Kövess minket 
-on és 
-en!
1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.
Vezetőjük Jamasita Tomojuki tábornok volt, a Japán Birodalmat ekkor de facto irányító veterán tábornok, aki gyakorlatilag egész felnőtt életét háborúzással töltötte. Néhány évvel később „Malájföld tigriseként” ismerte meg a világ, miután ő irányította Szingapúr 1942-es elfoglalását a britektől.
Néhány héttel Berlinbe érkezése után Jamasitát Hitlernek is bemutatták, a találkozóval mindkettőjüknek megvolt a maga célja: Hitler arra akarta rávenni a japánokat, üzenjenek hadat Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak, Jamasita pedig német harcászati és haditechnikai segítséget várt.
A Kínában aktívan háborúzó, a Szovjetunióval az előző évben Mandzsúriában rövid fegyveres konfliktusba keveredett Japánnak nem állt érdekében több frontot nyitnia, így a németek nem értek célt a találkozóval.
Habár a felek elvi szinten hitet tettek a szabad információcsere mellett, a német radarfejlesztésekről és hasonló témákról szóló kérdéseket a házigazdák rendre hárították, és csupán egyfajta idegenvezetést adtak a japán tiszti kontingensnek a németek által felszabadított európai területek jelentős német támaszpontjain – a vendégek értékelhető információhoz nem jutottak.
Magánbeszélgetéseiben Jamasita azonban többekkel megosztotta, hogy a Führer mély benyomást tett rá. A nyilvánosság felé is kedvező képet festett viszonyukról: a japán Aszahi Simbun hírlap berlini tudósítójának úgy nyilatkozott, Hitlert gyermekkora óta elámította Japán katonai ereje.
„Hitler hangsúlyozta, hogy az eljövendő korban Japán és Németország érdekei azonosak lesznek, mivel a kettőnek azonosak a spirituális gyökerei. Hitler és Mussolini nem érdekből egyesültek Japánnal, hanem szellemi egyetértésből” – mondta.
|
|
|
|
|
|
Az egyetértés egyrészt szellemi alapú volt, másik motivációja az arany volt. 1938 folyamán a Nagynémet Birodalom jelentős aranytartalékokat vásárolt Európa-szerte, egyes becslések szerint száz tonnát is összegyűjthetett ekkoriban. A következő években, a háború megindulásával Lengyelország, Hollandia, Belgium és Csehszlovákia teljes aranytartalékát megszerezte, Nagy-Britannia saját tartalékait az inváziótól félve Kanadába menekítette.
Japán hasonlóképpen cselekedett az általa elfoglalt ázsiai területeken, a mai napig sokan hisznek a különféle legendákban, amelyek a Fülöp-szigetek dzsungeleiben vagy Észak-Kína kietlen sivatagaiban vannak elrejtve.
A háború előrehaladtával Németország idővel Japán tartalékait is igénybe vette: 1942-ben a franciaországi Lorient-ba tartó I-52 jelű japán tehertengeralattjárót több tonna arannyal a fedélzetén süllyesztették el a szövetségesek.
Jamasita később is fenntartotta a Hitlerrel kapcsolatos meglátásait a nyilvánosság előtt: hat hónappal találkozásuk után úgy nyilatkozott, a japán birodalmi eszme és a nemzetiszocializmus szellemisége meglepő egybeesést mutat.
Szövetségük pedig továbbra is fennállt: amikor 1942-ben vita bontakozott ki a japán katonai vezetésben az ázsiai terjeszkedés folytatásáról – a meglévő birtokok konszolidálása helyett –, Jamasita azok közé tartozott, akik az expanziót támogatták: meggyőzte őt Hitler azon felvetése, amely a brit gyarmati uralom alatt álló India felszabadítását, valamint Nagy-Britannia kelet-afrikai gyarmatai és Dél-Afrika japán fennhatóság alá helyezését indítványozta.
Sajnálatos módon a Hitlerrel való szövetség vezetett végül Jamasita halálához is: 1945 végén egy amerikai katonai bíróság úgynevezett „háborús bűnökért” halálra ítélte, és 1946 februárjában fel is akasztották.
