Kövess minket -on és -en!

Bemutatjuk a második világháború egyik legsikeresebb páncélosát, valamint azt a nehézharckocsit, amely - ha elkészül - bátran felvehette volna a harcot a háború második felét meghatározó lánctalpas erőkkel.

Nem magyar sajátosság volt az az igény, hogy a forgatható tornyú harckocsik mellett a harcoló erők rendelkezzenek rohamlövegekkel is, amelyek a gyalogságot támogatni tudták. A németek is előszeretettel alkalmazták a harckocsi alvázára épített rohamlövegeket, amelyből Magyarország vásárolt is volna, ám a Harmadik Birodalom megtagadta még a tárgyalások lehetőségét is. Nem maradt más megoldás, mint a saját fejlesztés, amelynek alapjául a Turán harckocsit választották. A fejlesztések, tervezések 1942 nyarán kezdődtek meg, részben saját, részben pedig a német Wehrmacht addigi harci tapasztalatait feldolgozva.

A Honvédelmi Minisztérium döntése szerint a 41M Turán nehézharckocsit vették alapul, ám annak 75 milliméteres ágyúját azonnal eltávolították, hogy egy sokkal meggyőzőbb, 105 milliméteres tarackágyú kerülhessen a helyére. A döntés hátterében az a tény is rejtőzött, hogy ekkoriban hatvan darab 40M mintájú tarack csövet tároltak a Weiss Manfréd gyár raktárában egy tábori tarack rendelés meghiúsult legyártása után. Rövidesen elkészült az első (fából készült) prototípus, amely bár azonnal beváltotta a hozzáfűzött reményeket, mégis ellentétet szült a szakértők között. Végül a tüzérség fogadhatta soraiba. Még 1942 októberére elkészült a vasból megépített mintapéldány is, ez volt az első, amelyet Zrínyi rohamtarack (1943. május elsején keresztelték el, hivatalosan 40/43M Zrínyi rohamtarackként) néven neveztek. Épp a doni katasztrófa ideje alatt zajlott a típus csapatpróbája Hajmáskéren, ami nem volt épp zökkenőmentes. Több motorhiba és lőszerproblémák lassították a teszteket. Mindennek ellenére még 1943 januárjának végén megszületett a döntés negyven darab rohamtarack legyártásáról.

A Zrínyi sikere épp jókor jött, hiszen a hadvezetés kénytelen volt beismerni, hogy a Turán harckocsik nem képesek felvenni a harcot a szembenálló felek modernebb, erősebb páncélosaival, így azok további gyártása is értelmetlen lett volna. A félkész Turánokat, illetve a még el nem kezdett darabok alapanyagait viszont szinte maradéktalanul fel tudták használni a rohamtarack rendelés teljesítésére.

Az hamar kiderült, hogy a Zrínyi páncélos, bár mozgó tüzérségként kiválóan alkalmas a gyalogság támogatására, a szembenálló felek harckocsijai viszont több szempontból korszerűbbnek mutatkoztak. Páncélzata elmaradt az olyan lánctalpasoktól, mint például a T-34-es, ráadásul rövid ágyúcsöve túl kicsi kezdősebességet adott a töltetnek ahhoz, hogy az átüsse a szovjet harckocsik páncéllemezeit. Ezek a tapasztalatok vezettek a honvédelmi tárca azon döntéséhez, amely egy továbbfejlesztett, 75 milliméteres, hosszú csöves változat kidolgozását szorgalmazta. Az új, kisebb kaliberű Zrínyi I, míg az eredeti 105 milliméteres csövű rohamtarackot Zrínyi II néven különböztették meg.

A háborús erőfeszítések során a haderőtervezés összesen 200 darab Zrínyi I-es és 90 darab Zrínyi II-es rendelését irányozta elő. Ezeknek azonban csak töredéke, a két változatból együttvéve körülbelül hetven darab készülhetett el. Pedig az első, 1944-ben történt harci bevetésekor igen jól szerepelt. Számos szovjet gyalogsági támadást sikerült a típussal megtörni, visszavetni, s majd az ellentámadások során a kiépített védelmeket leküzdeni.

Ahogy számos más magyar típus esetében is, a Zrínyi rohamtarackból is mindössze egy létező darabról tudni, amely az orosz kubinkai harckocsi múzeumban található.

Bár a tervezőasztalt sosem hagyta el, mégis meg kell említeni a 44M Tas nehézharckocsit, amely elődeivel ellentétben egy korszerű, vetélytársaival szemben is ütőképes páncélos lehetett volna, ha elkészül. A tömeggyártásra szánt tervek szerint 80 milliméteres ágyút kapott volna, a prototípust – a háború kedvezőtlen alakulása miatt – csak 75 milliméteres csővel tudták szerelni, azonban még mielőtt elkészülhetett volna, megsemmisült egy bombázás alkalmával.

Bár a magyar vezetés szerette volna, ha a szövetséges németektől Magyarország megvásárolhatná a már bevált és sorozatban gyártott típusok tervrajzait és licenszét, a vásárlás lehetősége ellen kezdettől fogva tiltakoztak a Harmadik Birodalom képviselői. Egyes leírások érdekes és mai fejjel egészen elfogadható gondolatmenetet sejtetnek e döntés mögött. E források szerint ugyanis a német fél tisztában volt azzal, hogy Magyarországon nem adottak a német harckocsik gyártásához szükséges körülmények. A MÁVAG mozdonygyárára, amelyet pedig alkalmassá lehetett volna tenni, hatalmas szükség volt, hogy a csapat- és anyagmozgatásokhoz kitermeljék a szükséges mennyiségű mozdonyt. Éppen ezért a német megfontolás nem engedhette a tervtől való eltérést, a Magyarországgal szemben támasztott elvárások elmaradását. Persze a vélekedést árnyalja az a tény is, hogy - Horthy nyugati puhatolózásainak köszönhetően - ekkorra hazánk már nem számított olyannyira megbízható szövetségesnek a Harmadik Birodalom szemében, így nem kívánták kiadni a saját fegyveres erőik gerincét alkotó páncélosok tervrajzait.

Felismerve, hogy csak saját kivitelezésben van realitása a magyar nehézharckocsi létrejöttének, 1943 tavaszán megkezdődtek a tervezőmunkálatok a Weiss Manfréd Rt-nél. Még ez év nyarának végére elkészültek a tervrajzok és költségszámítás, amely egy 3,5 millió pengős összeget jelentett, hogy létrejöhessen egy vas és egy páncéllemezekkel szerelt mintapéldány. Előbbi építése már egészen látványosan haladt 1944 tavaszára, amikor is megkezdődtek a Magyarország elleni bombázások. Júniusban az első 44M Tas nehézharckocsi alváza készen állt, a motor beszerelve és már elkezdődtek a torony előállítását célzó munkálatok is. Egy július 27-i amerikai bombázásban azonban teljesen megsemmisült. Ezt követően még ugyan voltak kezdeményezések, de érdemi előrelépés soha nem történt a háború lezárásáig.

Kövess minket -on és -en!

Egy fiatal nő tett feljelentést, miután tanúja volt egy antiszemita kifakadásnak a párizsi metrón.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

Joseph Goebbels egykori birodalmi propagandaminiszter birtokának fenntartása drága, de felújítani még költségesebb lenne, mivel hagyták rohadni az elmúlt évtizedekben.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

A dunántúli hadműveletekben vettünk részt 1944 őszén és telén. Székesfehérvár eleste után – december 26-án – a balról Pusztavám, jobbról Csákvár–Környe irányába előre törő szovjet csapatok bekerítettek bennünket.

A nemzetiszocializmus szolgálatába állt tudósok és mérnökök számos olyan új eszközt alkottak, amelyek – így köztük a sugárhajtású repülőgép, az első cirkáló, illetve ballisztikus rakéta – döntő hatást gyakoroltak az 1945 után kibontakozó hidegháború fegyverkezési versenyére. 

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

A második világháború egyik híresebb haditengerészeti művelete a Bismarck csatahajó útja volt. Ennek részként zajlott le a Dánia-szorosban az egyik összecsapás a brit és a német flotta között. Alább az ezzel kapcsolatos technikai tényezőket vesszük át.

A bolsevik Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, de a Keleti-Kárpátokban az Árpád-vonalat nem tudta áttörni a magyar és német védők szívós ellenállása miatt.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra előtt a nyugvóra készülő szász főváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülő brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erősöd, vészjósló basszusától. 

Gyászhírek és gyásztáviratok a gyászkeretes újságokban, sírva dolgozó munkásnők a hangulatjelentésekben, és az időjárás-jelentést is kiszorító rádióközvetítések.

Fogságba esésem első percei veréssel teltek. Miközben a sorfalat álló angol katonák előtt elvonultunk, a géppisztoly agyával ütöttek, majd rugdaltak bennünket, gyorsabb haladásra késztetve a mintegy 300 embert.