Amikor a hóhér adott amnesztiát

Kövess minket -on és -en!

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Ez volt az orosz (szovjet) történelem valaha volt legnagyobb közkegyelmi rendelete.

Van annak némi diszkrét bája, hogy amikor 1953. március 5-én elhunyt Sztálin, akkor egy bizonyos Lavrentyij Pavlovics Berija lett az a személy, aki a rendszer áldozatai számára felterjesztett amnesztia rendeletének tervezetét benyújtotta már március 26-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének. A beterjesztő ugyanis nem volt más, mint a sztálini diktatúra egyik legkegyetlenebb alakja, a szovjet titkosszolgálatok vezetője hosszú éveken keresztül. Egészen pontosan 1938 és 1953 között.

Az biztos, hogy az amnesztia értelmében egy-másfél millió ember nyerte vissza a szabadságát.

A pontos számadatról megoszlik a történészek véleménye. Van, aki szerint 1 201 738 ember lett ismét szabad ember, míg mások úgy vélik 1 349 263 ember hagyhatta el a börtönöket, átnevelő és munkatáborokat. Noha az eredeti elképzelés szerint elsősorban a politikai foglyok részesültek volna a közkegyelemben, a rendelet gyakorlati végrehajtásába némi hiba került, és nagyon sok köztörvényes bűnözőből vált ismét szabad állampolgár.

A kutatások adatai szerint abszolút nem volt véletlen, hogy az amnesztiát követő időszakban ismételten megnőtt a bűnesetek száma a Szovjetunióban.

Az 1930-as és 1940-es években több esetben kiegészített 1926-os Büntető Törvénykönyv értelmében nem kevesebb, mint 42 bűncselekmény elkövetéséért lehetett valakit halálra ítélni. A II. világháborút követően 1947. május 26-án a Legfelsőbb Tanács Elnöksége megszüntette a halálbüntetést, és helyette 25 éves, munkatáborban letöltendő szabadságvesztést írt elő. Ám ez nem tartott sokáig, és 1950. január 12-én ismételten munkába állhatott a hóhér, ugyanis a rendszer árulóira, a kémekre és a hazaárulókra ismételten halálos ítéletet hozhattak a bírák. Ugyanakkor a gyilkosok és más súlyos bűncselekményt elkövetőkkel szemben ez a büntetési tétel nem volt alkalmazható, viszont megteltek a börtönök és a táborok, ráadásul a politikai foglyok száma is megnőtt 428 ezerről 465 ezerre.

A helyzet lassan tarthatatlanná vált, igaz, a szovjet gazdaság alaposan kihasználta az ebből fakadó előnyöket, ugyanis a legnehezebb munkákat a foglyokkal végeztették, azaz nagyszámú munkaerő állt a termelés rendelkezésére, ráadásul mindez ingyen. Minden azon múlt, hogy sikerül-e mindig, rövid időn belül a megfelelő helyre szállítani a kellő számú munkaerőt.

Amikor Sztálin meghalt, egyrészt azonnal megindult a küzdelem a hatalom megszerzéséért a generalisszimusz legközelebbi munkatársai között, másrészt mindenki tudta, a személyi kultusz rendszerén változtatni kell. Ugyanezen a napon létrehozták a belügyminisztériumot, melynek élére Beriját nevezték ki, aki már egy hét elteltével elrendelte, hogy kezdjék meg kivizsgálni a többek között az ő ötlete alapján végrehajtott koncepciós pereket. Sorra derült fény arra, hogy a vádak hamisak voltak, így szükséges volt az ártatlanul börtönbe küldött emberek további sorsának eldöntésére is. Berija javaslatára 1953. március 18-án a szovjet Minisztertanács kivonta a foglyokat a termelés bizonyos területeiről.

1953. március 26-án Berija magyarázó feljegyzést küldött az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének az amnesztiáról szóló rendelet tervezettel, amelyben többek között beszámolt a lágerekben, börtönökben és telepeken büntetésüket töltők számáról.

