Amerikai neobolsevizmus: woke-izmus elméletben és gyakorlatban (3. rész)

Kövess minket -on és -en!

Akárcsak a konkurens ideológiák és a különböző tudományágak általában, a woke-izmus is rendelkezik egy sajátos terminológiával. Szakkifejezései közül következzen a talán tíz legfontosabb, amelyek mantraként ismétlődnek „tudományos” diskurzusában.

Diverzitás: „mindenki, aki nem fehér”, vagyis a fehérek különbözővé, mássá, eltérővé nyilvánítása az emberiség maradékéhoz képest egy militáns és fehér­ellenes koalíció létrehozása érdekében.

Inkluzivitás: „befogadóvá válni a diverzitás iránt”, vagyis a heteroszexuális fehér férfiak eltávolítása minden hatalmi pozícióból fehérellenes foglalkoztatáspolitika, a közösségi médiából való kirekesztés, démonizálás stb. révén.

Dekolonizáció: „megszüntetni az európai befolyást”, vagyis a fehér kultúra, történelem és hagyományok megtámadása, lerombolása, meghamisítása a fehérek demoralizálása és kulturális kisemmizése érdekében. Társadalmi igazságosság: „az elnyomókra és elnyomottakra osztott világ csak a szerepek felcserélése után válik igazságossá”, vagyis a nem fehér és nem heteroszexuális „elnyomottakat” a fehér és heteroszexuális „elnyomók” ellen lázítani vagyoni és hatalmi átrendeződést eredményező (faji) politika céljából.

Faji igazságosság: „fehérellenes politikai megtorlás”, vagyis a fehérek törvényesített hátrányos megkülönböztetése a feketék pozitív megkülönböztetése, kárpótlások fizetése, a „gyűlöletbeszéd” betiltása stb. révén, végső soron a fehérek tulajdonának (föld, források, tőke stb.) a feketék részére történő kisajátítása céljából.

Méltányosság: „megteremteni a követelmények egyenlőségét”, vagyis az állítólagos társadalmi és faji igazságtalanságok erőszakos korrigálása az „elnyomó” fehérek kárára és az „elnyomott” feketék javára.

Környezeti igazságosság: „a fehérek elpusztítják a bolygót a klímaváltozással”, vagyis a globális technokrácia megvalósítása a davosi „nagy újrakezdés” terven keresztül, a nyugati életszínvonal drasztikus csökkentése, „klímamenekültek” korlátlan befogadása a fehér országokba, fehér vagyonátruházás a harmadik világ számára.

Rendszerszintű rasszizmus: „a különböző faji csoportok civilizációs teljesítménye közötti eltérés nem az evolúció folyamán létrejött biológiai különbözőségek, hanem a fehér rasszizmus és elnyomás eredménye”, vagyis ürügy a fehérek kifosztására a saját országaikban és a „társadalmi-faji igazságosság” megvalósítására.

Fehér kiváltság: „a fehérek öröklött társadalmi és politikai előnyöket élveznek az országaikban”, vagyis ennek az „elnyomó” és „igazságtalan” helyzetnek a „társadalmi és faji igazságosság” nevében történő erőszakos megszüntetése.

Fehér felsőbbrendűség: egyes fehérek nem hódolnak be a diverzitásnak, ellenzik a multikulturalizmust és a globalizmust, vagyis az abszolút gonoszság megtestesülése.

Ilyen és hasonló fogalmakkal operálva a woke-izmus immár a franciáknak is gondot okoz, mert veszélyesebb és radikálisabb még az iszlamizmusnál is. Ez utóbbival ellentétben ugyanis a woke-izmus erőszakos fellépését azok ellen, akik megsértik a szentesített dogmáit, a nyugati világ leghatalmasabbjai támogatják.

Franciaország politikai és kulturális elitjét, beleértve Macron köztársasági elnököt is, egyre jobban aggasztja az „amerikai stílusú woke ideológia” terjedése, amely elméleti alapot nyújt a már túlságosan „sokszínű” francia társadalom további polarizációjához, a „republikánus olvasztótégely” utópisztikus fantáziája helyett – paradox módon és a szándékaival szöges ellentétben – a faji-etnikai szeparatizmus („kommünotarizmus”, vagyis gettósódás) mindennapi gyakorlatát erősítve.

Kétségtelenül ironikus persze azt látni, hogy a franciákat most képen találja a saját bumerángjuk. A woke-izmushoz elméleti keretet szolgáltató posztmodernizmust ugyanis Franciaországból importálták Amerikába, hogy immár aktualizálva reexportálják Franciaországba és a világ többi részébe az új világrend uralkodónak szánt ideológiájaként. A posztmodernizmus egzaltált párizsi entellektüelek (Sartre, Lacan, Derrida, Lyotard, Deleuze és főleg Foucault) agyában kristályosodott ki a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, és előbb lassan beszivárgott, majd szinte berobbant a nyugati egyetemek társadalomtudományi fakultásaira, míg végül napjainkban látványosan (lásd BLM) kiömlik az utcákra woke-izmusként. Alaptétele így summázható: egyetemes igazság nem létezik, lényegében minden csak társadalmi konstrukció, a tények nem fontosak, az eszmék pedig csak akkor igazak, ha az elnyomottaknak kedveznek.

A posztmodernisták többnyire kulturmarxistaként kezdték egyetemi karrierjüket, mielőtt többnyire „renegát” nem lett belőlük. Mindnyájuk közül legnagyobb hatást a woke mentalitás kialakulására Michel Foucault gyakorolta, aki bizonyos szempontból Nietzsche szellemi örökösének tekinthető. A német filozófus tagadta az erkölcsi igazság objektivitását és az emberi életet könyörtelen hatalmi harcnak látta. A XIX. század legnagyobb hatású gondolkodója nyomán korszakunk legtöbbet idézett társadalomtudósa, Foucault is tagadja az erkölcsi értékek objektív megalapozottságát, egyszerűen eszköznek tartva azokat, amellyel a hatalmasok bebetonozzák magukat a hatalomba. Rendkívül befolyásos könyvsorozatával egyes témákban (például az őrültség természete, a szexuális erkölcs, a börtönbüntetés elfogadottsága stb.) aláásta a jelenlegi közmegegyezést az általa intellektuális archeológiának nevezett módszerével, bemutatva, hogy korábban teljesen másként gondolkodtak ezekről. Így akarta demonstrálni, hogy ami objektív morálnak tűnt, az valójában csak a hatalmasok folyamatosan változó játszmája.

Gurujuk halála után a tanítványai folytatták Foucault „régészkedését” a nyugati tudományos miliőben, főleg olyan kutatási területeken, mint a kolonializmus, a genderizmus, a homoszexualitás, a feminizmus és a rasszizmus, és amit találtak, az egyáltalán nem meglepő módon hatalmi harc á la Nietzsche az elnyomók és elnyomottak között. Miután „ráébredtek” (woke) erre a realitásra, arra törekedtek, hogy konfrontációt szítsanak a gyöngék és a hatalmasok között a jól bevált marxi recept alapján, mert szerintük a társadalmi normák és az objektív etikai értékek csupán a „valódi társadalmi dinamika” (értsd: a totális társadalmi káosz) elfojtására szolgálnak.

Kövess minket -on és -en!