának alakulatai szilárdan megvetették lábukat a Dunántúlon; az ostromgyűrűbe zárt magyar fővárost a második világháború egyik legpusztítóbb és legtovább elhúzódó helyiségharca után február 13-án foglalták el a Vörös Hadsereg egységei.

Budapest bevételét követően Tolbuhin marsall azt tervezte, hogy a 3. ukrán frontnak a Duna nyugati partján, Ercsi és Dunapentele (ma: Dunaújváros) valamint Baja térségében kiépített hídfőiből általános offenzívát indít a teljes Dunántúl elfoglalására.

A moszkvai főparancsnokságnak, a Sztavkának az volt a legfőbb célja, hogy a dunántúli hadművelet továbbfejlesztésével elfoglalja Bécset, illetve, hogy a Vörös Hadsereg még az angolszász szövetségesek megérkezése előtt minél nagyobb osztrák területet tudjon megszállni.

Guderian ellenezte a támadást

1945 januárjának végén az ardenneki vereség és a Vörös Hadsereg fenyegető előretörése miatt ideges hangulat uralkodott a német véderő főparancsnokságán. A rommá bombázott német fővárosban 1945. január 17-én feszült hangulatú, indulatoktól sem mentes, veszekedésbe torkolló megbeszélés zajlott le a kancellárián.

A január 17-i tanácskozáson Heinz Guderian vezérezredes, a páncélos hadviselés legelismertebb szakértője, - aki ekkor a szárazföldi véderő főparancsnokság (Oberkommando des Heeres, OKH) vezérkari főnöke volt-, arra hívta fel Hitler figyelmét, a szovjet csapatösszevonások egyértelműen azt mutatják, hogy a Vörös Hadsereg fő csapása északon fog bekövetkezni, Berlin és Szilézia ellen.

Guderian vezérezredes ezért azt javasolta, hogy valamennyi rendelkezésre álló erőt - különösen a megmaradt páncélos tartalékokat -, Berlin védelmére vonják össze, az 1. belorusz, és az 1. ukrán front fenyegető offenzívájának az elhárításához.

Guderian helyzetértékelésével szemben Hitler viszont úgy vélte, hogy a Vörös Hadsereg Magyarországról fogja kibontakoztatni nagy offenzíváját, ezért a még ütőképes páncélos erőket a magyar hadszíntérre akarta átcsoportosítani, hogy innen indítson egy újabb, és reményei szerint a háború menetében döntő fordulatot előidéző ellentámadást.

Döntésében az is komoly szerepet játszott, hogy mindenáron meg akarta tartani a zalai olajmezőket, amelyek a birodalom utolsó jelentősebb üzemanyagforrását jelentették. Az impulzív természetű Guderian vezérezredes, aki tábornoktársai többségétől eltérően Hitlerrel szemben is vállalt konfliktusokat, őrültségnek nevezte a páncélos tartalékok eltékozlását. Azonban mint mindig, most is Hitler akarata érvényesült.

Adolf Hitler még az ardenneki nagy ellentámadás előtt, 1944. december 4-én megígérte a nála hivatalos berlini látogatáson tartózkodó Szálasi Ferenc nemzetvezetőnek, hogy tavasszal egy olyan, magyar területéről kiinduló offenzívát fog indít, ami egészen a Kárpátokig veti vissza az oroszokat.

A Tavaszi ébredés műveleti tervében is visszaköszöntek ezek az elképzelések. A dunántúli hadművelet elsődleges célja a Dunához való áttörés, és a 3. ukrán front kettévágása lett volna, ami után a támadás végrehajtására kijelölt magasabb egységeknek kétfelé válva kellett volna felszabadítaniuk Budapestet és a Duna-Tisza-közét, majd továbbfejleszteni az offenzívát az Alföld irányába.

A terv szerint a fő csapást a Velencei-tó és a Balaton közötti résből kellett kibontakoztatni a Duna irányába.

Félelmetes volt a német csapásmérő erő

Az offenzíva végrehajtása egy félelmetes csapásmérő erő feladata volt, amelyet a Harmadik Birodalom még bevethető páncélos erőiből vontak össze.

A Balaton és a Velencei-tó térségéből kibontakozó főcsapást az ardenneki ellentámadásban részt vett Josef (Sepp) Dietrich SS-Oberstgruppenführer (a Waffen-SS vezérezredese) parancsnoksága alatt álló 6. SS-páncéloshadseregnek, valamint Hermann Balck vezérezredes 6. hadseregének kellett végrehajtania, Heszlényi József vezérezredes 3. magyar hadseregének még megmaradt alakulataival kiegészülve.