A ma már kutatható dokumentumokból mi is tudhatjuk, hogy akkoriban összesen 2 526 402 fő volt bezárva különböző ítéletek alapján, akikből 590 ezer 5 évig, 1,216 millió 5-től 10 évig, 1 216 millió 10-50 évig terjedő büntetést kapott. Ez utóbbiak közül 188 ezer embert ítélték 20 évnél hosszabb büntetésre.

Berija javaslata szerint az amnesztiával szabadlábra helyezhetők közül elsősorban azokat engedjék el, akik első alkalommal, 5 évnél kevesebb büntetést kaptak, mert az indoklás szerint ők voltak azok, akik nem követtek el súlyos bűnöket. Őket munkahelyi önkényes kilépés, hivatali és gazdasági bűncselekmények, lopás vagy esetleg huliganizmus miatt ítélték el. Aztán a rácsok mögött raboskodó nőkről tett javaslatot a belügyminiszter, hiszen az adatok alapján összesen 438 788 nőt tartottak fogva, akik közül 6 286 nő volt terhes, 35 505 pedig 2 év alatti gyermeket nevelt, valamint sok bebörtönzött nőnek volt 10 éven aluli gyermeke, akit rokonok vagy az állam nevelt.

Berija feljegyzését már másnap, 1953. március 27-én elfogadta a Vorosilov és Pegov vezette Legfelsőbb Tanács Elnöksége, és az erről szóló rendelet azonnal megjelent a Pravdában és más központi pártlapokban.

A rendelet értelmében 1953. november 16-án szabadon engedték a Gulag táboraiból, és a börtönökből a legfeljebb öt esztendőre ítélt foglyokat (551 551), míg a többiekét a felére csökkentették (425 811). Szintén elengedték a terhes nők (6013), a 10 év alatti gyermekkel rendelkező nők (57 132), a kiskorúak (5684), az 55 év feletti férfiak (44 210) és az 50 feletti nők (18 044), valamint a súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenvedők (43 411) hátralévő büntetését.

Ugyanakkor többek között az ellenforradalmi cselekményekért, a banditizmusért és a gyilkosságokért elítéltek nem részesültek amnesztiában.

A szovjet belügyminisztériumának hivatalos jelentése szerint összesen 1 201 738 embert engedtek szabadon az amnesztia keretében. Igaz, ezekben az adatokban azonban nem szerepelnek a gyermektelepről és a börtönökből szabadult kiskorúak. Ez okozza a történészek közötti vitákat arról, hogy végül hány embert érintett az amnesztia, ugyanis a fenti három kategóriát is figyelembe vesszük, akkor 1 349 263 ember került szabadlábra.

Az amnesztiának azonban volt egy nagyon nem várt következménye, ugyanis a kiszabadult bűnözők miatt hirtelen megnőtt az elkövetett bűntettek száma a Szovjetunióban.

Marc Ely francia történész szerint 1953-ban a rendőrség 16,4 százalékkal több bűncselekményt regisztrált, mint egy évvel korábban. Viszont a banditizmus 72,4 százalékkal, a gyilkosságok 47,9 százalékkal, a rablások 176,7 százalékkal növekedtek meg, és ez a szomorú statisztika 1954-ben is folytatódott. Ugyanakkor más dokumentumok szerint a bűncselekmények száma 1953-ban az előző évhez képest 153 199-ről 347 134-re, azaz több mint kétszeresére nőtt. Utóda szintén készített egy számítást arról, hogy mennyi, frissen szabadon bocsátott ember ellen indult újra eljárás 1954. április 1-ig. Nos, az amnesztia keretében szabadon bocsátottak közül 84 225 személy lett visszaeső, követett el valamilyen bűncselekményt, azaz az összes elítélt 7 százaléka.

Kövess minket -on és -en!