Kövess minket 
-on és 
-en!
Valószínűleg kevés furább szervezet létezett a nemzetiszocialista Németországban, mint az általában csak „Zsidók Hitlerért” néven emlegetett egyesület.
A szervezet megalapítása egy Max Naumann nevű ügyvédhez köthető, aki egy zsidó család sarja volt ugyan, ám minden „német” szeretett volna lenni. Ügyvédnek tanult Berlinben, majd Nürnbergben szerzett doktori fokozatot, az első világháborúban pedig gyalogos katonaként Vaskeresztet is kapott. A háború után Berlinbe költözött, a weimari köztársaság alatt pedig a konzervatív-liberális Német Néppárt tagja volt. A már a századforduló előtt is növekvő antiszemitizmusra egyedi válasza volt, azt vallotta, hogy ezt a zsidó identitás hangsúlyozása váltja ki, ezért hevesen ellenezte a cionizmust, valamint a legtöbb zsidó szervezet munkáját.
Naumann úgy gondolta, hogy az antiszemitizmust csak teljes asszimilációval lehet megakadályozni, és az 1921-ben megalapított, hivatalosan Német Nemzeti Zsidók Szövetsége (Verband Nationaldeutscher Juden) nevű szervezet színeiben is ezt az álláspontot képviselte. A szövetség fő célja az volt, hogy a németországi zsidók a zsidó identitásukat teljesen levetkőzve olvadjanak be a német népbe, emellett pedig élesen elkülönítették egymástól a németországi és a máshonnan származó zsidókat is. Különösen a Kelet-Európából egyre nagyobb számban Németországba érkező, ortodox zsidókkal volt problémájuk, akikre alsóbbrendűként tekintettek.
Naumann szervezete a weimari köztársaság vége felé a nacionalista, monarchista Német Nemzeti Néppárthoz érezte a legközelebb magát, dacára annak, hogy az érzés sosem volt kölcsönös, amikor pedig Adolf Hitler 1933-ban hatalomra került, pozitív szereplőként tekintett rá, az antiszemitizmusát pedig elhanyagolhatónak tartotta. Ez egyébként nem volt példa nélküli a zsidóság körében sem, eleinte sokan gondolták azt, hogy ezzel „csak az emberek figyelmét akarta felkelteni”, és a zsidótörvények után is voltak, akik úgy gondolták, hogy ezek csak a sokszor általuk is elítélt kelet-európai zsidókra vonatkoznak.
Naumann szervezete nem lett meghatározó politikai erő a német zsidó közösségben, de a fősodortól merőben eltérő véleménye miatt rendszeresen foglalkoztak vele. Naumannék egyebek mellett küzdöttek a világszerte zajló németellenes bojkottok ellen, kiáltványokat adtak ki arról, hogy a zsidókkal méltányosan bánnak, és a szenvedésük szükséges ahhoz, hogy helyrehozzák a németellenes elemek által okozott károkat. Naumann 1933-ban azt állította, hogy a cionisták nemzetárulók, beleértve például Albert Einsteint is, a kelet-európai zsidókat pedig azzal korholta, hogy csak nyerészkedni mentek az országba a világháború után, és a német állam jogosan kobozhatná el az ingatlanjaikat.
1934-ben egy olyan közleményt is kiadtak, amely szerint a német nép és a hazájuk jólétét mindig a sajátjuk elé helyezték, ezért a személyes nehézségeik ellenére is üdvözölték Hitler hatalomra jutását.
Egyes források szerint akkoriban népszerű vicc volt, hogy Naumannék úgy zárják a gyűléseiket, hogy karlendítés után azt kiáltják, hogy „Le velünk!”. Ennek fényében különösen fájó lehetett nekik, hogy a Führer nem osztotta az asszimilációs törekvéseiket, így a korábban említett Imhausennel vagy éppen a német hadsereg több prominens tagjával, köztük a második világháború alatt a Luftwaffe utolsó tábornokával, Helmuth Wilberggel ellentétben belőlük sosem lett igazi árja, a szervezetet 1935. november 18-án betiltották, Naumannt pedig még aznap elvitte a Gestapo, és csak néhány héttel később, egy öngyilkossági kísérlet után engedték el. Végül 1939 májusában, rákban halt meg.
|
|
|
|
|
|
