Kövess minket 
-on és 
-en!
Sok amerikai nagyváros annyira tele van bűnözéssel, droggal és hajléktalanokkal, hogy nemcsak élhetetlenek, hanem egyenesen no-go zónák.
A férfiak tesztoszteronszintje minden évben tovább zuhan, mivel az élelmiszer és az ivóvíz műanyagokkal és ösztrogénnel telített. Az ország részei olyan törzsek széttöredezett hálózata, amelyekből a társadalmi kohézió teljesen hiányzik.
Az amerikai fehérek, főleg a legintelligensebbek, a legjobb genetikával nagyrészt abbahagyták a szaporodást, és helyükre alacsony IQ-jú bevándorlók özönlenek. A történelmet és a kultúrát valós időben írják át, hogy az államalapító fehéreket megrágalmazzák, és eredményeiket az idegenek hozsannázásával helyettesítsék.
A nőket azzal hitegetik, hogy a végtelen fogyasztással járó szakmai önérvényesítés teljesebb, mint az élet továbbadása. Nem csoda, hogy jobban érdekli őket a gyermekeik megölésének joga, mint bármi más a világon. Az anyák egy része is a karriert választja a család helyett, külföldi dadát fogad gyerekei mellé, majd „erős és független” nőként megcsalja a férjét, elválik tőle, és a vagyona nagy részével együtt magával viszi a gyerekeket is. Nem csoda, hogy ez utóbbiak a képernyőhöz ragadva nőnek fel, elpuhulnak, mentálisan sérülnek, és elszakadnak a társadalomtól. Az iskolai lövöldözések már-már rutinszerűvé válnak.
A homoszexualitás és a homoszexuális-házasság törvényes volta még a társadalom „konzervatív” köreiben is magától értetődő. Azok a férfiak, akik levágják a péniszüket, nőnek, azok a nők pedig, akik levágatják a mellüket, férfinak képzelhetik magukat a tudomány nevében. Gyerekekkel, akiknek még a Mikulásban kellene hinniük, elhitetik, hogy ellenkező neműek, és kéretlenül is hormonpótlást és nemi átalakító műtétet kapnak – és mindez száz százalékban normális. A nők az átlagbér százszorosát kereshetik azzal, hogy önmagukat kelletik szexi fotókkal az interneten. Minden nő ismeretlen férfiak ezreihez fér hozzá telefonon, akik megrendelésre randiznak velük. A fiatalok hip-hop-dalszövegeken alapuló, elkorcsosult és elbutított nyelvet használnak. A fiatal férfiak rappereket és sportolókat bálványoznak, miközben megtagadják őseiket, akik civilizációt építettek. A fiatal nők példaképként tekintenek a hivatásos prostituáltakra, és a lehető legtöbb szexet tartják utánzásra méltó teljesítménynek.
A politikusok az égbekiáltó korrupciót és a befolyással való üzérkedést is megússzák, mégis megválasztják őket elnöknek, és az államilag támogatott média mindezt eltussolja. A tőzsdeindex mindennap esik, ahogy a dollár gyengül, az árak ellenőrizhetetlenül emelkednek, az emberek egyre szegényebbek, de mindenki úgy tesz, mintha minden rendben volna. A politikusok aktívan és nyíltan összeomlasztják a gazdaságot egy zöld vallási szekta javára, amelyik mindenkit elszegényít, de senki nem tesz semmit, mintha ennek így kellene lennie. A politikusokat és katonai vezetőket minden idők leggroteszkebb szerencsétlenkedésével, mint Afganisztán és Irak, nemhogy nem rúgják ki, de még elő is léptetik, mert katasztrofális leszerepelésük egyik napról a másikra az emlékezet fekete lyukába kerül a média cinkosságával.
