Kövess minket 
-on és 
-en!
Habár manapság többnyire "erőszakosságukról" ismertek, a vikingek fejlett tengeri navigációs módszerekkel is rendelkeztek.
Egy új, magyar kutatók által jegyzett tanulmány szerint végre ismertté válhat a módszer, amellyel a nyílt tengeren is hatékonyan irányban tudták tartani hajóikat, például a hosszú, Izlandra vagy Grönlandra vezető útjaikon.
A mágneses iránytű feltalálása előtti korokban rendkívül nehéz volt borús időben tájékozódni, mivel ekkoriban a hajók a napra hagyatkoztak. A kutatók szerint egy „napkőnek” nevezett eszközzel oldották meg a (gyakorta felhővel borított) nyílt tengeren az irányban maradást. A „napkő” polarizálta a rajta keresztüláramló fényt, amivel megmutatta a felhők mögé rejtett Nap elhelyezkedését. A tanulmány szerint ez az eszköz akár száz százalékos hatékonysággal is működhetett megfelelő használat esetén a Norvégiából Grönlandra vezető háromhetes hajóút során.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikusai mintegy ezer olyan számítógépes szimulációt futtattak le, amelynél pontosabban csak akkor lehetne modellezni az eszköz működését, ha valóban tengerre szállnánk. A Royal Society Open Science folyóiratban megjelent tanulmányban azt írják, a napkövek „meglepően hatékonyak” még felhős időben is. „Ez megmagyarázza, miért tudták a vikingek háromszáz éven keresztül uralni az Atlanti-óceánt, és hogy hogyan jutottak el Amerikáig mágneses iránytű nélkül.” A 900-tól 1200-ig tartó időszakban a vikingek voltak az Atlanti-óceán északi részének uralkodó hajósai. Napos időben egy speciális napórával tudták megállapítani, merre van észak, az azonban eddig nem volt tisztázott, hogy borús és ködös idő esetén hogyan navigáltak a tengeren. 1967-ben Thorkild Ramskou dán régész hozakodott elő az elmélettel, hogy a vikingek a égi fény polarizációjával tájékozódhattak, hasonlóan némelyik rovarfajhoz a természetben.
A napkő mindenképpen egy olyan kőzet kellett, hogy legyen, amelynek kristálystruktúrája kettéválasztja a rajta keresztüláramló fényt. A kristály forgatásával előbb-utóbb újra egy sugarat fog képezni a fény, ez adja meg a nap pillanatnyi helyzetét borult ég esetén is. Egy gyaníthatóan erre használt követ találtak 2002-ben Alderney, a Csatorna-szigetek harmadik legnagyobbikának partjainál.
A magyar kutatók korábban már lefuttattak ezernyolcvan szimulációt különféle napállásokkal és időjárási viszonyokkal annak megállapítására, hogy egy viking hajó mennyire térhet el a földrajzi északtól a különféle esetekben. Ennek eredményeit használták fel az új kutatásban, amelyben annak esélyeit számolták ki, hogy egy hajó el tud-e jutni a napkő használatával a mai norvégiai Bergenből a Hvarf nevű dél-grönlandi viking településre. Az eredmények szerint a legjobb esélyek 92,2% és 100% között mozognak a tavaszi napéjegyenlőségkor és a nyári napfordulókor, ha a navigátor háromóránként ellenőrzi a Nap állását. A szóba jöhető kőzetek közül a vízzafírnak is nevezett kordierit, vagy iolit volt a legalkalmasabb a feladatra.
A szerzők megjegyzik, hogy nem kalkulálták bele a szimulációba az erős szél és a viharok lehetőségét, de ha a vikingek valóban használták a napkövet, akkor így is megállapítható, hogy az meglehetősen pontos lehetett. A navigáció fontosságáról kiemelik: ha a viking hajósok délebbi útvonalra tévedtek, akkor gyakorta nem érték el Grönlandot, hanem az Atlanti-óceánon pusztult el a teljes legénység (esetleg így találhattak rá Észak-Amerikára, bár ez valószínűleg inkább Grönland felől történt).
|
|
|
|
|
|
