Kövess minket: Telegram — XVkontakte

„Természetszerűleg akárhogy is történjék a megosztás, az egyik fél mindig jajgatni fog, Erdély esetében valószínűleg mind a kettő” – jegyezte meg a Führer, amikor az egyre inkább háborúval fenyegető magyar revíziós igényt a béke megőrzése érdekében tárgyalásos úton kellett megoldani.

1940. augusztus 30-án Németország és Olaszország külügyminiszterei a bécsi Belvedere-palotában meghozott döntőbírói ítéletet keretében 43 104 négyzetkilométeres részt, valamint 2,4 millió lakost juttattak vissza Magyarországnak az 1920-as trianoni béke értelmében Romániának ítélt erdélyi területekből. A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-13. között vonult be Észak-Erdélybe. A bevonulás perceit a Fortepan fotóival mutatjuk be.

A trianoni békediktátum után közel két évtizeddel a Magyar Királyság területe 1938 novemberében, az első bécsi döntés következtében növekedett első ízben. A német és olasz döntőbíráskodás révén az ország 11 927 négyzetkilométeres területsávot kapott vissza Csehszlovákiától (közel egymilliós lakosságának 84 százaléka volt magyar). Néhány hónappal később, 1939 márciusában már önálló katonai akció keretében foglalta vissza a mai elnevezéssel Kárpátaljának nevezett területet, amely hasonló nagyságú volt, mint a felvidéki területsáv, azonban lakosságának csak mintegy 5-10 százaléka volt magyar nemzetiségű.

A magyar kormányok mindvégig igyekezték megőrizni az állam függetlenségét és önálló cselekvési potenciálját, így Teleki a második világháború kitörése után megtagadta azt a német kérést, hogy Lengyelország lerohanásához a birodalmi csapatok használhassák az észak-magyarországi vasútvonalakat, sőt megnyitotta a határt a lengyel menekültek előtt. Budapest érdeke az volt, hogy a nagyhatalmak fegyveres konfliktusától távol maradjon, valamint az ország ütőerejét megőrizve a revíziós politikáját is véghez tudja vinni.

Erdély visszaszerzéséről nem akartak lemondani, s egy katonai akció keretében kívánták az országhatárokat magyar szempontból kedvezően módosítani, azonban a két hadsereg harcértéke között ég és föld volt a különbség (ne feledjük, hogy Magyarország számára Trianonban megtiltották az újrafegyverkezést). A Führer azonban azt nem akarta, hogy két szövetségese (Románia az olaja miatt, Magyarország a gabonaszállítmányai miatt is volt fontos a németeknek) egymásnak essen, így elkerülhetetlen volt a német bábáskodás. A fordulatra akkor került sor, amikor 1940 júniusában Sztálin ultimátumban követelte Romániától Besszarábiát és Bukovinát. Mivel már egy közös szovjet-magyar katonai akció is felmerült Románia ellen, Berlinnek cselekednie kellett, így tárgyalóasztalhoz ültette szövetségeseit.

Az 1940. augusztus 16-án Turnu-Severinben (Szörénytornya) megkezdődött román-magyar tárgyalásokat leginkább a „süketek párbeszédének” lehet nevezni, ugyanis az álláspontok a kilenc nap alatt jottányit sem közeledtek egymáshoz. Budapest 70 ezer négyzetkilométert követelt vissza, amely során az új határvonal nagyjából a Maros vonalát követte volna, ám a legmegengedőbb román ajánlat is csupán 14 ezer négyzetkilométeres átengedett területrész volt, miközben a trianoni békeszerződés során Románia 103 ezer négyzetkilométert és 5 millió lakost kapott. A töréspont augusztus végén érkezett el, amikor a honvédség vezérkara augusztus 28-ra tűzte ki az offenzíva megindítását, amelyre végül nem került sor.