A túlsúlyt elfogadják és dicsőítik, így az átlagemberek nagy része mindenre alkalmatlan, elhízott lúzer, aki nem jelent veszélyt a hatalmasokra és kormányzati lakájaikra, és nem tud kiállni magáért, miközben a kormány szándékosan nyitva hagyja az országhatárokat, hogy illegális bevándorlók millióival szó szerint lecserélje őket. És mindenki úgy tesz, mintha mindez teljesen oké volna, majd megnézi a legújabb Netflix-filmet, elégedetten szotyizva és sörözve.
|
|
|
|
|
|
A még nemrégiben is Amerika „nemzeti büszkeségének” tekintett hadsereg nem tudja teljesíteni a toborzási célokat. Kevés amerikai fiatal van, aki egyáltalán alkalmas katonai szolgálatra. Az ország 31,8 millió 17–24 éves fiatalja közül az idén végeredményben alig 465 ezren felelnek meg az eredeti követelményeknek, a korosztálybeliek egyötöde elhízott. Ráadásul a hadügyi apparátus belső felmérése szerint a katonának alkalmas fiatalok mindössze 9 százaléka hajlandó a szolgálatra. A hadsereg növeli a jelentkezési bónuszokat, ha pedig nem tudja pénzzel megnyerni a fiatalokat, akkor csökkenti a követelményeket, vagy külföldieket toboroz. Az amerikaiaknak már nem kell érettségi bizonyítvány ahhoz, hogy bevonulhassanak, és a tetoválást is engedélyezik nekik. A hadsereg csökkentette a nők és az idősebbek fizikai alkalmassági követelményeit, mert túl sokan nem tudtak megfelelni, pedig ez a gyakorlat a múltban már szánalmas kudarcot vallott. Robert McNamara hadügyminiszter a vietnámi háborúban alacsony IQ-jú katonákat próbált bevetni, és „McNamara idiótái” végül nagy károkat okoztak, de ő megvédte a programot azzal, hogy ily módon csökkenthető a feketék munkanélkülisége.
Mindeközben a Nemzeti Gárda mintegy 40 ezer embere hagyhatja el a szolgálatot, mert elutasítja a Covid–19-vakcinát. Lloyd Austin fekete védelmi miniszter szolgálati prioritássá tette a (fehér) „szélsőségekre” való vadászatot. A hadsereg emeli a gondolatbűnözési normákat, csökkenti az összes többit. Erkölcsi pánik tört ki annak nyomán, hogy a média szerint (fehér) „gyűlöletcsoportok” rejtőznek a soraikban. A woke vezérkar drámai módon a fehér konzervatívok, különösen a déliek ellen fordult, néhány konföderációs tábornokról elnevezett amerikai bázis nevét is megváltoztatva. A hadsereg kritikai fajelméletet tanít a West Point-i katonai iskolában. Mark Milley vezérkari főnök a „fehér düh” (white rage) ellen akar küzdeni, mert „személyesen felháborította George Floyd brutális és értelmetlen meggyilkolása”, és mert „nemzetként és hadseregként még mindig küzdünk a rasszizmussal”.
A fehér vagy a déli büszkeség tilos, de a hadsereg hivatalos honlapján közzétett egyik cikk szerint „büszkén szolgálni: LMBTQ-katonák ünneplik a sokszínűséget, kimondják az igazságukat”. Michael Gilday admirális Ibram Kendi neobolsevik propagandista How to Be an Antiracist (Hogyan legyünk antirasszisták) című könyvét a haditengerészet olvasmánylistájára tette. A Pentagonnak saját „sokszínűség, egyenlőség és befogadás” programja van: három dolog, amit „szükségszerűnek” nevez a háborúk megvívásához.
A hazafiság és a hadseregbe vetett bizalom drámaian csökken, még a republikánusok körében is. Egy felmérés szerint az amerikaiak alig 25 százaléka bízik abban, hogy a hadsereg „a köz érdekében cselekszik”, miközben 85 százalékuk szerint az ország rossz irányba halad.
