Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Az afrikai "kulturális színesítők" Európába özönlése évtizedek óta tartó tömeges jelenség.

Évi több mint 4 százalékos növekedési rátával az afrikai népesség 18-20 évente megduplázódik. Nigerben, ebben a lehető legsivatagosabb országban, ahol a termékenységi ráta 7 gyerek asszonyonként: 1960-ban alig 3 millióan éltek, 2050-ben már 60 millióan lesznek.

Szomáliában a reprodukciós ráta 6,4 gyerek asszonyonként, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 6,1. Ennek következtében Afrika népessége 2030-ra (tehát alig 12 év alatt) a jelenlegi 1,2 milliárdról 1,7 milliárdra fog nőni, évi több mint 50 millió születéssel számolva. Az évszázad végére minimum 4 milliárdnyi lakosával a fekete földrész adja majd a világnépesség legalább 40 százalékát, ennek háromnegyede a Szaharától délre fog megszületni, de hogy ott is marad élni, annak nagyon kicsi az esélye. Az afrikai fiatalok százmilliói számára ugyanis a túlélés egyetlen esélyét az Európába való kivándorlás fogja jelenteni.

Az ideológiai és morális lózungoktól kondicionált európai vezetők makacsul igyekeznek figyelmen kívül hagyni ezt a realitást, és inkább a fejlődés mítoszához ragaszkodnak. Különböző mértékben mindnyájan „a gazdasági fejlődés lassítja a migrációt” posztulátumát szajkózzák – és mindnyájan tévednek. Ahogyan azt néhány heterodox közgazdász, politikailag inkorrekt történész és a kutatási területével szemben tisztességes afrikanista már évek, sőt évtizedek óta ismételgeti, Afrika állítólagos „fejlődése” csupán egy illúzió, sőt néha egyenesen intellektuális és politikai szélhámoskodás.

Alapvetően két fő okból: egyrészt még ha valós is lenne, akkor is csak nagyon hosszú távon lenne eredménye, holott már most is azonnali szükséghelyzet áll fenn; másrészt az afrikai országok függetlenségének több mint hat évtizeddel ezelőtti kikiáltása óta már mindent megpróbáltak ezen a területen, de hiába, és a „beindítására” elherdált kolosszális összegek ellenére Afrika valójában folyamatosan hanyatlik. Ahelyett, hogy fejlődne, globálisan évről évre szegényebb lesz. Tényleges gazdasági súlyát (vagy inkább súlytalanságát) jellemzi, hogy az ENSZ 2013-as adata szerint a világkereskedelem alig 3,2 százalékát képviseli. Ez önmagában ékesen cáfolja azt a haladó berkekben előszeretettel hangoztatott lózungot, miszerint Afrika azért fejletlen, mert a nyugati multik kifosztják a nyersanyagforrásait. Valójában a nemzetközi árucserék terén gyakorlatilag elhanyagolható tényező, és az egyetlen dolog, amit globális méretekben exportál, az a népességfölöslege.

Az ENSZ 189 tagállama által 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések (MFC) szerint az afrikai szegénység bármilyen csekély mértékű csökkentése elképzelhetetlen egy többéves perióduson át tartó, legalább évi 7 százalékos töretlen gazdasági növekedés nélkül. Következésképpen, mivel 7 százalékos évi növekedésre van szükség pusztán a szegénység csökkentésének megkezdéséhez, egy gyors kalkuláció után is megállapítható, hogy Afrikának évről évre 3-4 százalékos növekedés hiányzik az MFC teljesítéséhez. Tehát az afrikai szegénység nemhogy csökkenne, hanem éppen ellenkezőleg, egyre nő, annál is inkább, mert a helyi népesség vágtató szaporodása a csekély növekedési nyereséget semmivé teszi. Nem is beszélve a tartósan kaotikus politikai helyzetről, a katasztrofális közbiztonságról, a szakképzett munkaerő krónikus hiányáról és a mindent behálózó endemikus korrupcióról.

Hogyan is lehetne fejlődésről beszélni Afrikában, amikor ilyen körülmények között a befektetők elfordulnak tőle? Az ismétlődő politikai mantra befektetésre ösztönöz, mert ez utóbbi a „fejlődés motorja”, de mivel a befektetők ódzkodnak a pénzüket kockáztatni Afrikában, az egész csak üres kántálás marad. Az Afrikai Fejlesztési Bank (ADB) 2018. májusi jelentésében hangsúlyozza, hogy a fekete földrésznek csak az infrastruktúrák területén évente 170 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetésre (FDI) lenne szüksége, miközben alig 60 milliárdot kap. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának a 2017. évi közvetlen külföldi befektetésekről szóló jelentéséből (UNCTAD World Investment Report 2017) kiderül, hogy tavaly a 2000 milliárd dollárnyi FDI-ből Afrikára csak 60 milliárd jutott, amely nevetségesen alacsony összeg, és ráadásul 3 százalékos csökkenést mutat az előző évhez képest.