Augusztus 30-án a Bécsben immár másodjára összeülő német és olasz döntőbírák 43 104 négyzetkilométert, valamint 2,4 millió fős lakosságot (52 százaléka volt magyar, 38 százaléka román) juttatott vissza Magyarországnak Románia területéből, ahol még mindig legalább 400 ezer magyar élt. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. Állítólag a bíráskodás kihirdetésekor Manoilescu román külügyminiszter elájult. A döntés értelmében a román félnek két hete volt teljesen kiüríteni az említett részt, a honvédség pedig 1940. szeptember 5-én lépte át az egykori határt, a bevonulás során egyetlen, halálos áldozattal járó fegyveres incidensre került sor Ördögkútnál augusztus 9-én.

Íme néhány kép a Fortepanról a bevonulásról, valamint a lelkes fogadtatásról:A gyalogezred zenekara Nagykárolyban 1940 szeptemberében


Beszterce főterén


A kézdivásárhelyi Gábor Áron tér 1940 szeptember 13-án


Valahol Észak-Erdélyben


A kolozsvári Wesselényi Mikós utca Szamos-híd felé nézve: Székely küldöttség a magyar csapatok bevonulása idején


A ratosnyai diadalkapu a magyar csapatok bevonulása idején

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Joachim (Jochen) Peiper 1915. január 30-án született Berlinben. Apja is katonaként élte le az életét, igy a fiatal Jochen a katonás életet hamar megtanulta.

Nem biztos, hogy egyáltalán érdemes még szót vesztegetni a franciaországi parlamenti választásokra, legfeljebb néhány groteszk jelenségre azok apropóján.

Egykor négy légvédelmi ágyú állt annak a toronynak a tetején, amely ma szállodaként működik Hamburg belvárosában. 

Körülbelül három és fél év börtönbüntetésre ítélték pénteken egy amerikai fehér fajvédő csoport vezetőjét, aki elismerte, hogy online halálos fenyegetést tett közzé egy brooklyni újságíró ellen azért, hogy az leálljon a csoport rágalmazásával.

Elmélyülő külső és belső konfliktusok, olyan súlyos társadalmi törésvonalak, melyet még Magyarország is megirigyelne, etnikai krízis, romló közbiztonság. Igen, ezek az Amerikai Egyesült Államok mindennapjai, de Joe Biden kormányának (már amennyiben elfogadjuk, hogy beszámítható és ő irányít) vannak fontosabb dolgai is, például a Nordic Resistance Movement (NRM) kriminalizálása.

Az idahói rendőrség elfogta az Aryan Knights (Árja Lovagok) két tagját, Skyler Meade-t, aki a börtönkórházból szökött meg társa, Nicholas Umphenour segítségével – írja a BBC.

A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.

Megszünteti a budapesti antifa támadások elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak letartóztatását 16 millió forint óvadék ellenében a Fővárosi Ítélőtábla és elrendeli bűnügyi felügyeletét, tudatta a bíróság honlapján közleményben.

Cirka ezer fehér nacionalista vonult fel Párizsban, az ún. Május 9. Bizottság szervezésében. A résztvevők feketébe öltöztek, zászlókat és fáklyákat vittek magukkal annak dacára, hogy május 11-én a rendőrség betiltotta a vonulást. 

A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.

A jugoszláv légierő 1941. április 7-i szegedi és pécsi légitámadását, az 1941. június 26-i ismeretlen eredetű kassai bombázást, illetve a Budapestet ért 1942. szeptember 4–5-i és 9–10-i éjszakai szovjet légitámadást követően, az ország területének, ipari és közlekedési csomópontjainak rendszeres és folyamatos bombázása 1944. április 3-án vette kezdetét.

A német belügyminisztérium közölte, hogy betiltott egy „szélsőjobboldali, rasszista csoportosulást, amely arról ismert, hogy gyerekek és fiatalok körében terjeszti antidemokratikus eszméit”.

Egy fehér nacionalista szervezet vezetője köztéri matricákkal, valamint Adolf Hitler és a Nagynémet Birodalom plakátjival az otthonában is faji gyűlöletet szított – közölte a brit koronabíróság.

Gyakorlatilag belső emigrációra kényszerült egy német iskola két tanára, miután elmenekültek a „szélsőjobboldali” diákok elől. Egy „jogvédő” szerint „a nácik otthonuknak kiáltották ki” Brandenburg tartományt.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.