Az offenzívát Otto Wöhler vezérezredes, a Dél Hadseregcsoport parancsnoka koordinálta.

A támadóerő, 10 páncélos és 12 gyalogoshadosztály, összesen mintegy 220 ezer fő, valamint a 3200 löveg, és a 656 harckocsi illetve rohamlöveg ugyan impozáns erőnek tűnt, de az alakulatok többsége, különösen az ardenneki offenzívában a szövetségesektől súlyos veszteségeket elszenvedett 6. SS-páncéloshadsereg egységei nem voltak teljesen feltöltve.

A krónikus emberhiány miatt a veszteségek pótlására besorozott és sietve kiképzett újoncok harcképessége pedig össze sem volt vethető a korábbi évek csatáiban részt vett veteránok képességeivel, akikből 1945 tavaszára már csak igen kevesen maradtak életben.

A német támadóerőkkel szemben álló 3. ukrán front magasabb egységeibe 5 hadsereg, összesen 37 hadosztály 465 ezer embere, 6463 löveg és aknavető, valamint 400 harckocsi illetve önjáró löveg tartozott.

A szovjet oldalon jelentkező létszámfölény ellenére Tolbuhin helyzetét jelentősen megnehezítette, hogy nem számíthatott komolyabb utánpótlásra, mert a Sztavka ekkor már szinte mindent a készülődő berlini csatára tartalékolt.

A 3. ukrán front magasabb egységei a magyarországi harcok során közel 1000 harckocsit vesztettek, amelyeket a német támadás megindításáig még nem pótoltak.

Tolbuhin megneszeli, hogy a németek támadni készülnek

Sepp Dietrich, a Führer régi szövetségese, a bajor rendőrőrmesterből lett SS-vezérezredes, aki már az 1923. novemberi müncheni sörpuccsban is részt vett, 1945. január 22-én kapta meg a parancsot, hogy alakulataival haladéktalanul kezdje meg az áttelepülést Magyarországra.

A hadseregparancsnokot, aki azon kevesek közé tartozott, akikkel Hitler tegeződött, a Führer személyesen igazította el a teendőkről.

Rövid bajorországi pihentetés és feltöltés után a 6. SS-páncéloshadsereg egységei február végére fejezték be álcázott felvonulásukat Pápa, Veszprém és Várpalota térségében.

Dietrich hadseregéhez olyan kipróbált és félelmetes hírű magasabb egységek tartoztak, mint a keleti és nyugati fronton megedződött 1. SS Liebstandarte Adolf Hitler, illetve a 12. SS Hitlerjugend páncéloshadosztály.

A támadásra felsorakozott páncélos hadsereget Herbert Otto Gille SS-Obergruppenführer (a Waffen-SS altábornagya) IV. SS-páncéloshadteste erősítette, amely 1945 január végén illetve február elején az ostromlott magyar főváros felmentését célzó Konrad-hadművelet során már érzékeny veszteségeket okozott a Vörös Hadseregnek.

A Tavaszi ébredés hadműveletre kijelölt magasabb egységeket szigorú titoktartás mellett és gondosan álcázva vonultatták fel a megindulási körleteikbe, mivel a hadművelet remélt sikerében komoly szerepet játszott volna a meglepetés.

A németek készülődése azonban nem kerülte el Tolbuhin marsall figyelmét. A Garam térségében ejtett foglyoktól szerzett értesülések világossá tették, hogy olyan SS-alakulatok érkeztek Magyarországra, amelyeket egy offenzív hadműveletben készülnek bevetni.

Tolbuhin a hírszerzési információk alapján úgy döntött, hogy egyelőre elhalasztja a dunántúli támadását, védelmi állásokat épít ki, és a német ellentámadás feltartóztatása illetve kivéreztetése után indítja csak meg a Bécs irányába törő offenzíváját.

A kurszki csata tapasztalatait felhasználva a 3. ukrán front állásait mélységben elhelyezett és jól tagolt lépcsőkkel, valamint kiterjedt harckocsi-elhárító aknamezők telepítésével erősítette meg; a szovjetek tehát felkészülten várták a német offenzívát.

Foglyul ejti a sár a királytigriseket

A Tavaszi ébredés bevezető taktusaként 1945. március 5-én kora reggel Maximillian de Angelis gyalogsági tábornok harccsoportjának 4 hadosztálya délről elterelő támadást indított Sarohin vezérőrnagy 57. hadserege, illetve az 1. bolgár, valamint a 3. jugoszláv hadsereg alakulatai ellen.

Ez azonban még csak a bemelegítés volt a másnap kezdődő általános offenzívához. 1945 március hatodikán hajnali hat óra előtt öt perccel kétezer német löveg össztüzének fülsiketítő robaja oszlatta el a ködös pirkadat csendjét.