Afrika a maga 54 országával és 1,2 milliárdos népességével kevesebb FDI-t kapott, mint a hatmilliós Szingapúr (61,6 milliárdot), és jóval kevesebbet, mint az ötmilliós Írország (79,2 milliárdot). Mindez sokkal beszédesebb, mint az ünnepélyes szónoklatok Afrika fényes jövőjéről és az állítólagos „fejlődéséről” …

Egyvalami biztos. A „gazdasági fejlődés” délibábja nem fogja lefékezni az afrikai népességfölösleg Európába özönlését. Hogyan is lehetne másként, hiszen Afrika élhetőbbé, sőt egyszerűen csak élhetővé tétele elképzelhetetlen szigorú születésszabályozás nélkül, amelyről az afrikaiak hallani sem akarnak, Európa pedig nem képes rájuk kényszeríteni. A Földközi-tenger túlsó partjáról tehát Európára továbbra is − sőt egyre inkább − elfoglalni való területként fognak tekinteni. Annál is könnyebben elfoglalhatóként, mert egyre inkább csak aggastyánok, szibarita és hedonista béta-hímek meg a gyerekszülést a gyűlölt patriarchátus jelképének tekintő feminista nők népesítik be, a vezetőik pedig behódoltak a globalista plutokráciának, vagy egyszerűen megfertőzte őket a posztkeresztény emberijogizmus mentális AIDS-e, miszerint „szeresd színes bőrű felebarátodat jobban, mint a saját fajtádat, és fogadd be a Föld összes nyomorultját a házadba…” Következésképpen hajlandók önként és dalolva levezényelni saját őshonos népességeik lecserélését idegen gyarmatosítókra. Az afrikai jövevények tökéletesen megfelelnek a célra. Náluk alkalmasabb újeurópaiakat elképzelni sem lehet. A rendszergazdák igényei szerint.

Gazdag István - Demokrata

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Első fokon pénzbüntetéssel sújtotta a Szentesi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly decemberben egy horogkeresztes zászlót rakott ki lakásának ablakába – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.

Kun András 1911-ben született Nyírbátorban. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait Rómában folytatta. 1941-ben szentelték pappá, majd minorita szerzetesként a kézdivásárhelyi rendházba került.

1945. február 11-én a budapesti német-magyar helyőrség lőszere és élelme fogytán volt, a magyar főváros fegyveresen nem volt tovább tartható.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Adolf Hitler életének valószínűleg egyik legboldogabb pillanata az volt, amikor 1940. június 17-én reggel, a francia-belga határ közelében elhelyezett főhadiszállásán értesült a francia kormány fegyverszüneti kérelméről.

Hét évtizeddel a második világháború vége után még éltek emberek, akiknél hitelesebben senki sem tudta elmondani, mit tapasztalhatott egy civil a budai oldalon 1944-45 telén.

„Amerika megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való, a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.

Azokat az ausztrálokat, akik nyilvánosan nemzetiszocialista tisztelgést mutatnak be Victoria államban, tetemes pénzbírsággal vagy akár egy év börtönnel is sújthatják az új törvényjavaslat értelmében.

Vilhelm Junnila, Finnország gazdasági minisztere azzal viccelődött, hogy a parlamenti választásokon a 88-as lett az ő jelölti száma, amelyet a finn választási bizottság véletlenszerűen osztott ki neki.

Négy német állampolgáron ütött rajta az osztrák rendőrség, amint Adolf Hitler születésének évfordulóján fehér rózsát helyeztek el a Führer szülőházánál Nyugat-Ausztriában, írja a Guardian.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

MÁV dolgozóként a Vas megyei Károlyfa községben tartózkodtam családi ügyben 1945. április 4-én. Úgy 9-10 óra között a szovjet katonák géppisztollyal kényszerítettek a csatlakozásra a már összegyűjtött emberekhez.

1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat, amely a második világháborút követő szélesebb kelet-európai etnikai tisztogatás hazai szakaszának kezdetét jelentette. 

A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. 

A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk.