Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.
A temetés költségét – 124421 forint – a Kisgazdapárt VII. kerületi szervezete állta. Egy korabeli közlés szerint Torgyán József 160 ezer forintot biztosított a pártkasszából az idős hungarista Imre bácsi temetésére. A szertartáson Faddy Ottmár atya búcsúztatta, s jelen volt az FKGP alelnöke, Lányi Zsolt, és Homoki János későbbi politikai államtitkár is.
"Bosnyák életének utolsó éveiben a legtöbb energiát Szálasi sírjának felkutatására fordította" – írta 1999. március 16-án a Népszabadságban a temetés körülményeiről beszámoló Freész Károly.
A rendszerváltás után meggyőződésévé vált, noha erről biztosat eleinte nem tudhatott, hogy a nemzetvezetőt az új köztemető 298-as parcellájába temették. Felvetését arra alapozta, hogy a háború utáni években valóban ott hantolták el (kevésbé cizelláltan fogalmazva, gödörbe hajigálták) a politikai kivégzettek többségét. Mikor 1992 környékén a Rákoskeresztúri temetőben bolyongva egy ismerős névre bukkant az elhagyott, gazos 298-as parcellában, akkor döbbent rá, hogy lábai alatt – szavai szerint – egy "kis Katyn" hever, utalva erre a szojvetek által kivégzett lengyel tisztek tömegsírjára. Később feltárásokat is végeztek az irányítása alatt a felfedezett területen, még az MDF kormány idején. Bosnyák később azt kérte környezetétől, hogy a 298-as parcellába temessék, mert Szálasi közelében szeretne nyugodni.
Bosnyák – akinek fő műve a hungarista mártírok emléktábláját is prezentáló – 298-as parcella rendbehozatala volt, 1995-ben nyilatkozott a kanadai hungarista lapnak, a 24 órának. Szemenyei-Kiss Tamásnak mesélt gazdag életéről. Elmondta, már gyerekkorában megérintette a hungarizmus eszméje. Ez volt az oka annak, hogy 1935-ben belépett a Nemzet Akaratának Pártjába, s huszonegy évesen a VIII. kerületi alapszervezet ifjúsági vezetője volt. Nagybátyja, Bosnyák Zoltán, a Szemben Judeával és a Budapest elzsidósodása című könyvek, illetve és a Harc néven futó hungarista lap főszerkesztője volt.
A fiatal Bosnyák részt vett 1939-ben a Szálasi kiszabadítására szervezett összeesküvésben, ezért elítélték. A börtönből 1944. október 21-én, a nyilas hatalomvétel után szabadult, s Szálasi propagandaminsztériumában kapott állást. A háború után a hungarista vezetőkkel Nyugatra menekült, szovjet katonák tartóztatták le Bécsben. Szökési kísérlet közben állítólag "rátámadt" egy szovjet tisztre, ezért tíz évet lehúzott a szibériai gulágon. 1955-ben keveredett haza. 1957-ben három évre újra internálták.
Hogy 1960 és 1990 között mit csinált, azt nem lehet pontosan tudni. A rendszerváltás után mindenesetre aktivizálta magát, noha a megfelelési kényszerben szenvedő Magyarok Nemzeti Szövetsége (nyilaskeresztes múltja miatt) 1994-ben kizárta soraiból. Bosnyák azonban 1997-ig az erzsébetvárosi FKGP-szervezet vezetőségi tagja maradhatott.
|
|
|
|
|
|
Bosnyák a 298-as parcella rendbehozatalakor még mint nemzeti szövetséges aktivista, illetve a Mártírok Igazságtévő Bizottsága elnökeként tevékenykedett. Bosnyákék emlékezetes magánakciója a 301-es parcella előterébe fölállított székelykapu volt, amit a 301-es parcellába tervezett és fölállított, ’56 szellemét idéző Jovánovics-emlékmű mellé szántak. A székelykapu körül kialakult purparlé során Bosnyák többször hivatkozott arra, hogy az akkori belügyminiszter, Boross Péter segítséget nyújtott neki, s rendőri védelem alá helyezte a kaput. "A székelykapu felállításának célja elsősorban az volt – írta az eset kapcsán György Péter –, hogy a rehabilitáció szelleme a hungaristákra is vonatkozzék." A kaput végül, Borossnak is köszönhetően, arrébb helyezték, de a hosszú ideig tartó civakodás során másodlagos kérdéssé vált, hogy kiknek a nevét vésik föl a nemzeti emlékhely márványtábláira.
Boross Antall örökébe szeretett volna lépni, közte és a Demszky-féle Budapest között pedig kifejezetten rossz volt a viszony. Boross belügyminiszterként úgy bábáskodott a nemzeti emlékhelyek kialakításán, hogy a hungaristák gyakran szerettek arra hivatkozni: maguk mögött tudhatják a kormányt. Tizenhat évvel később Boross volt azonban az, aki bizottságot hozott létre azért, hogy a budai kitörésben részt vevők nevét lekaparják a Bosnyák Imre által gründolt emléktáblákról. Eléggé hálátlan feladat lehett ezt a nemtelenséget végrehajtani.
A korabeli FKGP-alelnök Lányi Zsolt – aki aktív idejében csendőr emléktáblát is avatott – 1999-ben az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnökeként nyilatkozott arról, hogy magánemberként vett részt Bosnyák temetési szertartásán. "Ő valóban eléggé szélsőjobboldali ember volt – értékelte Imre bácsi ténykedését Lányi –, a régi rendszerben le is csukták emiatt.”
A szélsőjobb és szélsőbal között szédelgő Szemenyei-Kiss Tamás (1945 - 2020) A párthalott címmel reflektált a kisgazdafőnökök nyilatkozataira. Ebből az derült ki, hogy a Nemzeti Panteon-béli búcsúztatást az FKGP és a Hungarista Mozgalom képviselőiből létrehozott közös bizottság szervezte. A felek arról is megállapodtak, hogy a gyászszertartáson a hungaristák csak az Árpád-sávos zászlót használhatják, mellőzik az egyenruhát és a többi jelképet. "Ez elsősorban Lányi Zsolt és Torgyán József kérése volt" – írja Szemenyei. – "Mint mondották, az FKGP parlamenti párt, és különben is vigyáznunk kell egymásra”.
Lányi beszédet is mondott a temetésen. Nagyszerű hazafinak, a legkiválóbb hungaristának nevezte Bosnyákot. Szintén Szemenyeitől származó információ, hogy Bosnyák a kisgazdaidőkben tanácsadóként tevékenykedett a Belgrád-rakparti székházban, a VII. kerületi szervezet pedig készséggel árulta a Kanadában szerkesztett központi hungarista lapot, a 24 órát.
Bosnyák Imre végakarata teljesült, amikor az övéi közé temették. Nincs benne semmi véletlen és meglepő. Legyen könnyű neki a föld!
