Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista Németország kiképző cirkálói szinte évi rendszerességgel tűntek fel a dél-chilei fjordoknál, amelyek a német admiralitás szemében Norvégia földrajzi ikerpárját jelentették, ahol feltűnés nélkül gyakorlatozhattak.

Több új idegen nyelvű tanulmányban tervezi feldolgozni Dél-Amerika – főként Chile – és Németország két világháború közötti katonai kapcsolatait a témában eddig két magyar és egy spanyol nyelvű szakkönyvet és csaknem 90 többnyire spanyol nyelvű tudományos publikációt is megjelentető Fischer Ferenc pécsi történész professzor.

Mario Amorós spanyol történész-újságíró a Húsvét-szigetről jelentetett meg könyvet. Azt írta, hogy – az USA, Nagy-Britannia, Japán mellett, mint lehetséges érdeklődőnek – a nemzetiszocialista Németországnak akarta eladni a Húsvét-szigetet Chile 1937-ben, hogy két cirkáló vásárlását finanszírozza. A spanyol történész kutatásáról nemrég számolt be az El País. A szerző Fischer Ferenc által a német külügyminisztérium archívumában talált dokumentumok alapján kezdte kutatását a német szál további felderítésére.

A Pécsi Tudományegyetemen működő Ibero-Amerika Központ vezetője – aki a hidegháború időszakát is kutatja – már 2011-ben beszámolt olyan titkos megbeszélésekről, amelyek az Arturo Alessandri konzervatív chilei kormánya és a Hitler-rezsim chilei nagykövete között zajlottak 1935 és 1939 között.

Fischer azt mondta, a 19. század végi Dél-Amerikában, elsősorban Chilében és Argentínában a porosz-német katonai modell meghonosításában főként a reálpolitikai és védelmi megfontolások játszották a fő szerepet. Chile az 1879 és 1883 között a csendes-óceáni háborúban több provinciát is elfoglalt Perutól és megfosztotta Bolíviát az akkor még területéhez tartozó tengerparti térségtől. Chile területe ennek következtében mintegy egyharmadával nőtt.

Az Atacama-sivatagot is magába foglaló terület az akkoriban elsősorban Nyugat-Európában műtrágyaként használt salétromban gazdag vidék volt, amelynek értékesítéséből jelentős bevételekre tett szert Chile. A terület és azzal együtt a salétrom-monopólium megtartásának érdekében a dél-amerikai ország haderő-fejlesztésbe kezdett, amelynek modelljéül az abban az időben legkorszerűbbnek tekintett porosz katonai szervezet szolgált – mondta a professzor, aki háromszor járt Chilében, és összesen csaknem egy évet kutatott.

Az első német vezérkari tisztet, Emil Körnert 1885-ben szerződtette a chilei kormány és kezdte el a német modell ottani átültetését. A német tanácsadók segítségével az akkor csupán 3 milliós lakosságú ország – a kontinensen elsőként – 1900-ban bevezette a sorkötelezettséget, és akár 100 ezer katona mozgósítására is képes volt.

Fischer szerint a német katonai kultúra chilei meghonosodása – a fegyveres erők szervezésének és külsőségeinek átvételén túl – az élet egyéb aspektusaira, a gazdaságra és a munkakultúrára is hatással volt, s a chilei-német katonai kapcsolatok Németország első világháborús vereségét követően is megmaradtak. Az 1920-as évek második felében egy német rendőrségi misszió titkos tevékenysége nyomán német tanácsadással hozták létre a Cuerpo de Carabinerost és ennek keretében a titkosszolgálati szervezet felépítésében is szerepet játszottak – mondta.

Később a weimari, majd a nemzetiszocialista Németország kiképző cirkálói szinte évi rendszerességgel tűntek fel a dél-chilei fjordoknál, ami Fischer szerint arra utal, hogy a terület a német admiralitás szemében Norvégia földrajzi ikerpárját jelentette, ahol feltűnés nélkül gyakorlatozhattak.

A történész professzor még a rendszerváltás előtt – az akkori keleti blokkból származó ösztöndíjasként – kutatásait egyszerre folytathatta nyugat- és keletnémet levéltárakban is a német-dél-amerikai katonai, légi, haditengerészeti kapcsolatok témakörében. Azok eredményei pedig olyan összefüggéseket tártak fel előtte, amelyek az akkor ellenséges viszonyban álló két Németország történészei számára sem voltak ismertek.

A német archívumokból származó jelentős mennyiségű, a többi között akkoriban mikrofilmre rögzített anyag feldolgozását kívánja folytatni a közeljövőben az idén 65 éves professzor. Azok lehetséges irányairól Fischer annyit árult el, hogy tervezi például Körner tábornok tevékenységének további feldolgozását, mert 2020-ban lesz a vezérkari tiszt halálának századik évfordulója. Körner chilei megbecsültségét jól mutatja, hogy halálát követően holttestét Németországtól kikérve, Santiago de Chilében helyezték örök nyugalomra 1924-ben.

Kövess minket -on és -en!

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.