Kövess minket -on és -en!

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

A választások időpontjától minden bizonnyal egyáltalán nem függetlenül a szavazás előtt egy nappal a Der Standard egy olyan cikket közölt, amely szerint az FPÖ néhány magas rangú politikusa egy olyan temetésen vett részt Bécsben, ahol az elhunyt emlékére egy régi SS-himuszt is elénekeltek.

A lap videót is közölt a temetésről. A felvételek alapján a temetésen ott volt az FPÖ országos tanácsának tagja, Harald Stefan és Martin Graf, valamint Norbert Nemeth frakcióvezető. Ők mindannyian az FPÖ színeiben indultak a választáson. Rajtuk kívül megjelent a temetésen Johann Gudenus, az FPÖ korábbi frakcióvezetője is. Ott voltak a FPÖ-höz kötődő, szélsőjobboldali identitárius mozgalom tagjai is.

A temetésen a párt „nagy öregjétől”, Walter Suchertől vettek végső búcsút. Sucher 40 évvel ezelőtt az FPÖ kerületi képviselője volt, emellett egy német nacionalista diákszervezet tagja is, ami az FPÖ szélsőjobboldali szárnyához tartozik. Sucher 2006-ban azzal keltett feltűnést, hogy az FPÖ egyik konferenciáján azt mondta: „Mindannyiótokat üdvözlöm egy szívből jövő Heil-lel!”.

Erről nyilván mindenkinek a nemzetiszocialista köszöntés jut az eszébe, de ő azzal nyugtatta a hallgatóságot, hogy ez az, „ami valóban a mi régi üdvözlésünk”. Az akkor 72 éves Sucher arról is beszélt, hogy a „Wenn alle untreu werden” kezdetű SS-himnuszt szerinte ma is énekelni kellene (a dal első két sora az, hogy ha mindannyian hűtlenné válnak, mi akkor is hűek maradunk).

A bécsi temetésén ez megtörtént, a nemzetiszocialista hűségdal is elhangzott Sucher sírjánál. Az eredetileg a 19. században született dal később az SS egyik legismertebb dala lett a nemzetiszocialista időkben. Nem véletlen, hogy az SS korabeli daloskönyvében az előkelő harmadik helyen szerepelt. A bécsi temetésen ráadásul azt a változatát énekelték, amely a „szent német birodalmról” szól. Az osztrák sajtóban megszólaló zsidók és antifaszisták szerint a dalnak ez a strófája „sértheti” a hatályos osztrák törvényeket.

A videófelvételről az nem derült ki, hogy a temetésen az FPÖ képviselői is énekelték-e a dalt, de az sem látható, hogy az SS-re emlékező dal felhangzása miatt elhagyták volna a megemlékezés helyszínét.

Az eset miatt élesen bírálták az Osztrák Szabadságpártot a Zöldek, az SPÖ és a Neos is, a történtek miatt zsidó szupremácisták is panaszt tettek. Az Osztrák Szabadságpárt azzal reagált, hogy tiszteletlenség egy temetésből politikai ügyet kreálni.

Kövess minket -on és -en!

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.