Kövess minket -on és -en!

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

 A tinédzsernél tartott házkutatás során a rendőrség fegyverarzenált és nemzetiszocialista jelképeket talált.

A tizenévest – akinek nevét kora miatt nem hozták nyilvánosságra – nemcsak a félkatonai szervezetben való tagságért, hanem terrorizmussal kapcsolatos kiadványok birtoklásáért és terjesztéséért is elítélték. Ugyanakkor a legsúlyosabb vádpontban, a terrorcselekmények előkészítésében az esküdtszék nem tudott egyhangú döntésre jutni. Az ügyészség közölte, hogy ebben a vádpontban nem kérnek újratárgyalást.

„Fegyverarzenál” a gyerekszobában

A terrorelhárítás tavaly februárban csapott le a fiúra, aki akkor mindössze 15 éves volt. A házkutatás során a következő, „döbbenetes dolgok” kerültek elő a szobájából:

Egy gázüzemű légpisztoly, számszeríj és kések.
Egy replika SS-sapka és egy maszkot viselő, életnagyságú csontváz.
A „The Base” nevű szervezethez köthető poszterek és propagandaanyagok.

A védelem azzal érvelt, hogy a fiúnak soha nem állt szándékában tényleges terrortámadást elkövetni, csupán a közösségi médiában (Telegram, TikTok, Snapchat) kialakított „online személyiségével” próbált elmenekülni a valóság elől.

A „The Base” nevű csoport nyíltan hirdeti a fajvédelem eszméjét, céljuk a társadalom összeomlásának előidézése és egy új, fehér világ létrehozása. James Dunkerley főfelügyelő, az északkeleti terrorelhárítás vezetője szerint az eset „komoly figyelmeztetés”:

„Ez az ügy rávilágít az online elérhető szélsőséges tartalmak veszélyeire, és arra, milyen könnyen sodródhatnak a fiatalok súlyos bűncselekmények felé.”

Nem egyedi esetről van szó: az utóbbi időben Olaszországban és Hollandiában is tartóztattak le kiskorúakat ugyanezen szervezet tagságával vádolva őket.

A fiú ítélethirdetésére várhatóan március 27-én kerül sor.

Kövess minket -on és -en!

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.