Kövess minket 
-on és 
-en!
Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.
A város romokban hevert, a lágerben lévő – főleg román – hadifoglyok az udvaron heverésztek gennyes sebekkel lábukon.
Minden áron életben akartam maradni, ezért igyekeztem a konyhára kerülni: mindig elzavartak. Amikor a románokat elvitték, péket kerestek. Jelenkeztem, sikerült a pékségbe kerülnöm. Nehéz, de jó munka volt. Ehettem!
A tél beálltakor kikerültem jó pozíciómból: fakitermelésre vittek. Az erdőben laktunk a magunk ásta bunkerekben. A következő nyáron visszakerültem ugyan a pékségbe, de már dolgozni nem tudtam. Kiderült, hogy gerincsérvet kaptam, amitől nem tudtam járni, az állás és a fekvés is fájdalommal járt.
Kórházvonattal hoztak haza 1948 tavaszán. Mármarosszigeten két hetet töltöttem a kórházban, majd Debrecenben kaptam meg az igazolást, amivel májusban hazautaztam Dunaföldvárra. Hosszú ideig ágyhoz voltam kötve, édesanyám ápolt. Nem javult az állapotom. A szekszárdi kórházba kerültem, majd a budapesti kórházakat jártam, míg végül 1963-ban megoperáltak. Utána még dolgoztam 1976-ig, amikor leszázalékoltak és rokkantként nyugdíjba küldtek. Kisnyugdíjas lettem az idő előtti nyugdíjazás miatt.
Nagy János – Budakeszi
Hadifogoly Híradó 1995/6.
|
|
|
|
|
|
