Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A Nagynémet Birodalom oldalán harcoló División Azult a világháborúban a keleti fronton vetették be, de egyes tagjai még a Franco utáni Spanyolországban is tovább szolgáltak.
1941. június 24-án, két nappal az után, hogy a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom megindította a bolsevizmus elleni hadjáratot, Francisco Franco spanyol vezér egy a kommunizmus ellen harcoló önkéntes egységről tett bejelentést. A 48 ezer főre felduzzasztott División Azul, azaz Kék Hadosztály a német hadseregbe a 16. hadsereg 250. hadosztályaként olvadt be, s egyből a keleti frontra került. Nevét a falangisták által viselt kék egyenruha után kapta, a katonák azonban már a Wehrmacht uniformisában masíroztak. 1944-ben szerelték le őket, de sokuk még egy évvel később, Berlin ostromakor is harcolt.
A Kék Hadosztály története a Franco-rendszer egyik utolsó tabuként kezelt kérdésének számított; egyetlen tankönyv, vagy a hidegháborúban született film sem foglalkozik vele, sőt, a későbbi korok dokumentumfilmjei sem merték bemutatni a világháborúnak a nagyközönség előtt szinte teljesen ismeretlen, ám annál dicsőségesebb epizódját.
Jorge Martínez Reverte, aki a Kék Hadosztály: Oroszország, 1941-44 címmel írt könyvet a nemzetiszocialista egységről.
A dolog pikantériája, hogy Reverte édesapja, Jesús Martínez Tessier ismert újságíró maga is harcolt a Kék Hadosztályban, de élményeiről soha sem beszélt senkinek. „Nem azért mert félt volna, vagy mert úgy érezte, valamit rosszat tett – azért, mert az élmények traumaként érték” – írja a történész a könyv előszavában. Amikor Reverte édesapja meghalt, előkerültek naplói és feljegyzései, amely a Kék Hadosztályban eltöltött időkről mesélnek. A spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcolókkal együtt Tessier is azért kérte felvételét az egységbe, hogy így bizonyítsa lojalitását az új rezsim előtt.
A történész szerint a téma mélyreható vizsgálatával a nemzetiszocialista, fasiszta egység történeti komplexitása is feltárult előtte, különös tekintettel a katolikus egyház szerepére. „Nem tudtam, hogy a Kék Hadosztály felállításának legfőbb mozgatórugója a katolikus-nacionalista eszme volt. Az olasz és a német katolikus egyház nem támogatta nyíltan az oroszországi hadjáratot ellen, a spanyol egyház azonban áldását adta rá” – írta meg Reverte.
A történész a hadosztályban harcolók családtagjaival beszélgetett, bejárta a csatatereket és a hadsereg útvonalát is; a könyvből kiderült, a División Azul kötelékéből ötezren vesztették életüket, de miután a háború véget ért, Spanyolország pedig NATO-tag lett, a hadosztály története gyorsan feledésbe merült. Számos magas rangú katonai vezető még a hatvanas-hetvenes években is a spanyol hadseregben szolgált, és érthető módon kevésbé üdvözölték a liberális-kapitalista „demokrácia” eljövetelét – egyesek még az 1981. február 23-i sikertelen puccsban is részt vettek. Három veteránt azonban 2004-ben a szocialista kormányzat is meghívott, hogy együtt vonuljanak fel a Második Köztársaság hadseregének egykori tagjaival.
|
|
|
|
|
|
