Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Egy kicsit furcsa lehet elsőnek, hogy a négerek szolgáltak volna a rabszolgatartó államok hadseregében. Pedig megtörtént, ám ezt nem szokták megemlíteni az Amerikai Konföderációs Államokkal kapcsolatban.

A történetet egy Anthony Hervey nevű néger férfival kell kezdeni. Az oxfordi illetőségű Hervey az elmúlt években azzal keltett figyelmet, hogy a zászló megváltoztatására irányuló erőfeszítéseket ellenezte. Saját bevallása szerint “lázadó” katonai viseletet öltött magára, hogy ezzel tisztelegjen azon négerek előtt, akik a polgárháború idején a konföderációs hadseregben szolgáltak. Gyakran látták, hogy konföderációs egyenruhát visel, és az Oxford téren a “rebellis” zászlót lobogtatja. „Ez nem rasszizmus. Ez az örökségem”, fogalmazta meg Hervey. Anthony Herveyt jól ismerték, mint városában a konföderációs zászló olyan néger támogatóját, aki véleményének a nyilvánosság előtt hangot adott. 2006-ban az oxfordi férfi könyvet is írt „Miért lengetem a konföderációs zászlót? Írta egy fekete ember” címmel, amelyben az érvrendszerét fejti ki. A könyv hátoldalán a következő ismertető olvasható: A kongresszusnak nem szabad olyan törvényt alkotnia, amely tiszteletben tart egy vallást vagy azt alapít, megtiltja annak szabad gyakorlását; vagy korlátozza a szólás vagy a sajtó szabadságát; vagy az emberek békés gyülekezésének jogát, és azt, hogy a kormányhoz forduljanak panaszaik orvoslására. Ezt a könyvet nyers őszintesége teszi veszélyessé. Hervey fellebbenti a fátylat a néger dekadenciáról, és ugyanakkor lemezteleníti a mai Amerika hazugságait és politikai korrektségét. Hervey azt írja, „Bemutatom, hogy a polgárháborút nem a rabszolgaság miatt vívták, és hogy Amerikában fajom pusztulásának az oka nem a fehér ember, hanem saját magunk. Ebben a könyvben azt mutatom be, hogy Amerikában a feketék miként menekültek el a fizikai megkötöttségtől egy annál sokkal rosszabbhoz, a mentális megkötöttséghez.” Anthony Hervey 49 évesen halt meg egy autóbalesetben 2015-ben.

De lássuk a tényeket, mégis milyen négerek előtt tisztelgett Hervey, akik a polgárháború idején a konföderációs hadseregben szolgáltak. A négerek meghatározó szerepet játszottak az 1861 és 1865 közötti háborús erőfeszítésekben, de ez nem jelenti azt hogy katonaként szolgáltak a háborúban. A konföderáció kormánya a négereket széles körű tevékenységekre használta fel, hogy segítsen ellensúlyozni jelentős hátrányaikat munkaerővel és haditechnikai eszközökkel. A déli kormány rabszolgák tízezreit győzte meg, gyakran tulajdonosainak akaratával ellentétben, hogy segítsenek a földmunkákban Richmond, Petersburg és Atlanta városai körül. A rabszolgákat vasútvonalak építéséhez és javításához, valamint vasöntödék és más háborús anyagokat előállító gyárak munkásaivá is beosztották. Ily módon mintegy 10.000 szabad és rabszolgaság alatt álló néger férfi szolgált a konföderációs seregekben 1861 és 1865 között.

A hadseregben kovácsként, szakácsként és zenészként dolgoztak. Ezeknek a férfiaknak a túlnyomó többsége rabszolgaként szolgált a konföderáció háborús erőfeszítéseiben, és nem katonaként.

Andrew Chandler és Silas egymás mellett

Az emberi erőforrások ezen nagymértékű mozgósításával ellentétben a rabszolgatartó osztály szövetségi tisztjei gyakran hozták otthonról saját rabszolgáikat, hogy „testszolgákként” vagy „szolgákként” szolgálják őket, akiket „tábori szolgáknak” neveztek (ez jogi státusz volt). A gazdáik azt feltételezték, hogy rabszolgáik hűek hozzájuk és a konföderációs ügyhöz, ami látható leveleikben és naplóikban, valamint az egyenruhás rabszolgákkal készített fényképeken. Egy példát kiemelve: 1861 nyarán Andrew Chandler a rabszolgájával, Silasszal elhagyta a Mississippiből származó West Pointot, hogy csatlakozzon a 44. Mississippi gyalogsághoz. Útközben ketten fotózkodtak, ami mind a mai napig ellentmondásos. Silas egyike volt a tízezer rabszolgának, akiket a konföderáció háborús erőfeszítéseinek támogatására mozgósítottak. Jelenléte nemcsak a háborús erőfeszítéseknek tett jót, hanem megnyugtatta az olyan rabszolgatartókat, mint Andrew, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a célja, a konföderációs függetlenség. Bár nagyon valószínű, hogy néhány tábori rabszolga szemtanúja volt a csatatérnek, sőt, még egy puskát is felvett és egy jenkire lőtt, hogy megvédje gazdáját, de az uniósok soha nem említették ezeket az embereket „katonának” a háború alatt. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen néger ember sem lőtt fegyverrel a konföderációért.

