Kövess minket 
-on és 
-en!
A szlovák főváros ötödik járásában van Közép-Európa legnagyobb panelnegyede. Az egykori Pozsonyligetfalu területére épült városrésszel a múltat akarták végképp eltörölni a csehszlovák hatóságok, hisz alatta több száz, ezer meggyilkolt magyar, német és szlovák ember tömegsírja van.
A "magyar Katyńról" nem sokat beszélünk, nem vált a köztudat részévé, pedig a huszadik század egyik legmocskosabb népirtását hajtották itt végre a csehszlovák katonák, melynek során kilencven magyar kiskorú leventét is brutálisan kivégeztek. A Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm nemrég debütált a köztévén. A film harag nélkül, magyar túlélők, cseh és szlovák történészek megkérdezésével, profin tárja fel az 1945 nyarán, már békeidőben elkövetett genocídiumot.
Egyértelmű, hogy ön magyar nemzetiségű, ezért az ön tartózkodása Bratislava város területén állami szempontokból nem kívánatos – ezt olvashatták a Vymerben, azaz a kitelepítési határozatban azok a pozsonyi magyarok, akiket a csehszlovák állam nem tűrt meg saját szülővárosuk területén, ezért menniük kellett. A visszaemlékezők és életben maradottak szerint ezután nagyjából két óra alatt csomagolhatták össze a legszükségesebb dolgaikat, és már vitték is őket Pozsonyligetfaluba, amely eredetileg egy német település volt, a várostól délre, a Duna túlsó oldalán.
A dokumentumfilmben megszólal Nagy Ilona, a ligetfalui tábor túlélője is, aki a mindennapi nélkülözésről és a bánásmódról mond el sok olyan apró részletet, amit a prágai vagy pozsonyi levéltárak aktáiból már nem tudhatnánk meg. Sokan nem úszták meg egyszerű kitelepítéssel. A Géczy Dávid és Udvardy Zoltán által rendezett alkotás felfedi azt, hogy a második világháború befejezése után, már békeidőben, a csehszlovák hadsereg katonái 1945 nyarán magyar és német civil lakosokat mészároltak le a ligetfalui táborok területén és Morvaország közepén.
A panelnegyedről készült hangulatképek után, az alkotók már a film legelején jó kontrasztot teremtenek az előbb említettekkel, hisz megkérdezik a pozsonyligetfalui telep lakóit, hogy hallottak-e a koncentrációs táborról, a tömegsírokról? Egy-két halovány utalástól eltekintve a válasz egyöntetűen az, hogy semmit sem tudnak erről. Ami nem is csoda, hisz a csehszlovák rendszerváltásig tabutémának számított, az állam pedig elhallgatta azt, hogy egy táborrészt megsemmisítőtáborként kezdett el működtetni a csehszlovák hadsereg 17. gyalogezrede, és, mint Szabó József történész mondja: "a kivégzőknek egyetlenegy szempontjuk volt, az, hogy az áldozatok milyen szinten beszéltek szlovákul. Ha akcentust vagy bármilyen hiányosságot tapasztaltak, akkor ez automatikusan, különösen ligetfalu esetében agyonlövést jelentett. Legkevesebb 500-600 főre tehető a kivégzettek száma", de a becslések szerint több ezer embert gyilkoltak meg, nőket és férfiakat vegyesen.
Ugyanebben az időben végeztek ki kilencven magyar leventét is, akik nyugati hadifogságból tértek haza. Hat fiút csak azért lőttek agyon, mert pár szál cigarettát találtak náluk (azokat már be kellett volna szolgáltatniuk). Felsorakoztatták, majd élő céltáblának használták őket. A csapatból hárman megszöktek, és noha hajtóvadászat indult ellenük, végül átjutottak az államhatáron. Ennél a résznél megszólal Callmeyer Ferenc Ybl-díjas építész, egyetemi tanár is, aki már Nyugaton levált a leventecsoportjától, és csak évtizedekkel később jött rá, hogy a kivégzett fiúk valószínű, hogy az akkori társai voltak.
A ligetfalui tömeges kivégzéseket ugyanaz a Prágából odavezényelt 17. gyalogezred hajtotta végre, amelynek tagjai 1945 júniusában a csehországi Prerov határában 265, bányászmunkákról hazafelé tartó németet és magyart, köztük 71 gyermeket végeztek ki egy éjszaka leforgása alatt. A végrehajtást a Benes-dekrétumokra hivatkozva Karol Pazúr, az ezred vizsgálótisztje és a pozsonyi Bedrich Smetana ideológiai tiszt rendelte el azután, hogy a családokat megfosztották értékeiktől.
|
|
|
|
|
|
Minderről František Hýbl történész, a přerovi múzeum nyugalmazott igazgatója nyilatkozik a dokumentumfilmben, akivel a stáb felkereste a tömeggyilkosságok helyszíneit. A cseh történésznek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy fény derült a přerovi népirtás részleteire, hisz a Prágai katonai archívum adatai alapján jött rá, hogy a kivégzett német, magyar férfiak jelöletlen sírban a helyi temetőben nyugszanak. A nők és a gyermekek maradványait pedig az olmützi krematóriumban találta meg, és elérte, hogy kihantolják a hamvakat őrző ládákat, majd újratemessék őket a přerovi temetőben.
Hýbl döbbenetes dolgokat mond el a tömeggyilkosságokról. A csecsemőket a tenyerükre helyezték és úgy eresztették beléjük a golyót, a pár életben maradt gyermeket, akik a holttesteken mászkáltak tovább a sáncban, Pazúr személyesen végezte ki. A visszaemlékezések szerint a felületesen eltakart tömegsír három nap múlva is mozgott, és ez volt a legdurvább cseh, morva és sziléziai területen elkövetett népirtás a XX. század negyvenes éveiben. Pazúr csupán egy évet töltött börtönben, Klement Gottwald kommunista vezető ugyanis megkegyelmezett neki.
A Népirtás Pozsonyligetfalun egy kiváló dokumentumfilm, amelynek legnagyobb erénye az, hogy rengetegen szólalnak meg benne, így nemcsak történészek, egykori áldozatok, hanem azok leszármazottai, cseh és szlovák történészek, politikusok és közírók is mesélnek sokféle szemszögből.
(forrás: Magyar Nemzet)