Harminc percig tartó tüzérségi előkészítés után feldübörögtek a harckocsik motorjai, és a páncélos egységek támadásba lendültek.

Ekkor és itt vetették be a második világháború történetében a legnagyobb tömegben a legerősebb német nehézharckocsikat, a Pzkpfw. Tiger Ausf. B típust, közismert nevén a Királytigriseket, amelyek - többek között - az ardenneki ütközetben legtávolabbra előretört páncélos parancsnok, Joachim Peiper SS-Standartenführer (a Waffen-SS ezredese) 502. önálló nehézharckocsi-osztályának kötelékében rohamoztak.

Amint a támadáshoz felvonuló páncélosok elhagyták a műutat, hogy szétbontakozzanak a szovjet vonalak áttöréséhez, a havas esőtől felázott süppedékes talajon azonnal lelassult a haladásuk.

A Sárrét vizenyős, erekkel és mocsarakkal tagolt területe nem csak a páncélozott harcjárművek, hanem a rohamozó gyalogság dolgát is jelentősen megnehezítette.

A borongós, ködös időjárás nem tette lehetővé az előrenyomuló német egységek légi támogatását, bár az is igaz, hogy a szovjet taktikai légierő "repülő tankjaiként" emlegetett nagy tűzerejű Iljusin Il-2 Sturmovikokat is a földhöz szegezte.

A különösen nehéz terepviszonyok miatt a 46 tonnás PzKpfw V Panther (Párduc) harckocsik csak kínlódva tudtak előretörni, a 69 tonnás Királytigriseket pedig egyszerűen foglyul ejtette a sár.

A 6. SS-páncéloshadsereg alakulatai az offenzíva első napján mindössze csak két kilométert nyomultak előre.

Moszkva üzen Tolbuhinnak: oldja meg saját erejéből a helyzetet

Másnap, március hetedikén sokat javult az időjárás. A balszárnyon Balck vezérezredes 6. hadserege áttörte Zahvatajev vezérőrnagy 4. gárdahadseregének vonalát, a 6. SS-páncéloshadsereg - amely ugyancsak folytatta az előrenyomulást - betört Gagen vezérőrnagy 26. hadseregének állásai közé.

A német támadás lassan kezdett teret nyerni: március 10-ére már 25 kilométeres mélységben áttörték a 3. ukrán front védelmi vonalait.

Az 1. SS Leibstandarte Adolf Hitler páncéloshadosztály egységei elfoglalták Kálózt, és Soponyáig törtek előre. Heves utcai harcok után rövidesen Simontornya is német kézre került. Március 12-én riasztó hír futott be Tolbuhin marsall főhadiszállására: a németek Simontornyától nyugatra átkeltek a Sió-csatornán, amelynek túlpartján két kilométer széles hídfőt létesítettek.

Otto Wöhler vezérezredes március 14-én bevetette a Dél Hadseregcsoport egyetlen tartalékban tartott páncélos magasabb egységét, a mintegy 200 harckocsival és rohamlöveggel felszerelt 6. páncéloshadosztályt is.

A 6. páncéloshadosztály bevetése nyomán a szovjetek helyzete átmenetileg válságosra fordult, ami miatt Tolbuhin telefonon erősítést kért a moszkvai főparancsnokságtól, de a Sztavka azt válaszolta a marsallnak, hogy nem engedélyezi további egységek átcsoportosítását, hanem oldja meg a saját erőivel a helyzetet.

Tolbuhin a 4. és a 26. hadsereg között ütött rést a 3. ukrán front tartalékai, mindenekelőtt Trofimenko vezérezredes 27. hadserege, valamint Negyeljin vezérezredes tüzérhadosztályainak bevetésével sikeresen elreteszelte.

Március 14-én a németek még át tudtak kelni Ozoránál a Sión, de ezzel végleg kifulladt az offenzíva.

A német előretörés a krónikus üzemanyaghiány és a rettenetes talajviszonyok, valamint a támadás további kibontakoztatásához szükséges erők hiánya miatt március 15-én a front teljes, 90 kilométeres hosszán megállt; az offenzíva végleg belefulladt a sárba.

Ekkor a szovjeteken volt a sor. A magyarországi frontot felügyelő Tyimosenko marsall látva Tolbuhin szorult helyzetét, úgy döntött, hogy a Bécs ellen irányuló offenzíva megindítása előtt Malinovszkij 2. ukrán frontjából Glagoljev vezérezredes 9. gárdahadseregét valamint a 6. gárda-harckocsihadsereget Tolbuhin rendelkezésére bocsátja.

