Amerikai neobolsevizmus: woke-izmus elméletben és gyakorlatban (4. rész)

A marxizmushoz hasonlóan a woke-izmus ideológiai korpuszát is kétségbevonhatatlannak tartott és cáfolhatatlannak nyilvánított dogmák alkotják.

Lehetetlen felsorolni mindet, mert folyamatosan bővül a körük, de a „természetükről” fogalmat alkothatunk magunknak az alábbi válogatás alapján.

A feketék pozitív megkülönböztetése az ideális megoldás hátrányos helyzetük megszüntetésére, amely a fehérek részéről őket történelmileg mindmáig sújtó intézményes rasszizmus eredménye. Fehérellenes rasszizmus nem létezik, ahogyan férfiellenes szexizmus sem, vagy semmilyen diszkrimináció olyan csoportokkal szemben, amelyek intézményesített hatalmat birtokolnak. Rasszizmus = intézményes hatalom + előítélet. A meritokrácia mint tipikusan fehér társadalmi rendszer, amelyben az egyén társadalmi helyzetét a személyes érdemei (tudása, képessége, teljesítménye) határozzák meg, valójában a fehér felsőbbrendűség tartósítását célzó összeesküvés. A munkahelyek betöltésénél, az iskolai felvételiken, a felelős posztok oda­ítélése során tekintettel kell lenni a rasszra, a biológiai és társadalmi nemre, hogy biztosítható legyen a követelmények méltányossága és faji változatossága. A meritokratikus rendszereket fel kell bomlasztani a feketék pozitív megkülönböztetése, a különböző posztok sorshúzás útján történő betöltése és a faji igazságosság egyéb módszerei révén.

A „kulturális kisajátítás” elítélendő, az uralkodó csoport tagjai (a fehérek) nem vehetik át a kisebbségi faji csoportok kulturális szokásait (ruházat, hajviselés, zene stb.) és bizonyos kifejezéseit. Az érzéketlen kulturális kisajátítás az erőszak egyik formája, amely lelki sérülést okoz. Nem lehet például azt mondani, hogy a BLM-es zavargások során feketék fehéreket vagy rendőröket lincseltek meg, mert a „lincselés” mint fogalom a feketék történelmileg megszerzett és elidegeníthetetlen hitbizománya, amely szerintük kizárólag az általuk átélt tapasztalatra és szenvedésre utal, és az identitásuk egyik alkotóeleme ugyanúgy, mint a gyapjas haj, a bubu (az afrikai kaftán) vagy a tamtam. Fehérek sorsára használni tehát minimum lopás, ha a fekete szenvedés inzultálásaként éppen nem gyűlölet-bűncselekmény.

Nem létezik olyan, hogy „fehér szegény” kategória, mert a fehéreket egyfajta „láthatatlan munkabér” mindenképpen kiváltságos helyzetbe hozza a feketékhez képest. Nem lehet valódi osztályszolidaritás fehérek és feketék, férfiak és nők között. A „fehér szegény” kifejezés emlegetése eltereli a figyelmet az olyan valós problémákról, mint a rendszerszintű rasszizmus, amelynek minden fehér élvezi a hasznát, függetlenül az anyagi helyzetétől és a társadalmi státusától. Minden szociális politika prioritást kell hogy adjon a faji identitásnak és az interszekcionalitásnak. A fehérek által feketék iránt tanúsított korrektség nem old meg semmit, helyette igazságosságra van szükség.

A közoktatás célja a társadalmi igazságosság, a rasszbéli különbözőség és a méltányosság érvényre juttatása. Aki bírálja ezeket az elveket, annak nincs helye az oktatási rendszerben. A megismerés minden rendszere maga után vonja egy szisztematikusan előnyben részesített csoport hatalmi igényének érvényesítését a többi fölött. Egyik episztemológiai rendszer sem magasabb rendű a többinél. Dekolonizálni kell a tudományokat, megszabadítva őket a fehér felsőbbrendűség nyomaitól. Az olyan „gyűlölettényeket”, mint az intelligencia örökletessége vagy a rasszok közötti (interraciális) bűnügyi statisztikák el kell törölni vagy a kritikai fajelmélettel kell őket kontextualizálni (az objektivitást szubjektivitással helyettesítve). A felvilágosodás állítólagos jótéteményei csaknem kizárólag a heteroszexuális fehér férfit segítették.

A szabad akaratnak semmi szerepe az emberi élet alakulására, amely majdnem teljesen a környezet és rendszerszintű tényezők összhatásának függvénye. A „modellkisebbségek” (zsidók, indiaiak, kelet-ázsiaiak) mítosza csak rasszista kódolt nyelvezet, amelyet arra használnak, hogy a feketéket felelőssé tegyék a saját sorsuk alakulásáért. A „kemény munka” és a „családi értékek” reakciós koncepciók, az élet kimenetelét nagyrészt a rendszerszintű rasszizmus határozza meg. Azok a fehérek, akik dicsérik a modellkisebbségek teljesítményét, csak a meritokrácia mítoszát állandósítják. Az általánosítások és a csoportsztereotípiák fontosak a rendszerszintű előnyök lebontásához, ezért a fehérek és a férfiak vonatkozásában az általánosítás haladó gyakorlat, minden más vonatkozásban viszont „előítéletes gondolkodásként” kerülendő.

A művészetnek és az irodalomnak szociális és etikai célokat kell szolgálnia. Az alkotókat tüzetes vizsgálatnak és felügyeletnek kell alávetni az etikai értékeik tekintetében, és ha problémás eszméket képviselnek, ha megbuknak a Bechdel-teszten (amely azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról is beszélgetnek), ha az alkotásaik nem felelnek meg a faji változatosság követelményének, ha nem eléggé nyitottak és progresszívak stb., akkor le kell leplezni és bojkottálni őket.

Engedni, sőt támogatni kell az emberek határtalan vándorlását világszerte, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden eszközzel elő kell mozdítani a fehér országok színes bőrűek általi elözönlését, aminek üdvös hatásaként a fehér országok egyre kevésbé lesznek fehérek. Az országhatárok alapjában véve erőszakosak, a migráció és a bevándorlás ellenzése rasszista és fasiszta. A befogadó (fehér) országoknak kell alkalmazkodniuk a bevándorlók által megvalósított kulturális színesítéshez, nem pedig a bevándorlóknak a befogadó országok kultúrájához. A harmadik világ dekolonizációja a fehér országok határainak lebontásával kezdődik.

A fehéreknek egyénileg és kollektíve is törekedniük kell arra, hogy „kevésbé legyenek fehérek”, és harcoljanak a fehérség ellen, vagyis minél jobban tagadják meg önmagukat: legyenek öngyűlölők erényfitogtatásként. Az „őshonos európai” kifejezés egy rasszista kódolt nyelvezet része. Európának nincsenek őshonosai, Európa egy átjáróház. A „fehér genocídium” elmélet rasszista összeesküvés-elmélet, viszont kimondottan pozitív fejlemény, hogy egyre csökken a fehérek részaránya az emberiségen belül. A fehér kultúrát fel kell bomlasztani, minél gyakrabban emlegetve a „fehér bűntudat” (white guilt) és „fehér kiváltság” (white privilege) fogalmakat bármiféle „fehér reakció” blokkolására. A fehérek kollektív bírálatának ellenzése a „fehér felsőbbrendűség” (white supremacism) csalhatatlan ismertetőjegye.