Kövess minket 
-on és 
-en!
30 évvel ezelőtt rejtélyes, horogkeresztet mintázó lombkoronákra lettek figyelmesek egy kelet-németországi erdőben.
Bár azóta több szvasztika alakú - tudatosan vagy véletlenül kialakított - formát azonosítottak Németországban és szerte a világon, eredetük továbbra is sűrű ködbe vész. A német Süddeutsche Zeitung napilap 2002-es tudósítása szerint a Brandenburgból származó Günter Reschke volt az, aki 1992-ben felfedezte a csodálatos jelenséget.
Az érdem valójában Reschke tájépítő irodájának gyakornokáé, aki éppen légi fotókat nyálazott át, amikor rálelt a szokatlan látványra... A férfi 140, horogkeresztet formázó vörösfenyőt "szúrt ki" a több száz erdei fenyő között. A vörösfenyő legjellegzetesebb, a többi fenyőfélétől eltérő tulajdonsága, hogy tűleveleit a tél beállta előtt lehullatja, „ruhája” előbb sárgás, majd barna színű lesz, így jól felismerhetően különbözik tűlevelű társaitól – különösen akkor, ha még csoportban is állnak, s valamilyen formát alkotnak, mint ahogyan az ebben az esetben is történt.
Nem csoda, hogy a gyakornok szeme azonnal megakadt a zernikowi Kutzerower Heide 60-szor 60 méteres területéről készült légi felvételén. Reschke, „észak Toszkánájának” szerelmese, ekkor még nem tudta, hogy a természeti idillt sugárzó képből nemzeti ügy, hovatovább botrány fog kerekedni a holokamu miatt saját hátukat korbácsoló németeknél. A szakember saját szemével akarta látni a furcsa jelenséget, így az erdő fölé repült, ahonnan tisztán ki lehetett venni a sárgán rikító horogkeresztet. Egy rövid kutatás után kiderült, hogy – számolt be róla a helyi erdész, Klaus Göricke – a fákat még a harmincas évek végén ültették, s azóta ott állnak; túlélték a Vörös Hadsereg benyomulását, a kommunizmust és a berlini fal leomlását.
Az, hogy ez évtizedeken át senkinek nem tűnt fel, a vörösfenyő jellegzetességének köszönhető. A fa ugyanis csak egy nagyon rövid ideig látható ebben a formájában, s bizonyos magasságba kellett volna repülni, hogy a szvasztika tisztán látszódjon – a Berlint elhagyó repülőgépek már túl magasan szállnak ahhoz, hogy szabad szemmel kivehető legyen a jelenség, magánrepülőgépek pedig nem repülhettek Kelet-Németország légterében 1989-ig.
Nem kellett sok idő az első városi legendák szárba szökkenéséhez és a szimbólum eredettörténetével kapcsolatos mendemondák megszületéséhez. Egy helyi földműves váltig állította, hogy ő volt az, aki még gyerekként – némi fizetség fejében – elültette a fákat. Mások szerint egy helybéli metszett emlékére kerültek oda a fák, miután az illetőt a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcolták, amiért rajtakapták, hogy a BBC-t hallgatta, de olyan is akadt, aki úgy tudta, hogy a helyi nemzetiszocialista potentát jóvoltából ültették el a facsemetéket a Führer születésnapján. Végül a Berliner Zeitung is előállt a maga verziójával, miszerint a helyiek így akarták meghálálni, hogy a Birodalmi Munkaszolgálat (Reichsarbeitsdienst, RAD) utcát kövezett le Zernikowban.
A kusza történet a régión túl is nagy hullámokat vetett. A hírre szenzációéhes francia újságírók lepték el Kelet-Németországot, hogy a saját szemükkel győződjenek meg a rejtélyes szvasztika-erdő létezéséről. A francia Le Figaro cikke nyomán François Mitterand köztársasági elnök felhívta kollégáját, Roman Herzog német elnököt, aki minden követ megmozgatott, hogy elérje a helyi erdészeti hatóságnál a szóban forgó fák kivágását. A láncfűrészek 1995-ben jelentek meg a helyszínen, és ki is vágtak negyven fát. A német erdőmunkások nem végezhettek valami jó munkát, hiszen 2000-ben a Reuters arról cikkezett, hogy – s erről képeket is közöltek – szerencsére újra sárgán virít az erdő Zernikownál. A téma bejárta a világsajtót, s még a Chicago Tribune is foglalkozott vele.
A helyi hatóság ekkor azon aggódhatott, hogy Kutzerower Heide újra a "neonáci" csoportok zarándokhelye lesz. Ettől tartva, és a zsidóság érdekeit szem előtt tartva a brandenburgi Földművelésügyi Minisztérium úgy határozott, hogy az összes fát ki kell vágni a területen, természetvédelem ide, természetvédelem oda (kíváncsiak lennénk miként döntenének egy Dávid-csillagot ábrázoló erdőrészről). A szövetségi földértékesítő vállalat (BVVG) megálljt parancsolt a drasztikus tervnek, s csupán 25 fa kivágásához járult hozzá. A munka 2000. december 4-e reggelén zajlott; a favágóknak ügyelniük kellett rá, hogy csak a megjelölt fákat vágják ki, s hogy az erdőben a szvasztika tényleg ne látszódjon többet. Az erdészet nem bízta a véletlenre, s még a rönköket is megsemmisítették.
|
|
|
|
|
|
Bár a Kutzerower Heide-i látványosság már a múlté, a horogkeresztek nem tűntek el teljesen. Mint arra Jens-Uwe Schade egy 2000-es írásában rámutatott, a nemzetiszocialista erdészek közötti hóbort igen elterjedt volt a harmincas években. A hetvenes évek elején amerikai katonák arról panaszkodtak a hesseni tartományi elöljáróknak, hogy az Asterode melletti lucfenyőerdő déli oldalán nemcsak egy hatalmas szvasztika van, hanem a fák egy helyütt 1933-at mintáznak – utalva Hitler hatalomra jutásának esztendejére. Egy hasonló jel okozott felháborodást az észak-hesseni Jesbergnél a nyolcvanas években, majd egy néprajzkutató 2000-ben szintén egy ilyen szimbólumra lett figyelmes az örökzöld duglászfenyők között.
Az erdei szvasztikák furcsa utóélete ezzel még nem ért véget. 2006-ban az amerikai The New York Times írta meg, hogy a kirgizisztáni Tash-Bashat falujában található, 180 méter hosszú jel születésére hasonlóan változatos magyarázatok születtek. Egyesek szerint a német-szovjet "barátság" emlékére hozták létre a harmincas években, mások szerint a falu hazafias érzületű erdészének ötlete volt, de olyan szóbeszéd is lábra kapott, hogy egy titokzatos professzor ültette a fákat a hatvanas években, mielőtt a KGB el nem hurcolta a faluból.