A nagy erejű szovjet ellentámadás március 16-án indult meg a Velencei-tótól északra elfoglalt állásokból.

A 3. ukrán front támadó egységei gyorsan áttörtek Tatabánya és Mór között, március 22-én pedig elfoglalták Székesfehérvárt.

A Sárréten rekedt 6. SS-páncéloshadsereg ezzel veszélyes helyzetbe került, mert gyors bekerítés fenyegette.

Várpalota térségében kudarcot vallott az oroszok feltartóztatására tett kísérlet, ezután pedig óráról órára egyre szűkebbé vált az a folyosó, amelyen a 6. SS-páncéloshadsereg alakulatai kicsúszhattak a 3. ukrán front egységeinek halálos öleléséből.

A 6. SS-páncéloshadsereg magasabb egységei ekkor a Führer parancsával szembeszegülve, Dietrich egyetértésével megkezdték a visszavonulást az egyre szűkülő résen keresztül. Az utolsó pillanatban még sikerült átcsúszniuk, a nehézfegyverzetük azonban szinte teljesen odaveszett. A 6. SS-páncéloshadsereg 116 páncélost vesztett, köztük csaknem az összes Királytigrist és számos Párduc harckocsit. E veszteségeket zömében nem az orosz páncélelhárítás, hanem a Sárrét felázott ingoványos talaja okozta.

A visszavonuló német páncélos alegységek a kiszabadíthatatlanul sárba süllyedt harckocsikat egyszerűen felrobbantották. Dietrich a visszavonulás után szarkasztikusan azt mondta, hogy azért hívják az alakulatát 6. SS-páncéloshadseregnek, mert csak hat harckocsija van.

A Vörös Hadsereg ellentámadása kiszorította a németeket a Dunántúlról, és az utolsó német katona április 12-én, a Pinkamindszent környékén zajló harcok befejeződésével hagyta el Magyarország területét.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Magyarországon születtem, ahonnan 1982-ben, 18 évesen szöktem el. 1984-ben New Yorkban telepedtem le azzal a szándékkal, hogy művész leszek, de közel egy évtizedes küzdelem után rájöttem, hogy sohasem lehetek az.

1902. május 31-én kötötték meg a második búr háborút lezáró vereenigingi egyezményt. A terepadottságokat és korszerű lőfegyvereiket jól kihasználó búrok közel három éven keresztül álltak ellent az ötszörös túlerőben lévő brit haderővel szemben.

November 8-án reggel 6 órakor rendőrök százai kutattak át több baloldali szélsőségesek által lakott ingatlant Szászországban és Türingiában.

A fejlesztők számára „kínos” problémákba futott a Google képgeneráló mesterséges intelligenciája, a javításig nem is lehet tőle emberábrázolást kérni.

A szerző 1948-49-ben, a „nácitlanítás” csúcspontján egy sor titkos propaganda küldetést irányított a levert Németországba.

Ismét nyilatkozott antifa erőszaktevő Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok „rémségeiről” beszéljen.

Vizsgálatot indítottak a német hatóságok egy videófelvétel ügyében, amelyen tizenéves iskolások nemzetiszocialista karlendítése látható egy lengyelországi kiránduláson.

A ma már közel 100 éves nő 1943-1945 között a stutthofi tábor parancsnokának volt a gépírónője, és a bíróság szerint „elképzelhetetlen, hogy ne vette volna észre, mi történik körülötte”.

Pénzgyűjtésbe kezdett a 2023-as antifa támadások kitervelőjének és elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak családja.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.

A New Hampshire-i főügyész hivatala polgárjogi pert indított egy nemzetiszocialista csoport ellen, amiért megzavartak egy transznemű deiváns által gyermekeknek előadott érzékenyítést egy helyi kávézóban.

A szlovák Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a „náci” ideológia és az SS iránti szimpátia kinyilvánítása miatt ítélt el öt Slovan-szurkolót.

Talán furcsán hangzik tőlem, de kezdem megsajnálni az izraelieket. Szomorú és szánalmas azt látni, hogy mi mindent kell elszenvedniük a Hamász, a Hezbollah és a húszik részéről. 

Filip Turek nem tartja magát nemzetiszocialistának, de a rendőrség már nyomoz ellene ezügyben. Karlendítős fotó is elérhető róla, ami autójában készült, amibe elmondása szerint mindig pontosan 88 liter benzint tankol.

Ausztrália Victoria szövetségi államának rendőrsége arra készül, hogy vádat emeljen az ausztrál nemzetiszocialista aktivista Jacob Hersant ellen „súlyosan sértő közszereplés” miatt, miután körülbelül 30 maszkos aktivista tömeges deportálásokat követelve demonstrált egy melbourne-i állomáson.