Kövess minket -on és -en!

A kérdésre a rövid válasz: az újfajta háborúk megvívói.

A privát katonai cégek létrehozása és alkalmazása egyre sürgetőbb lett az Egyesült Államoknak, miután a nyílt katonai erő alkalmazását nyomós indok nélkül, csak a Truman-doktrína módosított változata alapján egyre jobban kezdte elitélni a világ a 2000-es évek elején. A Truman-doktrína szerint az Egyesült Államok nem tűri el a második világháború után kialakult status quo erőszakos megváltoztatását, és gazdasági, illetve katonai segítségnyújtással beavatkozik azon országokban, ahol a kommunizmus térhódítása fenyeget.

Mivel kommunizmus már a hidegháborús fogalom szerint nincs, az USA a Truman-doktrínát úgy alkalmazza, hogy beavatkozik bárhol, ahol az érdeke kívánja, hogy a világhatalmi szerepe megmaradjon. Az Államoknak ki kellett találnia egy megoldást, amivel rá a gyanú árnyéka se vetődhet az ilyen beavatkozások folyamán. A megoldás a privát katonai cégek lettek.

Blackwater "alkalmazottak", Irak, 2000-es évek közepe.

Hogy tesztelték ezt a megoldást? A Blackwater Irakban mutatkozott be. Védelmi és biztosítási feladatokat láttak el eleinte. Ilyen volt a Bagdadban található iráni nagykövetség mellett történő robbanás helyszínének a biztosítása. Az USA vezetése látta, hogy ezeket az embereket kiválóan lehet használni, mert könyörtelen zsoldosok. A Blackwater "alkalmazottai" 2005-2007 között csak Irakban 195 alkalommal keveredett tűzharcba, az ezeket vizsgáló bizottság megálapította, hogy 163 esetben a 195-ből a Blackwater alkalmazottak adták le az első lövéseket. A legismertebb incidens, amikor 2007. szeptember 16-án a Blackwater egyik osztaga a bagdadi Nisour téren lövöldözésbe kezdett, ennek 17 iraki halottja lett a civilek közül további 20 embert pedig megsebesítettek. Egy Blackwater alkalmazott se sérült meg ez az incidens során.

2005. július 5, Bagdadban a Blackwater "biztosít" - a kép nem illusztráció.

Hogy működik ez a gyakorlatban manapság? Van egy állam, amire az atlantistáknak szüksége van, az állam ásványkincsei, fekvése, vagy bármi más miatt. Ebben az államban lefizetésekkel, pozíciók ígérgetésével ráveszik a mindenre kapható politikai söpredéket, hogy kezdjen el lázongani valami mondvacsinált indokra hivatkozva. A második fázisban megjelennek a tüntetők között a "még elégedetlenebb", fegyveres tüntetők is. Ők már a privát katonai cégek emberei, helyi lakosnak öltözve. Ezek az emberek eddig is ott voltak, és a kormány ellen fellépő politikai söpredéknek adtak szervezési és kiképzési tanácsokat, valamit a nyílt színrelépés előtt kiépítik az utánpótlási vonalaikat. A nyílt színrelépés, mint harmadik fázis, itt már nincs se álruha, se semmi, nyíltan katonáknak öltözve akcióznak a privát katonai cégek osztagai a célországokban, csak azonosító nélkül, gyakran a helyi szervek egyenruhájában. Lásd Ukrajna, illetve Venezuela.

Donyeck, 2014. április 8. Oroszpárti tüntetés mögött felbukkanó jelzés nélküli katonák.

A Blackwater céget 1997-ben alapították, 2009-ben átnevezték Xe Services-re, majd 2011-től Academi néven futnak. 2010-ben a céget megvette egy máig ismeretlen "befektetői csoport".

Nagy Kálmán, Hídfő.net

Kövess minket -on és -en!

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Németországban a második világháború óta tavaly volt a legalacsonyabb a születések száma - derült ki a Destatis szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatokból.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.