Torpedók küldték tengerfenékre a gigantikus Szent István csatahajót

Kövess minket -on és -en!

A Szent István csatahajó építése idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát.

Az egyik lelkes cikk így kommentálta az eseményeket: "A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez..."

A Siegfried Popper hadmérnök tervei alapján készült Tegethoff osztályú óriás gerincét 1912. január 29-én fektették le a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. fiumei telepén. A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egy fontos fázisát jelentette, mert a kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni.

A 152 méter hosszú, 27,3 méter széles, 20 ezer tonna vízkiszorítású csatahajót két hajócsavar hajtotta, ezeket 12 Babcock-Wilcox kazán táplálta gőzzel. Az első kémény köré egy platformot építettek, amely a parancsnoki hídtól egészen a hátsó kéményig tartott, és számos fényszórót helyeztek rá, a hajót azonban torpedóvédő hálóval nem látták el. Tűzerejével a maga korában a legnagyobbak közé tartozott, 12 db 305 mm-es, 12 db 150 mm-es, 18 db 70 mm-es ágyúval és 4 db 533 mm-es torpedóvető csővel rendelkezett. A Szent István minden oldalössztűz alkalmával 5400 kg tömegű gránátot lőtt ki 20 kilométeres távolságra. Állandó személyzete 962 főből, teljes legénysége 1087 főből állt.

A próbajáratok, az ágyúk belövése után egyik gyakorlat a másikat követte, a Szent István részt vett Pula légvédelmében is, de az első (és utolsó) éles bevetésére csak 1918. június 9-én indult. Akkor az osztrák-magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy úgy döntött, feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat. Két kötelék indult útnak, az egyik vezetője a Szent Istvánon Seitz Henrik sorhajókapitány, a másiké a Viribus Unitis zászlóshajón maga Horthy volt. A Szent Istvánt a Tegethoff csatahajó, a Velebit romboló és hat torpedónaszád kísérte, a húszezer tonnás óriáson több mint ezerfős személyzet teljesített szolgálatot.

A hajóraj Premuda szigetétől délnyugatra, 14 csomós sebességgel haladt, amikor hajnali fél négykor a Szent Istvánt torpedótalálat érte. A lövéseket két olasz, MAS típusú motoros naszád adta le, amelyek ezután elmenekültek. (Erős a gyanú, hogy a hadművelet híre kiszivárgott, de a hajó pusztulásában stabilitási gondok és tervezési hiányosságok is szerepet játszottak.) A torpedók két kazánházat találtak el és átszakították a válaszfalat is - a hajót a túlélők beszámolója szerint két találat érte, de a roncson további két ismeretlen eredetű sérülést is azonosítottak. A kísérő Tegethoff megpróbálta elvontatni a Szent Istvánt, de a kötél elszakadt, s a hajó a legénység elszánt küzdelme dacára megtelt vízzel. A mindössze 937 napig csatarendben álló hajó 6 óra 5 perckor felborult és öt perc alatt elsüllyedt, vele pusztult 4 tiszt és 85 tengerész, köztük 41 magyar. A Szent István volt az első csatahajó, amelyet torpedók süllyesztettek el, pusztulásáról film is készült, amelyet ma Franciaországban őriznek.

A magyar ipar- és hadtörténet kiemelkedő alkotása a nyílt tengeren, 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekszik a hullámsírban. Felkutatására több expedíció is indult, roncsait az 1970-es években jugoszláv búvárok derítették fel. Az elmúlt több mint két évtizedben a hajóroncsot magyar búvárok több alkalommal (1994, 2008) is átkutatták, de állapota és a kiemelés költségei miatt alig van rá remény, hogy valaha is a felszínre kerüljön.

A Szent István elsüllyedésének 90. évfordulóján, 2008. október 2-án magyar búvárok emléktáblát helyeztek el a csatahajó maradványainál, "A kötelesség előbbre való, mint az élet" jelmondattal. 2014-ben a vízre bocsátás centenáriumáról kiállítással emlékezett a budapesti Közlekedési Múzeum.

Kövess minket -on és -en!