Kövess minket -on és -en!

A Magyar Nemzeti Arcvonal egykori vezetője nem a börtönben akar meghalni, ártatlanságát hangoztatja. Megszólalt több érintett is.

A jogerős ítélet szerint Győrkös István lelőtte Pálvölgyi Péter nyomozót, aki házkutatásra érkezett hozzá, többed magával. Az ítélet szerint 101 évesen szabadulhat. Ő azonban ebbe nem akar belenyugodni, ragaszkodik hozzá, hogy nem az ő, hanem egy másik rendőr lövése vezetett a nyomozó halálához. Ennek tisztázása végett fordul a nemzetközi bírósághoz.

Az ügyről a Blikk készített összefoglaló filmet, melyben megszólal egyebek között a lelőtt rendőr társa, az ügyész és a védőügyvéd is:

Kövess minket -on és -en!

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

A szabadpiaci kapitalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdasági szereplők között sikerorientált verseny zajlik, és az állam közvetlenül nem avatkozik bele a gazdasági folyamatokba. Amerika ezt már régóta feladta, és helyette államkapitalizmust gyakorol, amelyben a Fed (központi bank) jutalmazza a haverjait, akár sikeresek, akár nem.

A soha nem létezett zsidó-keresztény kultúrát (amely egy filoszemita politikai termék) megvédeni igyekvő Magyar Péter egy keménynek gondolt odamondással kezdte beszédét a közmédia épülete előtt.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

A brit uralkodó osztály teljes mozgósítást rendelt el a néger suhanc által megkéselt fehér kisgyerekek halála miatt kirobbant spontán tiltakozás leverésére. 

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Amikor a kommunisták átvették a hatalmat egy ország fölött, az első dolguk, amit tettek, az volt, hogy elkobozták a magánkézben lévő összes fegyvert, hogy megtagadják a néptől annak fizikai lehetőségét, hogy ellenálljon a zsarnokságnak.

Tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Kaliforniában egy antiszemita aktivistára. Egy homokos, zsidó egyetemi hallgatót tettek el láb alól még 2018-ban, a 19 éves Blaze Bernsteint. 

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.