Kövess minket -on és -en!

Kutatók egy csoportja nemrég bejelentette, hogy rábukkant Alaszka egyetlen, japán-amerikaiak fogva tartására létesített internálótáborának helyszínére.

A hosszú időre feledésbe merült létesítmény egy anchorage-i katonai bázison épült a második világháború kezdetén – olvasható a History.com oldalon.

Az alaszkai Juneau lakói harminc éven át kevés emberrel találkozhattak gyakrabban Tanaka Sonoszukénál. Az alaszkai fővárosba 1907-ben érkező férfi kávézóként is működő kifőzdéjében a hét minden napján napi 24 órában szolgálta ki az éhes bányászokat, dokkmunkásokat és halászokat. Tanaka élete 1941 végén azonban gyökeresen megváltozott.

Pearl Harbor megtámadásának másnapján, december 8-án az USA hadat üzent Japánnak, az amerikai társadalmon pedig úrrá lett a félelem, sokan ugyanis a nyugati parti városok elleni támadástól tartottak. Tanakát ebben a helyzetben semmi sem menthette meg, annak ellenére, hogy több évtizeden át etette a helyi munkásokat, számos lakossal került szoros barátságba, és ingyen étkezést biztosított a nagy gazdasági válság alatt sztrájkoló dokkmunkásoknak. Néhány órával azután, hogy Roosevelt elnök bejelentette a hadiállapot beálltát, FBI-ügynökök jelentek meg Tanaka otthonában, és őrizetbe vették a férfit.

„Lehet, hogy egy ideig nem leszek otthon” – mondta a 60 éves étteremtulajdonos feleségének és a négy gyerekének, mielőtt elvitték volna. A család ekkor még nem tudta, Tanaka mennyire fájdalmasan igazat szólt. A férfi egyike volt azon 15 japán, valamint 2 német állampolgárnak, akiket több hónapra az anchorage-i Fort Richardsonba (Richardson-erőd) zártak, mielőtt az országban számos helyszínen elhelyezett internálótáborokban szórták volna szét őket. 1942 áprilisában a Tanaka családot a kávézó bezárásra kényszerítették, majd egy Seattle városán kívüli vásártéren felállított fogolytáborba internálták. A családfő csak 1944-ben, az idahói Minidoka internálótáborának szögesdrótja mögött láthatta újra feleségét és gyermekeit. A háború után Tanaka visszatért Juneau-ba, és újranyitotta éttermét.

Bár az amerikai történelem ezen sötét fejezetét a mintegy 110-120 ezer internált és családja sohasem felejtette el, Fort Richardson sebtében felhúzott internálótábora hosszú időre a feledés homályába merült, mígnem egy kutató nemrég rátalált a láger létezéséről tanúskodó bizonyítékokra. Morgan Blanchard régész épp a ma Joint Base Elmendorf-Richardson néven ismert katonai bázistól nem messze folytatott kutatásokat, amikor egy 1944-es, Alaszka egyetlen internálótáborának helyszínét pontosan meghatározó, a létesítményről két fényképet is tartalmazó térképre bukkant. Az őrtornyoknak, valamint sarkvidéki körülmények között is használható sátraknak is helyt adó láger felépítése 1942 februárjában kezdődött, és négy hónappal később fejeződött be.

„Fényűző” barakkok

Fort Richardson internálótáboráról a korabeli sajtó csak nagyon kevés cikkben számolt be. Az Associated Press nevetséges rövidhíre például gyakorlatilag egy ötcsillagos szállodának festette le a lágert. A Dallas Morning News 1942. január 12-i számában az újságíró arról számolt be, hogy a sewardi (alaszkai város, amelyet a területet Oroszországtól megvásárló amerikai külügyminiszterről neveztek el) Hama Hideo annyira fényűzőnek találta új lakhelyét, hogy kérte, felesége és két gyermeke is csatlakozhasson hozzá. „Hama Hideo úgy véli, hogy ez egy tökéletesen nagyszerű háború” – adta hírül az újság. A férfi a híradás szerint annyira jónak találta az ellátást, melegnek a barakkokat és bőségesnek az olvasásra és írásra alkalmas eszközüket és tárgyakat, hogy szerette volna családjával is megosztani azt a példátlan jólétet, amelyben része volt.

Bár az internálótábor barakkjai már rég nem állnak, Blanchard és kutatótársai történelmi források és légi felvételek segítségével meghatározta a láger pontos helyszínét, amely ma részben egy parkoló helyén található. A katonai bázis közönségkapcsolatokért felelős részlegének tájékoztatása szerint a régészeti feltárás során 116 lelet – többek között a szögesdrótkerítés-elemek, valamint elektromos kábelek – került felszínre, amelyekről a kutatók úgy vélik, kapcsolatba hozhatók a táborral.

A kutatók népszámlálási adatok, valamint az ellenséges országgal kapcsolatba hozható etnikumú lakosokat számon tartó igazolványok vizsgálata segítségével egy kivételével mind a 17, táborban raboskodó személyt azonosította. A kutatás eredményeiről tudósító rendezvényen – amelyet a hírhedt, japán-amerikaiak internálását lehetővé tevő 9066-os elnöki rendelet 74. évfordulóján, február 19-én tartottak az Elmendorf-Richardson katonai bázison – Tanaka két lánya is jelen volt.

A második világháború alatt összesen több mint 200 alaszkai japán-amerikait vettek őrizetbe az amerikai hatóságok. Mint Blanchard elmondta, sokan voltak közöttük, akik már amerikaiak között nevelkedtek, és amerikainak tartották magukat, mivel azonban japán családnevük volt, kitelepítették őket. A kutatás várhatóan még idén lezárul. Az eredményeket elküldik az állami műemlékvédelmi hivatal vezetőjének, aki ezután eldönti, hogy a lelőhely valóban kiemelt történelmi jelentőséggel bír-e. A helyszínen egy emlékmű felállítását is tervezik.

Kövess minket -on és -en!

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.