Kövess minket -on és -en!

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

A fiút, aki akkoriban 16 éves volt és bálványozta többek között a norvég Anders Breiviket, a nyomozók akkor fogták el, amikor januárban a Glasgowtól mintegy negyven kilométerre fekvő, tengerparti Greenock város muszlim központjába akart bejutni.

Eredeti ötlete, amelyet később „komolytalannak” nevezett, az volt, hogy terrortámadást hajtson végre az iskolájában. Később a Telegramon írta ki, hogy elveti az iskola elleni támadás ötletét, és a greenocki mecsetre koncentrál, miután sikerült „beépülnie” a közösségbe. Reményét fejezte ki, hogy a 275 fős mecset tele lesz, amikor támadni fog.

Amikor megjelent az iszlám központnál, nem tudott bejutni, mivel az ajtó zárva volt. A rendőrség ugyanis értesült a hírszerzéstől a terveiről, és már vártak rá. Amikor elfogták, a táskájában egy német gyártmányú légpisztolyt, valamint golyóscsapágyakat, gázpatronokat és négy aeroszolos spray-t találtak.

Horogkereszteket tartalmazó jegyzettömböket is lefoglaltak nála, továbbá vázlatokat azokról a területekről, ahol a tervei szerint a muzulmánok csapdába esnének a tervezett gyújtóbomba-támadás során. A rendőrök később Adolf Hitler Mein Kampf című könyvének egy példányát, késeket és robbanóanyagokhoz szükséges hozzávalókat is lefoglaltak az otthonában.

A mecset imámja, Muhammad Bilal most azt mondta: a fiatalnak 2024 decemberében engedte meg, hogy csatlakozzon a közösségükhöz. „Amikor idejött, nagyon jó fiúnak tűnt, aki csak muszlim akart lenni.” De már akkor volt egy megdöbbentő kijelentése, idézte fel az imám. „Azt mondta, hogy kiegyensúlyozott életet szeretne. »Hogy érted ezt?«, kérdeztem. Azt mondta: »Közelebb akarok kerülni a teremtőmhöz, ha muszlim leszek.«”

Kövess minket -on és -en!

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.