Pontosabban: a „Lázadás háborújának hivatalos nyilvántartásaiban” a katonai nyilvántartások mindkét oldaláról, amely több mint 50 kötetből és több mint 50 000 oldalból áll, összesen hét uniós szemtanú jelentése van a néger konföderációs „katonákról”. E jelentések közül három megemlíti az uniós katonákkal lövöldöző néger férfiakat, egy jelentés megemlít egy maroknyi fegyveres néger embert néhány déli fehér katonával együtt, a másik három jelentés fegyvertelen néger munkásokat említ. Nincs nyilvántartás arról, hogy az uniós katonák teljesen néger csapatvonalat vagy bármi hasonlót találtak volna meg. Ugyanebben a hivatalos nyilvántartásban egyetlen konföderációs forrás sem utal arra, hogy néger katonái vannak a parancsnokság alatt, vagy az egységében, bár a néger munkásokra való utalások gyakoriak.

A néger harci egységek hiányát tovább jelzi a Konföderáció Kongresszusában a négerek besorozásának kérdéséről folytatott viták feljegyzése. Az elképzelést többször elutasították, amíg 1865. március 13-án a Konföderációs Kongresszus elfogadott egy törvényt, amely engedélyezi a néger férfiakmak katonaként való szolgálatot. Viszont ez a törvény nem értelmezi külön a négerek jogi státuszának megváltoztatását, azaz hogy a néger katonák továbbra is nem rabszolgák lennének. Az aktív harcok kevesebb, mint három héttel a törvény elfogadása után fejeződtek be, és nincs bizonyíték arra, hogy a törvény eredményeként bármely néger fegyveres egység bekerült volna a Konföderáció hadseregébe. Bármi is történt, a fekete harci szolgálatot a háború alatt a Konföderáció kormánya soha nem szankcionálta.

Helyes a 19. századi néger amerikaiak összetett életét tanulmányozni, felfedezni és tényeket megosztani. Viszont helytelen túlozni, homályosítani és figyelmen kívül hagyni ezeket a tényeket annak érdekében, hogy megfeleljen a 21. századi véleményeknek.

Kövess minket: Telegram — XVkontakte

Mi, összegyűjtött fiatalok 1944. december 24-én, karácsony napján indultunk el Kéthelyről Csehszlovákián és Németországon keresztül: 1945 májusában érkeztünk meg a felső-ausztriai altheimi átmeneti táborba, amelyben már mintegy 30-35 000 fő tartózkodott.

A bolsevik Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, de a Keleti-Kárpátokban az Árpád-vonalat nem tudta áttörni a magyar és német védők szívós ellenállása miatt.

Az AfD 67 éves politikusa, Stefan Hrdy épp az autójából kiszállva próbált bejutni az épületbe, amikor körülbelül 20 antifasiszta állta el az útját.

Közismert az oroszok alábbi szövege: azért kell ide vagy oda terelni az embereket, hogy megkapják az igazolást, amivel aztán nyugodtan hazamehetnek.

Amikor Imrédy személyes származása körül a közismert polémiák folytak, akkor én magam adtam utasítást Kelecsényinek, hogy figyelje meg Imrédyt és figyeltesse meg másokkal is, hogy faji hovatartozása eldönthető legyen.

Úgynevezett „tiltott önkényuralmi jelkép” használatának vádjával bíróság elé állítják Björn Höckét, az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt Türingia tartományi vezetőjét – közölte a hallei tartományi bíróság.

A Nyilaskeresztes Párt Szálasi Ferenc nemzetvezető részvételével tartotta meg december havi Nagytanácsát, jelentette 1944 decemberében a Magyar Távirati Iroda.

Az Alternatíva Németországért (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti listavezetőjét, Maximilian Krah-t – jelentette be a párt szóvivője, miután az illető a címben idézett mondatot találta mondani.

1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép bombázta a Magyarországhoz az első bécsi döntés után visszakerült Kassát. A máig tisztázatlan hátterű incidens után Magyarország belépett a második világháborúba.

Túlságosan roncsolódtak azok a kéz- és lábnélküli emberi csontvázak, amelyekre Hitler keleti fronti főhadiszállásánál, a mai Lengyelország területén leltek, így lehetetlen megállapítani az áldozatok kilétét, illetve haláluk okát.

A híres zeneszerző dédunokája a Die Welt című német újságban „megdöbbenésének” adott hangot az orosz zsoldosok kapcsán – írja a Jewish Chronicle.

A Hetek című filoszemita lap egyik olvasója küldte be az újság számára azt a fotót, amelyen Budapesten, az Egyetem tér környékén kiragasztott, az említett orgánum szerint „uszító antiszemita” szövegű plakát látható.

A budapesti börtönben fogva tartott antifasiszta bandavezér, Ilaria Salis csalódott a magyar külgazdasági és külügyminiszterben, amiért az azt reméli, megkapja méltó büntetését tettéért.

Bár a mi hazánkos Novák Előd kérésére előbb tömegsport-rendezvényként felvette az állami szervező a Kitörés emléktúrát az Olimpiai Ötpróba Programba, később azt törölte.

Az első bécsi döntés, így a felvidéki magyarság jelentős részének hazatérése az elmúlt évszázadok kevés sikeres, ám annál jelentősebb epizódjának egyike a magyar történelemben.