Kövess minket -on és -en!

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese Vadai Ágnes országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva megerősítette: az ügyet feljelentésként kezelik, és már továbbították is a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

Hivatalos eljárás kezdődött annak a budapesti tanárnak az ügyében, aki „antiszemitának” minősített megjegyzéssel fegyelmezte egyik diákját. Az ügy egészen a legfőbb ügyészségig jutott, miután Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője március 13-án írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez az Index cikke alapján azzal az esettel kapcsolatban, miszerint egy II. kerületi általános iskola és gimnázium történelemtanára lezsidózta az egyik diákját óra közben. 

Vadai Ágnes Történt-e bármilyen lépés annak a tanárnak az ügyében, aki egy tanórán azt mondta az egyik diákjának, hogy »Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed« című beadványára a legfőbb ügyész helyettese küldte meg válaszát március 28-án. Lajtár István közölte, hogy az írásbeli kérelmet az eset kivizsgálására „tartalmilag feljelentésként értékeli”, és azt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította. A feljelentés elbírálásának eredményéről a nyomozó hatóság tájékoztatja majd Vadai Ágnest.

Az „ügy” előzményei

Az ártalmatlan incidens egy II. kerületi általános iskola és gimnázium egyik történelemóráján történt.

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed” – ezzel a mondattal fejezte be az egyik diákjának szánt fegyelmezését.

A fenti megjegyzés miatt az iskola vezetősége kérdőre vonta a pedagógust, aki természetesen nem értette, mi a probléma a kijelentésével, és semmiféle bocsánatkérésre nem volt hajlandó, ami teljesen érthető.

Az érintett zsidó gyerek anyja feljelentést akart tenni, ezért a megbeszélésen készült jegyzőkönyvet elküldték a tankerületnek, és kérték a tanár felfüggesztését. A következő egyeztetésre a történelemtanárt is meghívták, ő azonban már nem jelent meg, mivel – a zsidó szülő elmondása szerint – azonnali hatállyal felmondott.

Kövess minket -on és -en!

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.